úgy telik, mint a többi pillanat, hallgasd csak: pkk,
pkk, morzsolódik egyfolytában, megállás nélkül,
igyekezve az ismert végkifejlethez; míg e sorokat
megérted, rohanva öregszenek szerveid, dérrel-dúrral
alakulnak át a sejtek, szívdobbanás töredéke alatt
fordul át valami benned, no most! – – – – – –
már megint más vagy, nem az, aki az olvasást
elkezdte, s ha újraolvasnád, már új szövegként
betűzhetnéd, csak az emlékezeted, a csupán
többévenként újuló tudja, milyen voltál néhány
másodperccel ezelőtt, az emlékezet, mely a változásokat
ívvel fogja és vészeli át, s az ő változó pattanását
valami más éppen akkor egységes íve fogja össze;
ilyen szálöltéssel varródik tested folyamata, tudod,
ahogy a gyorsúszók öltik a pattogatott időt az
ellenszegülő vízre csapkodó karjaikkal; s még csak nem
is ennyi betű telik el most köztünk, hiszen zenék,
beszédek, építések, simogatások esnek, egy golyó
repülése, vizek járnak kimérhető időkben, néha
párhuzamosan a tieiddel, előzve és elmaradozva, néha
több réteggé tapadva az életeden; s még hol vannak a
létrejövésükben, a létezésükben és lecsapódott-kihulló
töredékeikben újraélhetők, az olvasással, hallgatással
újra két végpont közé feszítettek; kicsírázol az
időrétegek alatt, magad-fonta gubóban várod, hogy
teljék ez a dimenzió s te suhogva kiröppenhess egy
újabb, másnemű életecskére, körbefújtathasd a stúdiók
néma hangszalagtárait, gyönyörködj a tetszés szerint
végtelenné hosszabbítható, most azonban feltekert
perckígyók kényszerű, időzített veszteglésében, hiszen
minden hang megszólalhatna egyszerre, a végtelenséget
egyetlen feltalálatlan keménységű halmazállapotba
sajtolva; te is ilyen, bármikor szétszálló időkké
robbantható tömörségekből épülnél akkor, sose tudnád,
mikor lesz folyamatos idő valamely részed, lehet, csak
belsődben bomlanak ki az egyetlen hangidejű sikoltás
papírcsíkjai, lehet, hogy emlékezeted felszippantják
elhullt és éretlen idők, nincs mi összefogja tested
megállíthatatlan változásait, tartamok sokasága leszel,
szétmarcangolódsz a lágy, selymes folyamatokban,
szétbomlott és összesűrült időlüktetés vagy, elszabadult,
értelmetlen igeidők futkároznak
ki-be-rajtad-benned-körülötted-tőled-feléd-nélküled-
helyetted, mindenki más számára ellenőrizhetetlen
színek a látásodban, pitypangok befújják maggal
bentről testedet, kipattogzik szemeden sárga bolyhú
föld, hajrongyaidat antennazúgás tépi, hol vagy most
akkor, tudod, hol vagy, téblábolsz lenyomatként, a
mozdulat vagy, egy lány szemben az utcán, megemelt
kalap mozdulat-tétovasága, kék felismeretlenséget
világítsz, vállszíj vagy feszesen, kézcsapás, üldögélés a
kicserélhetetlen csendben, öt perc lehetsz még s a
sürgetés; kapkodod össze jeleid, vésed véredényeid, ott
a hágó elején, majd átvezet, ha van; megíratlan
tárgyak suhognak, fogalmak lebegnek és tusakodnak,
valóságért rimánkodik a borotva, létezni szeretnél,
küldjelek vissza olvasásod elejére, ne szoríts úgy –
szólnál megkapaszkodva e mondatba, de tudod már,
késő, ez is befejezetlen
 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
október 14.