(11).

     EGY kis erkölcstani (igen: erkölcstani) tipológia – növény-arcképekből =

 

egy fenyő: egy-egy toboz, mint barna középpont, körülöttük sündisznósan, csillagosan elágazó tűlevelek – egy-egy ilyen csillaglabda szelíden helyezkedik el a másik mellett, alig akadnak össze, alig keresztezik egymást;

 

fiatal ákác: csupa félfény és félárnyak, tulajdonképpen optikai hipotézisek pikkelyekké testesülve. Milyen lényegesen más erkölcsi fiziognómiája van ennek, mint a fenyőnek. Az ágak őzláb-grafológiája, a széllel való Ió-ölelkezése, a hajladozás, a levelek szoknyaszerű önsúrlódása milyen más.
Mikor kifordulnak a szélben, és hirtelen ezüst hátlapjaikat mutatják; a tűlevelek nem tudnak így kifordulni (más pszichológiai alkat).
A „monotónia”, a formák ismétlésének ténye a fenyőnél és az akácnál – sok a tűlevél, sok az átlátszó ákáclevél, de milyen fantasztikusan másképp sok ez a két sok;

 

ismeretlen bokor: Corot-szerűen a kép oldalából nyúlik bele a képbe – az ágai valami akváriumszerű örök és nosztalgikus horizontalitást mutatnak, a levelek is ritkák, bridzskártya mintáihoz hasonlóak és csodálatosan laposak. Csupa lebegő, vízszintes sziluett, mintha az ember tómélyről nézné saját feje fölött a megtestesült árnyakként tovaúszó lótuszleveleket.

 

     Nem világtörténelmi profilok-e ezek, szentek tanítása, politikusok győzelmei és bukása, költők „nagy” stílusa és kicsinyes manirizmusa =

          tűlevelek

          ákácoválok

          lótuszárnyak?

     Vagy ha tetszik, fordítva – íme egy kis növénytani (igen: növénytani) tipológia – emberarcképekből: Szent Ferenc, Hitler, Rabelais, Lincoln, Jákob. (Kidolg. ad libitum.)

 

Megjelenés napja: 
augusztus 13.