Zelk Zoltán

Digitalizált művek

Tematikus keresés

A Szerző művei listán hozzáférhető a szerző összes, a DIA adatbázisában elérhető önálló alkotása (regény, novella, vers stb.).

A Szerző kötetei lista a szerző könyveinek új szövegkiadását tartalmazza.

Keresés a művekben

Keresés szűrése

Életrajz

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró. A Digitális Irodalmi Akadémia 2015-ben posztumusz tagjává választotta. 

*

1906. december 18-án született (a mai Románia területén fekvő) Érmihályfalván Zelkovits Ármin zsidó kántor és Herskovits Mária gyermekeként, Zelkovits Zoltán néven. Nem sokkal születését követően a család először Szilágysomlyóra, majd Miskolcra költözött. Zelk korán felhagyott tanulmányaival, dolgozni kezdett, majd 1921-ben, tizenöt évesen Szatmárnémetibe költözött. Itt boltosinasi munkát vállalt, beköltözött a helyi munkásszállóba, és belépett az ifjúmunkás mozgalomba. Ekkor kezdett szépirodalmat olvasni, verseket írni. Később megismerkedett egy szatmárnémeti nyomdásszal, akinek egy ismerőse ekkortájt Bécsben élt, és kapcsolatban állt Kassák Lajossal. A nyomdász elküldte Zelk (Kassák által inspirált) verseit Bécsbe, Kassák pedig a 365 című folyóiratában közölte is az egyik írást. Zelk rögtön ezután, 1925-ben Budapestre költözött.

Budapestre érve belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, kávéházakba járt, irodalmárokkal ismerkedett. Alkalmi munkákból tartotta fent magát, eleinte „ágyrajáró” volt, nem sokkal érkezése után hajléktalanná vált. Mozgalmi kötődései miatt 1927-ben letartóztatták, és kitoloncolták Magyarországról. Egy évvel később visszaszökött Budapestre, és egy ideig álnéven élt. A Nyugat először 1928-ban közölt tőle verset, első kötete pedig 1930-ban, szerzői kiadásban jelent meg. Tárcákat, tudósításokat, kritikákat kezdett publikálni, újságírói karrierje is elindult. 1933-ban ismerte meg első feleségét, Bátori Irént, akivel Zuglóba költöztek. Zugló Zelk otthonává vált, és bár nem egyszer váltott lakást, ettől fogva (a munkaszolgálatot és a börtönéveket leszámítva) élete végéig a kerületben élt.

1942-ben munkaszolgálatra küldték Ukrajnába. 1944-ben visszatért Budapestre, majd két héttel később újra behívták. A recski ércbányában dolgozott 1944 nyarán, aztán Almásfüzitőre vezényelték, ahonnét visszaszökött Budapestre. A háború végéig bujkálni kényszerült. Zuglóban érte a felszabadulás.

A háborút követően Zelk (nem kis részben a Szovjetuniót és a kommunista átalakulást éltető szövegeinek, politikai elkötelezettségének köszönhetően) hamar elismert és ünnepelt szerzővé vált. 1947-ben Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal, 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Az 1945-ben alapított Szabadság című napilap belső munkatársa, állandó színikritikusa lett. 1952-ben gyermeklapot indított Kisdobos címmel, amelynek 1956-ig volt a felelős szerkesztője.

Az ötvenes évek közepére eltávolodott a közélettől, a pártideológiától. 1956-ban már a felkelők oldalán állt. Október 24-én egy forradalmat éltető kiáltványverse röplapként terjedt Budapesten. A forradalom leverését követően három év börtönbüntetésre ítélték, de 1958 végén amnesztiával szabadulhatott. Felesége, Bátori Irén egy héttel Zelk szabadulása előtt életét vesztette.

Az 1960-as években az Élet és Irodalom és a Tükör állandó publicistája lett. Az évtized végén ismerte meg második feleségét, az irodalomtörténész Sinka Erzsébetet. 1971-ben Robert Graves-díjjal, 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki.

1981. április 23-án hunyt el, hosszú betegeskedés után, Budapesten. 

*

Zelk Zoltánt pályatársai elsősorban költőként (szépíróként) tartották számon, míg az utókor inkább gyermekirodalmi szerzőként emlékezik rá, emellett igen nagy terjedelmű publicisztikai életmű is a nevéhez kötődik.

Zelk költői indulását, legelső verseinek formavilágát elsősorban Kassák Lajos költészete határozta meg. „A munkásotthonban megismerkedtem egy nálam három-négy évvel idősebb fiatalemberrel, aki azt mondta nekem, hogy Ady már idejét múlta, elavult, és kezembe nyomta Kassák Lajos Világanyám című kötetét. Én egy hétig olvasgatva ezeket a verseket, jókat mulattam azon, miféle költészet az, amelyikben nincsenek rímek, miféle költészet az, amit nem lehet megérteni. Mégis egy-két hét múltán már Kassák-verseket, pontosabban: Kassák-utánzatú verseket írtam.” Mégis, Zelk esetében ez a hatás inkább a kötetlen versforma használatában, és nem pedig szürrealista-expresszionista képalkotásban vagy tematikusan öltött testet.  Első kötete, az 1930-as Csuklódon kibuggyan a vér után pedig kötött formára, rímes versekre váltott, és pályája során (kevés kivételt leszámítva) többé már nem írt szabadverset. Míg a Kassákra vagy az avantgárd irányzatokra jellemző képalkotási eljárásokat soha nem alkalmazta módszeresen, addig a kassáki konstruktivizmus (jelen értelemben: a költészetnek a társadalmi haladás ideológiája mentén történő radikális átpatetizálása) egy későbbi ponton fontos inspirálójává vált Zelk költészetének: elég csak az 1945-ös felszabadulás utáni, ideológiailag-politikailag elkötelezett verseire gondolnunk.  Mindezek mellett talán Zelk szójátékok, „nyelvi értelmetlenségek” (vagy az értelemmel szemben felmutatott nyelvi „hangzósság”) iránti vonzalmában mutatkozik még meg az avantgárd orientáció szerepe.

A Csuklódón kibuggyan a vér után még három kötete jelent, mielőtt munkaszolgálatra rendelték: Ülj asztalomhoz (1932), Kifosztott táj (1936), A lélek panaszaiból (1942). Ebben a három munkában körvonalazódtak költészetének alapvető sajátosságai. Jambikus lejtésű, leginkább impresszionista képekből összefűzött verseiben két fontos tematikus mozgás figyelhető meg. Egyrészt a falusi-természeti zsánerképeket elkezdik felváltani a szociális fókuszú, a nagyvárosi proletárság életkörülményeit tematizáló szövegek. Másrészt azokban a verseiben, amelyek a versírásról szólnak (és amelyeknek szép száma, elemi pátosza és Arany János-i ihletettsége Zelket a kortársai szemében hamar a „dal” utolsó képviselőjévé avatták), megjelenik az igény a költő szociális-anyagi munkakörülményeinek dokumentálására. A felismerés, hogy a kültelki proletár és a gyökértelen, lumpen értelmiségi művész életviszonyai és motivációi nagyrészt megegyeznek egymással, együtt jár a két csoport közötti kommunikációs-kulturális szakadék felismerésével és áthidalási kísérletével, ez program pedig leginkább József Attiláéval rokonítja Zelk költészetét.

Az 1945-ös Teremtés tanúja című kötet versei egyrészt a munkaszolgálatos tapasztalatokból (végletes pesszimizmusból és halálfélelemből), másrészt az 1945-ös felszabadulást követő élményekből (végletes optimizmusból és életvágyból) táplálkoztak. A Rákosi-korszak tankönyveibe is bekerülő Egy vöröskatona sírjánál című vers Lermontov és Puskin unokáiként, koszorúval és győzelmi himnusszal ünnepli a felszabadító szovjet hadsereg katonáit, a kommunizmus győzelmét. Az 1947-es Kagylóban tenger ennek a politikailag elkötelezett, patetikus lírának a folytatását és kiteljesítését jelentette. Zelk saját magát pártköltőként pozícionálta, 1949-ben lírai emlékművet állított a sztálini Szovjetuniónak (A hűség és hála éneke). Érdekes ugyanakkor, hogy például a szintén ezekben az években született Szégyen című vers (Ezen a földön, 1948) komoly szkepszist képviselt a kommunista átalakulással szemben. „1946 elején, még a mély infláció idején, írótalálkozó volt Debrecenben. (…) A debreceni ünnepségek a Nagyerdőben rendezett vacsorával értek véget. Nem tudom, kivel tévesztettek össze, talán azt hitték, én vagyok a miniszter: négylovas hintó vitt a nagyerdei étterembe. Gépkocsik, hintók várakoztak a bejáratnál, a volánnál sofőrök, a bakon kocsisok. S én megkérdeztem Illyés Gyulától: »Mikor lesz az, hogy a kocsisok is bejöhetnek a terített asztalokhoz?« A válasz csak ennyi volt: »Sokára«. Ebből született Szégyen című versem, amit nagy naivul a Szabad Nép-nek adtam közlésre, s amit természetesen visszakaptam.” Mindezek után a közéleti hangoltság elutasításáról tanúskodott az 1954-es Mint égő lelkiismeret és az 1956-os Alkonyi halászat, Zelk verseiben a lelkesedés, az építeni, hatni vágyás helyét átvette a rezignáció és az intim, sokszor szerelemi tematika.

Zelk börtönévei és kiadói mellőzöttsége után 1963-ban jelentkezett először verseskötettel. A Tűzből mentett hegedű a Vörösmartytól, Aranytól megörökölt elhallgatás-problematikát (a versírás egyfajta „negatív” öncélúságát) járja körül, azzal a viszonylagos újítással, hogy az elhallgatás ezekben a versekben nem a hiábavalósággal, az emberi lét értelmetlenségével, hanem egy nagyon is értelmes, ugyanakkor több szempontból kimondhatatlan bűntudattal kerül összefüggésbe. A kötetzáró Sirály című gyászvers Zelk legismertebb, a pályatársai által legtöbbre tartott alkotása. Somlyó György szerint „a Sirály századunk magyar költészetének egyik remeke. Pedig a többszörös tragikumú alaphelyzeten kívül szinte semmi olyan építőelem nincs benne, ami ne lett volna évtizedeken át a zelki költészet ismert, olykor már kicsit túlontúl is ismert motívuma. Csak minden megemelve az élmény fölhajtóerejétől. A gyerekkor börtönudvara – csak most már nem metaforaként, hanem a férfikor valóságos börtönévé válva. A régi, halálig tartó együvé tartozás – csak most már a halálon túl is tartva. Az ágyrajárás, a szegénység – csak most már a szinte kibírhatatlan nosztalgia ellenfényében. A hazatérés szívszakító régi vágya – csak most már azzal a tudattal, hogy soha többé nem eshet meg a »csöpp i betű« régi »csodatétele«; az otthonból soha – hazatérve se – lesz többé itthon. Szatmár, Miskolc, Jászberény, Zugló, a Homoród, a Rákospatak – a költő ismert szerény és megkapó vidékei. Csak minden egy végzetes szárnycsapással feljebb.”

Zelk kései költészetének (Fölforrt az ég, 1967; Mindennapi halálom, 1979) szembetűnő sajátossága a múlt, a gyermekkor, a fiatalság, a háború élmenyei felé történő visszafordulás. Ekkorra a zelki autopoézis jellege is megváltozott: a posztmodern tendenciákkal összhangban felértékelődött verseiben az írásgyakorlat „szövegközpontú”, a törlés–javítás–újraírás hármasára fókuszló, ön(újra)értelmező dokumentációja.

Zelk első komolyabb gyermekirodalmi kötete, az 1947-es Gyermekbánat egész pályája során a legnagyobb kritikai-értelmezői visszhangot kiváltó gyermekirodalmi alkotása is volt egyben. A Gyermekbánat mai szemmel nézve is kimondottan radikális szöveg, megrázó olvasmány. A tizennégy verset tartalmazó kötet egy kisgyermek nézőpontját jeleníti meg, akit gyári munkás szülei reggel, amikor munkába mennek, bezárnak a lakásba. A kötet „cselekménye” csupán egy napot ölel fel, a reggeli kétségbeeséstől a szülők hazaérkeztéig, este az édesanya ölében megtalált nyugalomig. Zelk szövegei kendőzetlenül ábrázolják a legsötétebb gyermeki paranoiát, az abból fakadó féktelen agressziót. A sparhelt életre kel, hogy felfaljon mindent a lakásban, a beszélőt is beleértve. A nagymama szelleme a hokedlibe költözik kísérteni. Egyedül a szomszéd kislány sírása valódi, akit egész nap vernek. A rettegés először agresszióvá válik, a gyermek bosszút akar állni a szülein, felgyújtani a lakást, majd agressziója önmaga ellen fordul, és az eltűnés, az árnyékká válás, a halál iránti vágyban ölt testet. A kötet meghitt zárlata pedig ne tévesszen meg senkit: másnap reggel kezdődik az egész elölről. (Zelk később újra elővette a koncepciót, ebből született A bútorok lázadása című mese, amelyben a „rosszcsont Petit” szülei bezárják a lakásukba, ahol aztán életre kelnek a bútorok, hogy „versenyt szidják” a kisfiút, aki egy idő után már mozdulni sem mer a lakásban, nehogy recsegésre adjon okot a bútoroknak.) Az ezekre a szövegekre jellemző naturalista vagy szociografikus ábrázolásmód (vagy annak tendenciája) később nemigen tér vissza Zelk gyermekirodalmi szövegeiben.

Zelk publicisztikai életművét riportok, tárcák, karcolatok, kritikák és rövid elbeszélések alkotják. 1927-es kitoloncolását követően rövid ideig a kolozsvári Uj Hírek munkatársa volt, Budapestre visszatérve először a Munkában, a Nyugatban és a Népszavában kezdett publikálni, a harmincas évektől főleg a Pesti Hírlap Vasárnapi Mellékletében, a Budapesti Hírlap Vasárnapi Újságjában és a Múlt és Jövőben jelentek meg írásai, valamint a Népszava testedzés-rovatának állandó szerzője lett. A háború előtti publicisztikai szövegei főleg a lumpenizálódó értelmiség, valamint különböző, társadalom szélére sodródott csoportok, a belvárosi cigányság, a kültelki proletariátus életkörülményeit tematizálták. A háború után az újonnan induló Szabadság állandó munkatársa, színikritikusa lett. Publicisztikai értelemben legtermékenyebb időszaka a magyarországi politikai átalakulás idejére esik. Tárcákban, elbeszélésekben is feldolgozta munkaszolgálatos tapasztalatait és a felszabadulás eksztázisát. Becsatlakozott az irodalompolitikai diskurzusba, írókongresszusokon szólalt fel, vitacikkeket írt. A hatvanas évektől többnyire az Élet és Irodalomban, valamint a Tükörben jelentek meg a publicisztikái, amelyek már kevéssé foglalkoztak aktualitásokkal, inkább a múlt, a háború előtti, „nyugatos-kávéházas” irodalmi élet felelevenítését és megörökítését célozták, összhangban az önéletrajzi szövegek megszaporodásával. 

 

Fontosabb díjak, kitüntetések

1947 – Baumgarten-díj

1951, 1974 – József Attila-díj

1949, 1954 – Kossuth-díj

1971 – Robert Graves-díj (az év legszebb verséért)

1980 – SZOT-díj

 

Az életrajzot Csete Soma írta.

Bibliográfia

Önálló kötetek

Csuklódon kibuggyan a vér. Versek. Bp. [1930?] Szerzői kiadás.

Ülj asztalomhoz. Versek. Bp. 1932. Gyarmati ny.

Kifosztott táj. Versek. Bp. 1936. Antos és Társa ny.

A lélek panaszaiból. Versek. Bp. 1942. Cserépfalvi.

Teremtés tanúja. Válogatott versek [1928–1945]. Bp. 1945. Cserépfalvi.

Az állatok iskolája. Mesék, versek. Bp. 1946. Singer és Wolfner.

Gyermekbánat. Versek. Bp. 1947. Hungária.

Négy vándor és más mesék. Bp. 1947. Dante.

Kagylóban tenger. Versek 1942–1947. Bp. 1947. Dante.

Ezen a földön. Új versek. Bp. [1948.] Athenaeum.

A hűség és hála éneke. Költemény. Bp. 1949. Athenaeum.

A pártos éneke. Versek 1945–1950. Bp. én. Athenaeum, 153 p.

A nép szívében. Versek. Bp. 1952. Szépirodalmi.

Mint égő lelkiismeret. Válogatott és új versek 1928–1953. Bp. 1954. Szépirodalmi.

Mese a kiscsikóról, akinek még nincs patkója. Verses mese kispajtásoknak. Bp. 1954. Ifjúsági.

Kecskére bízta a káposztát. Mesék és versek. Bp. 1954. Ifjúsági.

Tilinkó. Mesék és versek gyermekek számára. Bp. 1955. Magvető.

Alkonyi halászat. Versek. Bp. 1956. Szépirodalmi.

Tűzből mentett hegedű. Új versek. Bp. 1963. Szépirodalmi.

Erdőben-berdőben. Gyermekversek. Bp. 1964. Móra. = [További kiadásai: Száll az erdő címmel.]

Zúzmara a rózsafán. Válogatott versek. Bp. 1964. Szépirodalmi.

Tegnap. Visszaemlékezések. Bp. 1966. Magvető.

Fölforrt az ég. Versek. Bp. 1967. Magvető.

Békabánat. Gyermekversek. Bp. 1970. Móra.

Bekerített csönd. Versek. Bp. 1971. Szépirodalmi.

Féktávolságon belül. Cikkek, karcolatok. Bp. 1973. Szépirodalmi.

Sirály. Összegyűjtött versek 1925–1972. Bp. 1973. Szépirodalmi.

Ahogy a kötéltáncosok. Versek. Bp. 1975. Szépirodalmi.

Meszelt égbolt. Versek. Bp. 1976. Szépirodalmi. (Mikrokozmosz Füzetek.)

Akit az Isten nem szeret. Összegyűjtött versek. Bp. 1976. Szépirodalmi.

Tollászkodik a tavasz. Gyermekversek. Vál.: T. Aszódi Éva. Bp. 1976. Móra.

Reménytelen győzelem. Válogatott versek. Bp. 1979. Magvető–Szépirodalmi. (30 év.)

Az ezernevű lány. Mesejáték. Bp. 1979. Móra.

Mindennapi halálom. Versek. Bp. 1979. Szépirodalmi.

Főhajtás a túlvilágra. Versek. Bp. 1980. Móra. (Kozmosz Könyvek.)

Este a kútban. Versek 1925–1963. Bp. 1981. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Keréknyomok az égen. Versek 1963–1980. Bp. 1982. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Alszik a szél. Gyermekversek és mesék. Bp. 1982. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Nappali menedékhely. Prózai írások 1927–1955. Vál., szöveggond.: Sinka Erzsébet. Bp. 1984. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Egyszervolt ember. Prózai írások 1964–1971. Vál., szöveggond.: Sinka Erzsébet. Bp. 1985. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Reménykedem és rettegek. Prózai írások 1963–1981. Vál., szöveggond.: Sinka Erzsébet. Bp. 1986. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Térdig hamuban. Kiadatlan versek 1925–1981. Gyűjt., szöveggond.: Sinka Erzsébet. Bp. 1988. Szépirodalmi. (Zelk Zoltán Művei.)

Só és emlékezet. Válogatott versek 1925–1981. Vál., szerk.: Sinka Erzsébet. Bp. 1997. Argumentum.

Erdei mulatság. Válogatott versek és mesék. Összeáll.: Sinka Erzsébet. Ill.: Radvány Zsuzsa. Bp. [1997.] Santos. = [1999.] = [2001.] = [2002.] = [2005.]

Zelk Zoltán válogatott versei. Szerk., utószó: Sinka Erzsébet. Bp. 1998. Unikornis. (A Magyar Költészet Kincsestára.)

Négy vándor és más mesék. S. a. r., utószó: Sinka Erzsébet. Bp. 2004. Unikornis. (Nagy Magyar Mesemondók.)

 

A bibliográfiát összeállította a DIA.

 

Szakirodalom

Önálló kötet

Zelk Zoltán. Bibliográfia. Összeáll.: Zimáné Lengyel Vera. Bp. 1975. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. (Mai Magyar Költők.)

Periodikumokban, gyűjteményes kötetekben megjelent írások

Bóka László: Versek, végre versek! Új Magyarország 1946. febr. 27.

Darvas Szilárd: Zelk Zoltán: Teremtés tanúja. Szabadság 1946/34.

Kardos Pál: Zelk Zoltán: Teremtés tanúja. Magyarok 1946. 184.

Károlyi Amy: Teremtés tanúja. Új Idők 1946. 269. p.

Lengyel Balázs: Költők és utak. Újhold 1946/4. 147–148. p.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Az újabb magyar gyermekirodalom. Magyarok 1946. 550–552. p.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Zelk Zoltán: Teremtés tanúja. Fényszóró 1946/3. 16. p.

Vajda Endre: Teremtés tanúja. Magyarok 1946. 184–185. p.

V. E. (Vészi Endre): Jegyzetek Zelk Zoltán költészetéhez. Népszava 1946. febr. 17.

Vidor Miklós: Zelk Zoltán: Teremtés tanúja. Új Ember 1946. 51–52. p.

Zelk Zoltán. Irodalom-Tudomány 1946/3. 96. p.

(a. g.) [Antal Gábor]: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Művelt Nép 1947/11. 9. p.

Bóka László: Fiúknak, lányoknak... Új Magyarország 1947. dec. 6.

Ertsey Péter: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Tiszatáj 1947/10. 47–48. p.

Gyárfás Miklós: Irodalmi élet. Haladás 1947/52.

Hárs László: Könyvek között. Szivárvány 1947/26.

Illés Béla: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Új Szó 1947. dec. 19. = I. B.: Pipafüst mellett. 1967. 333–334. p.

Örkény István: Kagylóban tenger. A Reggel 1947/51.

Rónay György: Gyermekbánat. Zelk Zoltán versei. Magyarok 1947. 594–595. p.

SZ. J. (Szigeti József): Zelk Zoltán: Gyermekbánat. Társadalmi Szemle 1947. 832. p.

Vargha Balázs: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Új Szántás 1947. 182. p.

Vargha Kálmán: Zelk Zoltán: Gyermekbánat. Tiszatáj 1947. 9. 83.

Weöres Sándor: Zelk Zoltán: Gyermekbánat. Válasz 1947. 173–174. p.

Báti László: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Diárium 1948. 61. p.

Bóka László: Költők és versek. Új Magyarország 1948. febr. 28.

Czibor János: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Válasz 1948/2. 169–172. p.

Hegedüs Géza: Lírai könyvekről. Nagyvilág 1948/1. 6. p.

Kelemen János: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Forum 1948. 412–413. p.

Képes Géza: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Magyarok 1948. 246–247. p.

Keszi Imre: Kagylóban tenger. Csillag 1948. 55–58. p.

Lengyel Balázs: Zelk Zoltán. = L. B.: A mai magyar líra. 1948. 11–13. p.

Lukácsy Sándor: A szabadság költészete. Valóság 1948/2. 145–146. p.

Molnár Miklós: Légy pártos költő. Szabad Nép 1948. jan. 9.

Rónay György: Két költő. Vigilia 1948. 235–240. p.

Sőtér István: Zelk Zoltán. Válasz 1948. 768–769. = S. I.: Négy nemzedék. 1948. 147. p. = Tisztuló tükrök. 1966. 268–269. p.

Varga Imre: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Puszták Népe 1948/2. 148. p.

Vargha Balázs: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Új Szántás 1948. márc. 182. p.

Vargha Kálmán: Zelk Zoltán: Kagylóban tenger. Újhold 1948. 122–123. p.

Gyárfás Miklós: Ezen a földön. Haladás 1949/4. 6. p.

Keszi Imre: Zelk Zoltán: Ezen a földön. Szabad Nép 1949. ápr. 2.

Zs. A.: A költő, aki tizenötéves korában született. Haladás 1949/29.

Aczél Tamás: Költők Sztálinról. Társadalmi Szemle 1950/2. 180–183. p.

Benjámin László: Zelk Zoltán: A hűség és hála éneke. Forum 1950/1. 68–69. p.

Hubay Miklós: Zelk Zoltán: A hűség és hála éneke. Csillag 1950. 50–52. p.

Jankovich Ferenc: A hűség és hála éneke. Szabad Szó 1950. jan. 5.

Sós Endre: A pontos költő. Magyar Nemzet 1950. máj. 25.

Balogh László: Mint égő lelkiismeret. Magyar Nemzet 1954 ápr. 1.

Lukácsy Sándor: Zelk Zoltán költészete. Új Hang 1954/3–4. 158–179. p. = Irodalom és felelősség. Szerk.: Szabolcsi Miklós. 1955. 424–449. p.

Molnár Miklós: Zelk Zoltán: Mint égő lelkiismeret. Irodalmi Újság 1954/5.

Simon István: Mint égő lelkiismeret. Szabad Nép 1954. febr. 27.

Vajda Miklós: Kecskére bízta a káposztát. Csillag 1954. 2206–2207. p.

Szabolcsi Miklós: Három versről. Csillag 1955. 1902–1906. p. = Sz. M.: Költészet és korszerűség. 1959. 192–199. p.

Bodnár György: Előszó az új feladatokhoz. Új Hang 1956/1. 53–55. p.

Boldizsár Iván: Alkonyi halászat. Béke és Szabadság 1956/41.

Czibor János: Alkonyi halászat. Magyar Nemzet 1956. okt. 21.

Földes Anna: Szubjektív jegyzetek a Tilinkóról. Irodalmi Újság 1956/20.

Héra Zoltán: Alkonyi halászat. Szabad Nép 1956. okt. 21.

Keszi Imre: Zelk Zoltán. Könyvtáros 1956. 767. p.

Baranyi Imre: Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű. Alföld 1963/10. 84–86. p.

Dobozy Imre: A tisztesség. Élet és Irodalom 1963/46.

Garai Gábor: Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű. Élet és Irodalom 1963/24. = G. G.: Eszköz és eszmélet. 1965. 152–156. p.

Gyurkó László: Az ezernevű lány. Új Írás 1963. 511–512. p.

Rónay György: Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű. Vigilia 1963. 365–366. p. = R. Gy.: Olvasás közben. 1971. 152–154. p.

Székelyhidi Ágoston: Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű. Kritika 1963/2. 58–60. p.

Török Endre: Dal az elveszett világról. Kortárs 1963. 1740–1741. p.

Ungvári Tamás: Tűzből mentett hegedű. Magyar Nemzet 1963. júl. 22. = U. T.: Ikarusz fiai. 1970. 434–436. p.

Vörös László: Tűzből mentett hegedű. Tiszatáj 1963/9. 7. p.

Fogarassy Miklós: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Látóhatár 1964. 939–941. p.

Györe Imre: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Magyar Nemzet 1964. okt. 1.

Horgas Béla: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Könyvtáros 1964. 939–941. p.

Györe Imre: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Magyar Nemzet 1964. okt. 1.

Horgas Béla: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Kortárs 1965. 150–152. p.

Horváth Zsigmond: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Könyvtáros 1964. 746–747. p.

Rónay György: „Égre is földet festettem én.” Élet és Irodalom 1964/27. = R. Gy.: Olvasás közben. 1965. 155–158.

Ungvári Tamás: Zelk Zoltán gyűjteményes kötetéről. Új Írás 1964. 1276–1278. p. = U. T.: Ikarusz fiai. 1970. 439–443. p.

Vargha Kálmán: Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán. Kritika 1964/11. 53–55. p.

Horgas Béla: Zelk Zoltán válogatott versei. Kortárs 1965. 150–152. p.

Abody Béla: Zelk Zoltán hatvan éves. Élet és Irodalom 1966/51.

Benjámin László: Az öröm jogáért. Kortárs 1966. 1994. p.

Bessenyei György: Zelk Zoltán: Tegnap. Kritika 1966/12. 60. p.

Faragó Vilmos: Egyhetes halhatatlanság. Élet és Irodalom 1966/37.

Katona Éva: Az Élet és Irodalom látogatóban Zelk Zoltánnál. Élet és Irodalom 1966/23. = Látogatóban. Szerk. Erki Edit. 1968. 134–141. p.

Bihari Sándor: Zelk Zoltán: Fölforrt az ég. Kortárs 1967. 1328–1329. p.

Faragó Vilmos: Mesterhármas. Élet és Irodalom 1967/21. = F. V.: Perben, harag nélkül. 1969. 263–268. p.

Fülöp László: Zelk Zoltán: Fölforrt az ég. Kritika 1967/9. 39–42. p. = F. L.: Élő irodalom.

Lukácsy András: Négy perc múlva beáll az ősz. Élet és Irodalom 1967/48.

Pályi András: Zelk Zoltán: Felforrt az ég. Tiszatáj 1967. 967–968. p.

Rónay György: Az olvasó naplója. Zelk Zoltán: Fölforrt az ég. Vigilia 1967. 488–489. = R. Gy.: Olvasás közben. 1971. 152–161. p.

Rónay László: Zelk Zoltán. = R. L.: Az Ezüstkor nemzedéke. 1967.

Ungvári Tamás: Fölforrt az ég. Magyar Nemzet 1967. júl. 30. = U. T.: Ikarusz fiai. 1970. 436–439. p.

Horváth Zsigmond: Zelk Zoltán: Fölforrt az ég. Új Írás 1968/3. 108–110. p.

Juhász Ferenc: Egy költő kortársai közt és a szívemben. Új Írás 1968/6. 77–80. = J. F.: Vázlat a mindenségről. 1970. 108–115. p.

Illés László: Zelk Zoltán pályája a felszabadulás után. Kortárs 1969. 1480–1484. p.

Héra Zoltán: Jegyzetek a líráról. Népszabadság 1970. márc. 8.

Tezla, Albert: Zoltán Zelk. Hungarian Authors. A Bibliographical Handbook. Cambridge, Massassuhetts 1970. 631–634. p.

Grezsa Ferenc: Zelk Zoltán: Bekerített csönd. Kortárs 1971. 1505–1506. p.

Nagy László: Ülve a páncélkeréken. Élet és Irodalom 1971/49. = N. L.: Adok nektek aranyvesszőt. 1979. 180–183. p.

Rónay György: Zelk Zoltán: Bekerített csönd. Vigilia 1971. 482–483. p.

Somlyó György: A dalról, három tételben. Élet és Irodalom 1971/23.

Tandori Dezső: A befejezhetetlenség igénye. Új Írás 1971/9. 116–120. p.

Vörös László: Bekerített csönd. Tiszatáj 1971. 958–959. p.

Bertha Bulcsu: Interjú Zelk Zoltánnal. Jelenkor 1972. 388–398. p. = B. B.: Írók műhelyében. 1973. 457–487. p.

Rónay László: Zelk Zoltán: Bekerített csönd. Alföld 1972. 75–77. p.

Ágh István: Bánatmalom. Zelk Zoltán költészetéről. Új Írás 1973/10. 118–119. p.

Balázs Mihály: Zelk Zoltán. A Tanító 1973/5. 25–29. p. = Írók, képek. Szerk. Szabó Ödönné. 1975. 311–324. p.

Bata Imre: Zelk Zoltán: Féktávolságon belül. Kritika 1973/6. 10–11. p.

Bárdos Pál: Féktávolságon belül. Kortárs 1973. 1169–1171. p.

Császár István: Zézé. Élet és Irodalom 1973/32. = Cs. I.: ...és más történetek. 1975. 53–58. p.

Fülöp László: Zelk Zoltán: Sirály. Alföld 1973/8. 69–72. p.

Hajdu Ráfis Gábor: Zelk Zoltán: Sirály. Népszabadság 1973. aug. 12.

Kabdebó Lóránt: Valóság és nosztalgia Zelk Zoltán verseiben. Kortárs 1973. 1839–1844. p.

Lengyel Balázs: Csak a dalra. Élet és Irodalom 1973/28. = L. B.: Verseskönyvről verseskönyvre. 1977. 73–78. p.

Mezei András: Megkérdeztük Zelk Zoltánt, miért nem szereti a vakációzó úrifiúkat? Élet és Irodalom 1973/18. = M. A.: Megkérdeztük... 1976. 222–226. p.

Cs. Nagy István: Zelk Zoltán gyermekköltészete. Életünk 1973. 374–376. p.

Zirkuli Péter: Zelk Zoltán: Sirály. Utunk 1973/14.

Bányai Gábor: Műhelybeszélgetés Zelk Zoltánnal. Népszabadság 1974. jún. 9.

Ferenczi László: Zelk Zoltán: Sirály. The New Hungarian Quarterly 1974/53. 180–183. p.

Nádor Tamás: Tíz kérdés Zelk Zoltánhoz. Magyar Ifjúság 1974/9. 32–33. p.

Pomogáts Béla: Alkonyatban derű. Zelk Zoltán elégiáiról. Tiszatáj 1974/4. 86–91. p. = P. B.: Sorsát kereső irodalom. 1979. 355–369. p.

Szilágyi Ákos: Zelk Zoltán: Sirály. Kritika 1974/1. 25–26. p.

Vas István: Egy-két szó Zelk Zoltánról. Élet és Irodalom 1974/16. = V. L: Tengerek nélkül. 1978. 255–258. p.

Fülöp László: Ahogy a kötéltáncosok. Alföld 1975/9. 79–81. p.

Hajdu Ráfis: Az öregkor üzenete. Új Írás 1975/8. 114–116. p.

Horgas Béla: Olvasmány a kicsiknek. Élet és Irodalom 1975/39.

Kartal Zsuzsa: Zelk Zoltán: Ahogy a kötéltáncosok. Könyvvilág 1975/5.

Lengyel Balázs: Utak az avantgardból. Élet és Irodalom 1975/30. = L. B.: Verseskönyvről verseskönyvre. 1977. 79–82. p.

Pomogáts Béla: Zelk Zoltán: Ahogy a kötéltáncosok. Tiszatáj 1975/9. 83–85. p. = P. B.: Sorsát kereső irodalom. 1979. 355–369. p.

Rónay László: Ahogy a kötéltáncosok. Népszava 1975. máj. 31.

Tandori Dezső: Zelk Zoltán: Ahogy a kötéltáncosok. Kortárs 1975. 1331–1333. p.

Váncsa István: 70 percig Zelk Zoltán. Élet és Irodalom 1975/35.

Béládi Miklós: A költő égboltja. Kritika 1976/12. 16–17. p.

Mándy Iván: Kedves Zoltán! Kritika 1976/12. 16. p.

lllyés Gyula: Kedves Zoltánom. Kritika 1976/12. 16. p.

Fenyő István: Zelk Zoltán. Jelenkor 1977. 169–175. p.

Tandori Dezső: Zelk Zoltán: Az ablak nyitva van. = T. D.: Az erősebb lét közelében. 1981. 285–292. p.

Murányi Gábor: Gyászmunka. [Zelk Zoltán Sirály című versének története]. HVG, 2012. nov. 10. 42-43. p.

Fotók

Borítók