Bahunek huszonhét éve volt forgalmista, és mivel a forgalmisták három váltásban dolgoztak, elmondhatta magáról, hogy szolgálata huszonhét éve alatt az állomást érintő vonatok egyharmadának áthaladásakor jelen volt. Ilyenkor végigtekintett a vagonok során, és csak akkor indította a szerelvényt, amikor a felszállás befejeződött, és alaposan szemügyre vette az érkezőket. Nem volt nagy állomás, a helység sem volt jelentős, bár módosabb örmény kereskedők is lakták, egy kefe- és pemzlikötő, egy fűrésztelep és ecetgyár jelentette itt az ipart.

A három húszas személyről egy kora tavaszi vasárnap délután egy tolószéket adtak le a postavagonból. A vagon mindjárt a mozdony után következett, Bahunek látta a tolószéket, és gondolta, valakit nemsokára lesegítenek valamelyik vagonból, ezért kissé késleltette a szerelvény indítását. Pár lépést hátrált is, hogy áttekintse a hosszú szerelvényt, de végül belátta, tévedett, valamennyi leszálló saját lábán igyekezett a kijárat felé.

Akkor lehet, a tizenöt negyvenessel érkezik, mondta a postásoknak, miközben maga gurította be a széket a raktárba. Nem afféle hevenyészett, bütykölt tákolmány volt, látszott rajta, sorozatgyártásban készült az Everest & Jennings cég csarnokaiban. A cégjelzés aranyozott táblán kifényesítve ragyogott az ülés jobb oldalán, a cég úgy látszik, adott magára, tolószékeivel talán behálózza az egész világot. A tolószéket egyébként láncáttétel segítségével kézi erővel is mozgásba lehetett hozni, így a sérült – amennyiben keze ép volt – nem szorult mások irgalmára, akik szeszélyes kívánságait fogcsikorgatva teljesítik. Az Everest & Jennings táblácska mellett kartonlap fityegett a címzett és a feladó nevével. A két név azonos volt, ami személypoggyász esetében természetes. Bahunek távozása előtt az éjszakás forgalmistának is megemlítette, figyelje a személyvonatokat, mert valószínű, az egyik utasnak a leszállás majd több időt vesz igénybe.

A tolószéket tizenkét nap múlva vitték el. Magas, fehér hajú, fekete szemöldökű, simára borotvált arcú délceg férfi érkezett, szürke teveszőr felöltőt, selyemsálat, nyúlszőr kalapot viselt, cipője az utazás során is fényes maradt, készségesen kifizette a kocsi tárolása után a fekbért. Halk volt, lágyszavú és illatos, előkelő, fennkölt, és határozott, Bahuneknek az volt az érzése, valami keleti egyházfő tiszteli meg inkognitóban a várost. Az úr kicsit elidőzött az állomás csarnokában a várost ábrázoló térkép előtt, aztán beállt a tolószék mögé, és maga előtt tolva a főutcán elindult a város központja felé. A forgalmista nem látta többé.

Látott azért még Bahunek hetekkel később egy Everest & Jennings cégjelzéssel ellátott tolószéket a temető bejárata előtt. Ebben egy fehér hajú, fekete szemöldökű, borostás, rokkant vénember ült, kosztól fényes, elnyűtt zakóban, foltozott térdnadrágban, kitaposott lyukas félcipőben, és zsíros, molyrágta kalapjába várta a hulló alamizsnát.

 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
november 24.