VII.

 

Te vagy a gazdám, benned vagyok, éppen benned, aki itt állsz, hátul összekulcsolod a kezedet, figyelmesen előrehajolsz, és nézel, de hát mit képzelsz te, hol vagy, állatkertben?, virágos réten?, gyümölcsösben?!, hát, nem, nem az állatkertben és nem a virágos réten és nem a gyümölcsösben, hanem egymagadban, egyesegyedül vagy, ahol közötted és közöttem semmiféle távolság nincs, mert nem ott vagyok kint, hanem itt vagyok bent, mert mindig is benned voltam, először csak, mint valami sejt, vagy inkább mint egy hiba a sejtben, de aztán megnőttem hirtelen, és most teljes erőmmel benned létezem, te hordasz mindenfelé magaddal, szép a tartásod, szép a ruhád, szép a kabátod, szép a cipőd, szép fényes, és nincs rajta egy szemcsényi piszok se, se egy csöpp sár, se egy koszos hólécsöppecske, semmi, elegáns vagy, mentél, sétáltál, és most megállított valami, vagy inkább úgy gondoltad, na, most megállok, hátrakulcsolom a kezemet, és megnézek valamit, megnézem, hogy mi is ez itt előttem, ezt gondoltad, és így is tettél, csakhogy én odabent vagyok, te hordozol saját magadban, és ezen nem segít semmi, se a szép tartás a szépen félrebillentett fejjel, se a szép ruha, se a szép kabát, se az a két szép tisztán ragyogó cipőcske, semmi, és most még szépeket gondolsz, hogy például, na, nézzük csak, mi is az ott, elég ijesztően néz ki, valljuk meg, mondod kedélyesen és gyanútlanul, hátrakulcsolod a kezedet, szép tiszta cipőidet szépen egymás mellé rakod, a balra ránehezedsz, és nézel rám, tévesen, mert nem engem látsz, ha azt hiszed is, mert én, ez, ami olyan ijesztően mutat, ez benned van, mert benned vagyok, és én nézem a te szép gondolataidat, ahogy azt gondolod, milyen kellemes itt a gyümölcsösben, milyen nagyszerű itt a virágos réten, milyen elragadó itt az állatkertben egy kicsit sétálgatni most, én nézem ezeket a szép gondolatokat, és én figyelem, milyen szépen nézel, és gondolkodol, de itt vagyok belül, és nyújtózom kifelé, itt vagyok bent, és feszülök egyre, és mindig előre, és mindig a külső irányba, és egyszer csak ki fogok törni, és akkor vége a szép gondolatoknak, vége a szép nézésnek, és vége a szép ruhának, és a szép kabátnak és annak, ahogy szépen tartod a fejedet, és nézel, mert akkor már nem fogsz nézni te sehová se, nem lesz neked még szemed se, mert azzal kezdem, hogy kimarom mind a kettőt, mert jövök erősen, már csak néhány pillanat, és kitörök belőled, és az leszel, aki én vagyok, és aki én is voltam mindig.

...

Megjelenés napja: 
február 11.