Visszafelé hömpölygő, szürke folyó, a porfelhőt füstölgő síkságról vonulnak a lombos hegyvidék felé.

Minden mozdulatukban száz év súlya, lassan tolják félre a távolságot, feldöntik, letapossák, egyenletes ritmusban hagyják maguk mögött.

De most egy elefánt csontvázába botolnak, izgatottan körbeszagolják, lökdösik, hogy mozdul-e, föl-fölkapják egy darabját, elhajítják, vészjelet adva trombitálnak, csóválják mázsás fejüket, s az elefántisten mindeneket föltámasztó, roppant robajára várva nem mozdulnak a csontok mellől alkonyatig.

Már megvan agyvelejükben a sötétkamrának való hely, ahol majd megjelennek a képek, és az egyiken ők maguk fognak vonulni, de most még csak derengő árnyalakok mozognak a félhomályban, s nincs neve semminek.

Kört formálnak a csonthalom körül, s vad trombitálásukkal kürtölik ki a hírt, melyet ha még nem is értenek, már sejtenek: HALÁL! HALÁL! HALÁL!

Szerző: 
Megjelenés napja: 
augusztus 14.