Pályi András

Digitalizált művek

A Szerző művei lista tételesen, ábécérendben felsorolja a szerző összes, a DIA adatbázisában elérhető önálló alkotását (valamennyi műfajban, a regénytől a versig). A művek címe mögött eredeti megjelenésük helye és évszáma olvasható.

A Szerző kötetei nézet az eredeti könyvmegjelenés szerint csoportosítja a feldolgozott és új, digitalizált változatban közzétett műveket.

Keresés a művekben

/ oldal
Keresés szűrése

Életrajz

Pályi András (1942–)

Prózaíró, esszéista, műfordító, dramaturg és újságíró. A Digitális Irodalmi Akadémia 2014. szeptember 18-i ülésén választották a testület tagjává.

 

Pályi András pályaképét több szempontból is áttekinthetjük: a szépíró, a műfordító, az esszéista, az irodalom- és színikritikus, a polonista lakozik egy személyben, aki elsősorban az irodalom iránt érdeklődik, de szenvedélyesen írt színházról is, politikáról is, sokrétű és bőséges életművének pedig az érzékiség, a vallás, a szerelem a hívószavai. Ha a huszadik század és az ezredforduló válságokban dúskáló magyar közéletét vennénk számba, akkor is külön meg kellene rajzolni az arcélét, mert értelmiségiként is bajtársunk. Esztétikai vetületben pedig az a legérdekesebb, hogy noha többnyire szerepnovellákat és fikciót írt, mégis a konfesszió, az önismereti irodalom a vörös fonal egész életművében. A műfajok határain egyensúlyozva a modern, pszichoanalízisen és az avantgárdon iskolázott vallomásosság egészen sajátos verzióját teremtette meg.

 

Pályi András 1942. december 1-én született Budapesten, az Újlipótvárosban, katolikus kispolgári családban – művei jó részében jelen van ez a jellegzetes, mára elsüllyedt miliő. A katolicizmus és a misztika mindvégig foglalkoztatja, egész életét meghatározza a dacos elutasítástól a kritikán és a blaszfémián át az ironikusan empatikus beleérzésig terjedő reflexív regiszterben, egy pillanatra sem magától értetődő nézet vagy hit gyanánt, ellenkezőleg: mint olyan mentális és életforma-zártság, olajozott szublimációs mechanizmus, amelytől szabadulni akar.

Pályi Sándor (1902–1992) gimnáziumi tanár és Gál Margit (1911–1991) háztartásbeli jó házasságban élték le életüket (a házasság András számára íróként is fontos téma lesz), meleg otthont és tisztes polgári neveltetést nyújtottak gyermekeiknek, ám ez a mindennapokat átjáró pietizmussal, szigorú katolikus neveléssel, templomba járással és tömérdek elfojtással járt együtt. Hozzátartozott bizonyos ellenállás is, mivel a szocializmus korszakában vallásosnak lenni – pláne egy tanárembernek – nem volt tanácsos, vallásukat Pályiék bujkálva és makacsul gyakorolták, akkori szóhasználattal élve igazi „reakciós” család voltak. Nacionalista, sőt irredenta érzület is összefonódott ezzel a nyárspolgári, jámbor vallásossággal, amivel András fiuknak már gyerekfejjel meggyűlt a baja, amiként számos novellahősének is. Ellentmondásos világnézeti-mentális válságok és vargabetűk után, sokkal inkább szellemi nyitottságra, semmint politikai szerepvállalásra törekedve, végül ellenzéki értelmiségivé vált a Kádár-korszakban, aki cenzurális tiltásokba ütközött, közben kikristályosodott benne a liberalizmus és a kozmopolitizmus mint intellektuális pozíció, aminek a politikai konzekvenciái is megvoltak úgy a rendszerváltás előtt, mint utána.

A Pályi családban hat gyerek nevelkedett, Andrásnak két bátyja, egy nővére, egy húga és egy öccse van, a legidősebb bátyja, aki Svájcba disszidált, már elhunyt. Két fivére papnak állt, amiből arra következtethetünk, hogy a katolikus neveltetés nem volt felszínes. A nagycsalád, a családi fészek András számára is létfontosságú lett. Prózái nagy része családi környezetet, családi konfliktusokat ábrázol, és a katolikus kispolgári miliő is gyakran jelen van, annak lélektani hatásaival együtt, úgy ahogy azt később a rendkívül nagy pszichológiai tudatossággal és kritikai szemlélettel rendelkező író látta, akinek a valláshoz, egyáltalán a spiritualitáshoz és az egyetemes misztikához is mindig volt füle.

Kisgyerekkorának fontos eseménye, hogy 1948-ban a Nemzetközi Vöröskereszt közvetítésével fél évre Svájcba kerül egy internátusba; a családból való kiszakadás és a nyelvváltás minden bizonnyal traumatikus hatással volt a gyermekre. Később a Tiéd a kert novellái foglalkoznak majd a gyerekkori és kamaszkori traumákkal és az otthon (a paradicsom) elvesztésének, a bűnöknek a témáival. A „kiűzetés”, legalábbis strukturálisan, fiatalkori szerelmi, sőt a szakmai életében is többször megismétlődött. A novellák gyerekszereplőiben mindig az író legintimebb problémái jutnak szóhoz.

Általános iskolás korának (Budapesten a Pannónia, a Váli, a Reáltanoda és Cukor utcai iskolákba járt) meghatározó konfliktusai közé tartozott, hogy a szülei ellensúlyozni kívánták a hivatalos ateista és kommunista nyomást, és például nem engedték meg neki, hogy úttörő legyen (az avatást a gyerek végül csellel ütötte nyélbe). Pályi András tehát két, egymással szöges ellentétben álló világnézet hol látens, hol manifeszt „háborújában” cseperedett fel. Világnézeti, politikai érzékenysége, mely a prózáit, az esszéit és a kritikáit is jellemzi mindmáig, innen eredeztethető. A lázadásra való hajlama is koragyerekkori fogantatású és nem csak a kamaszkorban kulminált, bár mindig kompromisszumkereséssel járt együtt, és később a rebellión való fölülemelkedés szemléleti formáihoz vezetett.

Íráskészsége korán megnyilvánult, már kisdiák korában körmölt, indiántörténetekkel kezdte, 56–57-ben pedig hazafias rigmusokat költött a forradalom hatására. A forradalom Sasadon, a családi víkendházban érte, ahonnét Pályiék a fegyverszünet napjaiban költöztek vissza Pestre egy családi holmikkal megpakolt lovaskocsin. A víkendház kalákában való építése, majd ez a forradalmi körülmények között történt költözködés is András meghatározó gyerekkori élményei közé tartozik. A saját szemével látta a szenvedő várost, gyűjtötte és lázasan böngészte a bátyjai által hazahordott forradalmi sajtótermékeket. Ezek az élmények is utat találnak majd a prózájába; ő is azok közé a magyar írók közé tartozik, akiknek 1956 életre szóló, megrázó és szíverősítő élmény maradt; a 21. században is „léte magvának” nevezi, „tisztaság- és egyértelműség élmény”-ként értelmezi.

A budapesti Eötvös József Gimnázium és annak önképzőköre volt Pályi szellemi fejlődésének következő fontos állomása. Ekkor már szenvedélyesen írt és fordított. Diákkori novelláival sikereket ért el, az önképzőköri pályázatokon díjakat nyert, és elkezdte írni első drámáit. Nem akárkik voltak korai pártfogói: Tamás Attila, az önképzőkört vezető tanár, Kubinyi László, aki osztályfőnöke és magyartanára volt, Bóka László, aki egyetemi fogadóóráin előszeretettel foglalkozott pályakezdő írókkal, és a fiatal drámaíróra felfigyelő Sándor Iván.

Az 56-os dráma személyes utórezgései közé tartozik, hogy 1961-ben házkutatást tartottak a pesti családi otthonban, mert papnövendék bátyja a „föld alatti egyház” tagjaként gyanúba keveredett. A házkutatás során lefoglalták, elkobozták és megsemmisítették András gyerekkori, kamaszkori íráskísérleteit. Noha 1959-ben belépett a KISZ-be, már nagyon fiatalon kritikus viszonyt alakított ki a rezsimmel szemben. Nemsokára, 1965-ben ki is zárták a KISZ-ből, mert taggyűlésre nem járt, tagdíjat nem fizetett.

1957-ben vált számára Lengyelország és a lengyel kultúra témává és ihletéssé; a jövendő neves polonista és lengyel műfordító ekkor fogant meg benne, egy háromhetes lengyelországi diákkiránduláson. 1961-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar–lengyel szakos hallgatója lett, és innentől kezdve egészen máig lengyelből fordít. Különböző műfajú műfordításait nehéz lenne összeszámolni – az első 1967-ben jelent meg, a legutóbbi pedig a minap. A hatvanas évek második felétől lektori jelentések formájában szemlézte a lengyel irodalmat az Európa Könyvkiadó részére, és mindig is írt a magyar lapokba nemcsak lengyel irodalmi vagy színházi, komparatisztikai, hanem alkalomadtán politikai témákról is. Ezen írások java megtalálható a Suszterek és szalmabáb című vaskos gyűjteményes kötetében, melynek személyes darabjai a korai útiélményeit is őrzik.

Drámafordításai különösen jelentősek, sokat adtak a magyar színjátszásnak; jelentős szerepe volt a magyar Gombrowicz megteremtésében. Az általa lefordított legfontosabb szerzők: Witold Gombrowicz, Jerzy Grotowski, Zbigniew Herbert, Sławomir Mrożek, Adam Michnik, Leszek Kołakowski, Tadeusz Różewicz. 1991-ben a Lengyel Kultúráért érdemérmet, 2000-ben a Lengyel Köztársaság Lovagi Keresztjét kapta meg, 2001-ben pedig a Lengyel Színpadi Szerzők és Zeneszerzők Szövetsége műfordítói díjban részesítette. Érdekesség, hogy első antológiai szereplése lengyel nyelven történt, 1968-ban, egy olyan novellával (Nyári gyakorlat), mely magyarul csak később jelent meg.

A dráma, amit 18 évesen kezdett el írni, három év múlva pártfogóinak – többek között Radnóti Zsuzsa dramaturgnak – köszönhetően szinte csodával határos módon színre került. A Tigris című (publikálatlan) darabot a Pécsi Nemzeti Színház mutatta be Dobai Vilmos rendezésében. A mű egy gimnazista társaság házibuliját viszi színre, erkölcsi kérdéseket hegyez ki. Az előadást a Városi Tanács a helyi pártbizottság utasítására csakhamar betiltotta (mindössze háromszor játszották), miután Thiery Árpád kritikus szerint a szerző felmagasztalja benne a főhős „ellenforradalmi múltját”. Voltak azonban fővárosi kritikusok, akik méltatták a fiatal író zsengéjét. Az előadás és a nyomában támadt sajtóháború nyilván útjára indította Pályi Andrást, a színikritikust, miként az írót is: ekkor vásárolta ugyanis tiszteletdíjából az első írógépét. A Vígszínház felkérésére új drámát írt, de ezt már politikai okokból – minisztériumi tiltás miatt – nem is lehetett műsorra tűzni. Később, 1970-től drámaíró-iskolába járt, ahol több egyfelvonásost produkált, azonban nem lett belőle drámaíró, ellenben a színészetnek és a dramaturgiának szakértőjévé vált. 1970-ben, a Színház folyóiratban jelent meg először és utoljára drámaszövege, a Gyertyák Leninnek, de ezt az „elfuserált darabot” (ahogy ő maga nevezi), annak ellenére, hogy jubileumra készült, díjazott pályamű volt, szintén nem mutatták be. Pályi András színházi és politikai karrierje tehát már középiskolás korában elindult és meg is szakadt. Később elismert színikritikus lett belőle, dramaturgként pedig élete során több vidéki és fővárosi színháznak dolgozott, sok évadot töltött el fő- vagy mellékállásban különböző színházaknál, egészen 2005-ös nyugdíjba vonulásáig.

Prózaíróként 1963-ban debütált, ekkor jelent meg az Élet és Irodalom október 26-i számában Otthon című elbeszélése. Nem volt még huszonegy éves. Ezt követték szárnypróbálgatásai az Egyetemi Lapokban, a Vigiliában, az Új Tükörben. 1964-ben novellája jelent meg az egyetemi KISZ égisze alatt induló Tiszta Szívvel első számában, amelyet végül szintén betiltottak. Az Új Ember és a Vigilia szerkesztősége 1970-ig volt írói és közéleti otthona – egyetemista évei alatt ugyanis volt egy rövid korszaka, amikor a katolicizmus modern formái és a negatív teológia iránt érdeklődött, és Pilinszky János iránti múlhatatlan csodálata is ekkor érlelődött meg benne. A lengyel hatások – 1964-ben és 65-ben kint volt a varsói nyári egyetemen – a katolicizmus alternatív, filozofikus, akkortájt politikai ellenzékiségét jelentő formái felé terelték.

A Pilinszky Jánossal kötött barátság – akit „szellemi-irodalmi választott atyjának” nevez – és az a nemcsak színházi (pontosabban antiszínházi), hanem metafizikai, filozófiai sugarú hatás, mely Grotowski felől érte, egyszerre, 1965-ben pecsételték meg az életét. Mindketten elkísérik majd évtizedeken át mint írót, esszéistát, színházi embert, műfordítót – Grotowskiról az első nagyobb tanulmánya 1969-ben jelenik meg, a Színház és rituálé című Grotowski-könyv a fordításában pedig 1999-ben. Pilinszky révén kötődött az Új Ember és a Vigilia szerkesztőségéhez, és ez az ifjúkori „vallási reneszánszába” is belejátszott. Mészöly Miklóst és Mándy Ivánt is abban a körben ismeri meg, ahol ekkortájt Pilinszky révén forgolódik, később őket is mintegy mestereiként említi.

Pályi irodalomkritikusi pályafutása is már a hatvanas évek első felétől kezdetét vette, és máig tart. A korabeli jobb lapokban és folyóiratokban publikált, nem egyenletes színvonalon: az Élet és Irodalomban, az Alföldben, a Tiszatájban, a Vigiliában, a Jelenkorban, a Nagyvilágban, az Életünkben, a Helikonban.

Az újságírás is fontos fonadékszál az életében. 1967-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát, a Magyar Újságíró Szövetségnek 1990-ig tagja volt. Az Új Embernél gyakornokként dolgozott, egyfajta alternatív, a kor valóságára nyitott katolicizmus érdekelte abban az időben, aminek politikai aspektusa is volt. 1968-ban lelkiismereti okokból felmondott, majd jó kétéves munkanélküliség után az akkoriban indult Magyar Hírlapnál töltött el néhány nehéz esztendőt: mint tévékritikus, kulturális publicista, sőt szépreményű vezércikk-író beállt melózni – az ő kifejezésével élve – a „hazugsággyárba”, kacérkodott a hivatalosan elvárt marxista világnézettel, de Petri-kötetről, Gáli Józsefről, Ionescuról is írt pozitív recenziót. Megpróbálta cinikusan felfogni ezt a napi robotot, mellyel a mindennapi betevőjét kereste, miközben alkalomadtán előszeretettel követett el politikai tabusértéseket. 1974-ben befejezte újságírói pályafutását, melyet később így összegez: „Azt hiszem, nézhető úgy is az életem, hogy a politika újra és újra elcsábított, én újra és újra tőrbe estem, ezen a téren különösen szép számmal követtem el néha égbe kiáltó hibákat, csalódtam, kiábrándultam, odébbálltam, de végül egyetlen politikai kalandomat sem bántam meg, mert a legostobább lépésemmel is gazdagabb lettem. És egy csöppet, azt hiszem, mindig okultam is.”

Saád Bélának, az Új Ember felelős szerkesztőjének lánya, a színházzal és irodalommal foglalkozó Saád Katalin volt az első nagy szerelme és az első felesége. Innen, 1967 őszétől datálja Pályi a saját „érzéki felszabadulásának” történetét. 1969-ben házasodtak össze, és 1975-ben váltak el. Kapcsolatuk történetéről Saád Katalin vallott a jóval később, 2000-ben publikált Naplómmal szemközt című könyvében. Az új szerelem, a férfiként és íróként felfedezett érzékiség hatására kitágult írói horizontja, és szakított korábbi ambíciójával, hogy modern katolikus értelmiségi legyen. Radikálisan leszámolt vallási örökségével.

1970-ben szerződést kötött vele a Szépirodalmi Kiadó az első novelláskötetére, melynek kéziratát csak az újságíróskodás kitérője után, 1976-ban adta le, és 1978-ban, harminchat éves korában jelent meg, Tiéd a kert cím alatt. Ebben a könyvben egészen korai novellái is helyet kaptak, jócskán átírva. A kötet címadó írása fordulópont volt, Pályi innen, ettől a novellától tekinti írónak magát, ez az első olyan prózája, amelyre azt mondhatja, hogy „expedíció önmagamba”, noha ez nála korántsem jelent autobiografikus jelleget. A könyv többi friss, a hetvenes évek közepén kelt írásában is szenzuális kutakodásba merült gyerek és kamasz hősök belső titkai tárulnak fel.

Lengyelországban korábban is járt, de a vasfüggönyt közel harmincévesen, 1971-ben lépte át először. A hetvenes években mint színikritikus Párizsban, Avignonban és Belgrádban is megfordult, látta a Taganka Színházat Moszkvában, 1980-tól pedig többször járt Hollandiában és Bécsben. Akárcsak a lengyel utak, ezek is szellemi és politikai horizontjának kiszélesedését hozták, amellett hogy megismerkedett a modern színházzal. Pályi a huszadik század második felében a honi színikritika egyik legjelentősebb egyénisége, aki 1968-tól az akkor induló Színház folyóiratban (amelynek tizenöt éven át belső munkatársa volt) rendszeresen közli kritikáit, esszéit, különleges figyelemről tanúskodó színészportréit és hadakozásait a „holt színházzal”.

Színházi szenvedélye a hetvenes években virágzott Kaposvárott, a Zsámbéki-féle „színházon túlnövő színházban”, a politikailag is angazsált szellemi műhelyben, melynek állandó vendége volt, szinte családtagnak számított, és ahol „színházmegváltó eszméi” nyitott fülekre találtak. 1981 decemberében a Marat/Sade bemutatója Ács János rendezésében egyik legnagyobb színházi élménye volt és maradt; vagy harmincszor megnézte a döbbenetes, katartikus előadást. A következő nagy szerelme kaposvári színésznő volt, Monori Lili, akivel rendkívül drámaian hullámzott évekig tartó, „több felvonásos”, végül kudarcba fulladt kapcsolatuk. Ebben az időben, pontosabban 1978–79-ben írta meg azt a kisregényt, mely szépirodalmi oeuvre-jének egyik orma, az Éltemet, melynek kiadását a Szépirodalmi Könyvkiadó 1979-ben visszautasította, és csaknem tíz évig fiókban hevert, csak 1988-ban jelent meg, a Másutt-tal, újabb, 81-ben keletkezett kisregényével együtt.

A Másutt keletkezéstörténetéhez hozzátartozik, hogy 1980 őszén Győrött szerelembe esett Németh Nórával, a gyönyörű, fiatal színésznővel, aki 1982-ben a felesége lett, életre szóló társa, három fiának (Márk – 1983, László – 1986, Ferenc – 1989) anyja. A poétikailag is kimagaslóan újszerű kisregényben sajátos módon egymásra találnak az író édesanyjának kedves olvasmányai, Avilai Szent Teréz 16. századi spanyol misztikus apáca művei és ez a friss, nagy szerelem. A Nóra-szerelem lenyomata jól érezhető az 1982-ben írt Túl című hosszú elbeszélésben is, mely az érzéki vágy társadalmi és vallási tabukat szétfeszítő drámai apoteózisa (annak idején még a Mozgó Világ sem volt hajlandó közölni). Ez az életre szóló kapcsolat olyan inspiráció számára, hogy úgy érzi, vele elkezdődött a „második élete”, az első a „lázadás története” volt, most „a dolgok elfogadásának története” következik.

A nyolcvanas éveket Pályi a magyar irodalomból való kitoloncolásaként élte meg. Bár a Másutt folyóiratban is, a Körkép 84 antológiában is megjelent, művei többnyire fiókban maradtak. Az Európa Könyvkiadó megrendelésére elkészítette az első magyar Grotowski-kötet válogatását és fordítását, ez azonban nem várt szerzői jogi bonyodalmak miatt nem jött ki, ugyancsak az Európa kérte fel Gombrowicz Naplójának – ekkor még csupán a cenzúrázott, „válogatott” változatról lehetett szó – fordítására, ami később a kiadó privatizálásának áldozata lett, sok más kötettervvel együtt. Az Éltem kiadására – Esterházy Péter közbenjárására – elvileg ugyan vállalkozott a Magvető, de Kardos György igazgató 1983-ban az imprimatúránál indoklás nélkül visszatartotta a könyvet. Az írót egyre jobban foglalkoztatta mű esetleges szamizdatos kiadása, hiszen közéletileg kétlaki lett, kapcsolatot tartott Krassó Györggyel, Demszky Gáborral, Kőszeg Ferenccel, és rendszeresen publikált névtelenül az illegális sajtóban (főleg lengyel tárgyú cikkeket és műfordításokat), miközben hivatalosan menő színházi kritikus volt. Az Éltem végül a Szépirodalminál jelent meg 1988-ban – Nádas Péter közvetítésével –, a Másutt-tal együtt, közös kötetben.

Pályi András élete során elég sokat szűkölködött, és amikor 1988-ban a Soros Alapítványtól megkapta a kétéves írói ösztöndíjat, ez valamivel gondtalanabb alkotómunkát tett lehetővé számára. 1989-ben Kövek és nosztalgia címmel új novelláskötete jelent meg a Szépirodalminál, melyben húsz év novellái szerepelnek.

Több szerkesztőség is fontos szerepet játszott az életében, így kezdetben a Vigilia, majd a Tiszatáj, a Jelenkor, a Színház, az illegális AB Hírmondó, a Népszabadság, mely a kilencvenes évek derekán Göncz Árpád közbenjárására rövid ideig rendszeresen közölte tárcáit, az Élet és Irodalom, ám a nyolcvanas évek elején a Kulin–Reményi-féle Mozgó Világ olyan szellemi otthont jelentett számára, amely csak a kaposvári színházhoz hasonlítható. Ezzel is magyarázható, hogy a rendszerváltás idején, noha az SZDSZ táján tűnt fel (részt vett a Szabaddemokraták című kiadvány szerkesztésében, hívták a legalizálódó Beszélőhöz), végül az Írószövetség égisze alatt induló irodalmi hetilap, a Magyar Napló kritikai rovatvezetője lett. A lapot a „régi” Mozgó Világ betiltása miatt mintegy kárpótlásul kapta Kulin és Reményi a még regnáló Németh Miklós-kormánytól. 1990 decemberében azonban forráshiány miatt a hetilap Magyar Napló felfüggesztette működését, 1991 májusában Pályi indította újra kétheti kiadványként, és megbízott főszerkesztőként szerkesztette, amíg 1991 szeptemberében nem lett a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója. E négy hónap során rendületlenül kitartott azon eszméje mellett, hogy egyetlen magyar irodalom van, az Írószövetség lapja tehát legyen minden magyar író szellemi otthona.

A magyar közéletet átható MDF–SZDSZ vita idején Lengyelországban kultúrdiplomáciai küldetést vállalt az Antall József szűkebb köréhez tartozó varsói nagykövet, Engelmayer Ákos kifejezett óhajára, 1995-ben pedig, amikor kiküldetése lejárt, az új MSZP-s nagykövet, Hárs Gábor élt vétójogával, és megtámadta hosszabbítási pályázatát. Ezt a négy évet feleségével – aki a második gyerek születése után többé nem lépett színpadra – és a gyerekekkel Varsóban töltötték, ami nemcsak szellemi-mentális értelemben jelentett nyitást és táguló horizontokat az egész család számára, hanem anyagilag is stabilizálta helyzetüket. Közben itthon megjelent színikritikáinak, színházi esszéinek gyűjteménye (Egy ember kibújik a bőréből), Varsóban azonban egyetlen írói sort sem írt.

A kiküldetés után a magyar irodalmi életbe való visszatérését Göncz Árpád mellett a leghatékonyabban Szigeti László, a pozsonyi Kalligram igazgatója segítette. 1996-ban látott napvilágot a Kalligramnál egy kötetben a három legjobb műve, az Éltem, a Másutt és a Túl, melyhez Nádas Péter írt utószót. Hamarosan megkapja a Soros Alapítvány Krúdy-díját. Az elkövetkező években egymást követik a Pályi-kötetek a Kalligram gondozásában, mintegy sorozat formájában. 1998-ban jelent meg lengyel irodalmi, színházi és politikai esszéinek, kritikáinak gyűjteménye (Suszterek és szalmabáb), 2001-ben a Provence-i nyár, mely a Tiéd a kert és a Kövek és nosztalgia című novelláskötetekből válogat, de olyan új alkotói korszakot sejtető darabok is találhatók benne, mint A világ végén vagy a Szabadíts meg. A címadó blaszfémikus novellát Pályi András egy helyütt ars poeticájának nevezi. 2002-ben jön ki ugyanitt magyar irodalmi esszéinek, kritikáinak gyűjteménye, a Képzelet és kánon, mely nélkülözhetetlen forrás azok számára, akik Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós és Nádas Péter műveivel és személyiségével foglalkoznak. 2004-ben következik a Múlás és maradás, mely az Élet és Irodalomba írt rádiókritikáit tartalmazza, és egyúttal az ezredforduló speciális krónikája, 2007-ben pedig A kerület órái, melyben mindeddig csak folyóiratokban publikált régebbi és újabb (1959–2006) kisprózái, novellái, tárcái találhatók meg. 2011-ben lát napvilágot a Színészek kereszttűzben, mely 1969-től 2011-ig datált, folyóiratokban, lapokban már megjelent, dokumentumértékű színházi esszéket, kritikákat, portrékat tartalmaz. Eközben újabb novellák, elbeszélések is megjelentek különböző folyóiratokban és antológiákban, idegen nyelvre lefordított műveinek száma is gyarapodott.

1997 áprilisában megalakult a Szépírók Társasága, és Pályit választották meg elnöknek; egy évre vállalta. A Magyar Írószövetségnek 1987-től tagja volt, egészen 2004-ig, amikor az ún. Döbrentei-ügy kapcsán sokadmagával kilépett a jobbra tolódó szervezetből. Ugyanebben az évben, 62 évesen, végre megkapta a József Attila-díjat, 2007-ben pedig Budapest főváros önkormányzata Budapestért-díjjal tüntette ki. 2010-ben Márai Sándor-, 2011-ben Déry Tibor-díjban részesült.

Pályi Andrást sokáig a kisprózai művek avatott művelőjeként tartottuk számon, ám 2003-ban regénnyel jelentkezett. A Megérkezés az első és mindeddig egyetlen hosszabb prózája, sajátos vallomásos mű, mely egyrészt a rendszerváltás regénye, benne a varsói diplomáciai „kaland” tapasztalataival, ám egy jellegzetes régi középkáder szemüvegén át, másrészt ez a „kisember” igazi nagy érzéki kihívásokkal kerül szembe. Az író érezhetően – a fikció tükrében – saját házasságának dinamikájáról, érzelmi és politikai hányattatásainak történetéről vall ebben a műben. Monográfusa, Cs. Fehér Katalin szerint a regény az életmű szintézisének tekinthető, melyben Pályi „bátran végigvitte a férfiidentitás legalapvetőbb pszichés drámájának kálváriáját”.

2010-ben egy különleges, ritka értékekkel rendelkező, az életrajz szempontjából is fontos könyve jelent meg, Az én határain, melyet Darabos Enikővel együtt jegyeznek, aki kifaggatta az írót az életéről, szerelmeiről, politikai bakugrásairól, és a beszélgetésből igazi konfesszió, „életgyónás” született, mely a biográfia névvel, dátummal ellátott tényeit sem nélkülözi, ugyanakkor Pályi lelkületének historiográfiáját, világnézeti kalandjait, belső felfedezőútját is feltárja.

Pályi András életében egyaránt fontos mind a négy fonal, az elbeszélői, a kritikusi, a publicisztikai és a műfordítói. A műfajok olykor keverednek, mint az esszék, a tárcák, a kisprózák esetében. Legszemélyesebb életének mélyáramáról, szerelmeiről és hányattatásairól, az erotikának az egész embert fölkavaró mivoltáról a magyar irodalomban senki sem beszélt olyan nyíltan és árnyaltan, mint Pályi. Irodalmi pályafutásáról Cs. Fehér Katalin fényképes, részletes biográfiával és bibliográfiával ellátott kismonográfiája tájékoztat, és műelemzésekkel méri fel az oeuvre-t.

A kritika leginkább azt emeli ki életművéből, hogy Pályi Andrásnál történik meg az erotikus érzékiség és a szerelmi szexualitás, az eksztázis, a vágyakozó test, a szeretkezés fölfedezése a magyar irodalomban, akárcsak, ezzel párhuzamosan, a vallásos élmény dekonstruálása és a szerelmi misztika vagy metafizika korszerű megfogalmazása a belső beszéd, belső dialógus különböző formáiban. Méghozzá nemegyszer női szempontból, női szereplőkbe bújva; ő az első magyar feminista író, legalábbis a férfiak közt, aki a saját feminin szenzibilitását nyíltan vállalja. „A nők sokkal meghittebb viszonyban vannak az élet forrásával, be vannak avatva valamibe, ami a férfiaknak nem adatott meg. Ezt mindig is tudtam” – írja egy helyütt erről. Ez az életre szóló kísérlet nem csak a tudat, az én, hanem az irodalom határait is feszegeti.

Fontosabb díjak, elismerések

1991 – a Lengyel Kultúráért érdemérem

1997 – Krúdy Gyula-díj

1999 – Pro Literatura-díj

2000 – a Lengyel Köztársaság lovagi keresztje

2001 – a ZAIKS műfordítói díja

2001 – Füst Milán-díj

2004 – József Attila-díj

2007 – Budapestért Díj

2011 – Márai Sándor-díj

2011 – Déry Tibor-díj

 

Az életrajzot Radics Viktória írta.

 

Bibliográfia

Önálló kötetek

Tiéd a kert. Elbeszélések. Bp. 1978. Szépirodalmi, 291 p.

Éltem. Két történet. Kisregények. Bp. 1988. Szépirodalmi, 245 p.

Kövek és nosztalgia. Elbeszélések. Bp. 1989. Szépirodalmi, 307 p.

Egy ember kibújik a bőréből. Bp. Színházi esszék. 1992. Hungavia–Kráter, 169 p.

Éltem – Másutt – Túl. Kisregények. Pozsony. 1996. Kalligram, 122 p. = Pozsony. 2001. Kalligram, 246 p.

Suszterek és szalmabáb. Lengyel vonatkozású esszék. Pozsony. 1998. Kalligram, 450 p.

Provence-i nyár. Elbeszélések. Pozsony. 2001. Kalligram, 412 p.

Képzelet és kánon. Esszék. Pozsony. 2002. Kalligram, 528 p.

Megérkezés. Regény. Pozsony. 2003. Kalligram, 320 p.

Múlás és maradás. Rádiókritikák. Pozsony. 2004. Kalligram, 312 p.

A kerület órái. Történetek, tárcák, esetek. Tárcák, novellák. Pozsony. 2007. Kalligram, 446 p.

Az én határain. Pályi Andrással beszélget Darabos Enikő. Pozsony. 2010. Kalligram, 274 p.

Színészek kereszttűzben. Színikritikák. Pozsony. 2011. Kalligram, 610 p.

Gyász és gyönyör. Elbeszélések. Bp. 2017. Pesti Kalligram, 240 p.

Fontosabb műfordítások

Jan Dobraczyński: A szent kard. Ecclesia. Budapest. 1967. = Szent István Társulat. Budapest. 2009.

Zbigniew Herbert: Lałek. = Tangó. Modern lengyel drámák. Európa. Budapest. 1968.

Tadeusz Różewicz: Az én kislányom. Színház, 1968/10.

Sławomir Mrożek: Mészárszék. = S. M.: Tangó. Európa. Budapest. 1980.

Adam Ważyk: A lengyel avantgárd furcsa története. Európa. Budapest. 1981.

Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő. Operett. (Eörsi Istvánnal.) = W. G.: Drámák. Európa. Budapest. 1984.

Stanisław Tym: A hajó. Csokonai Színház. Debrecen. 1986.

Sławomir Mrożek: Az arckép. Nagyvilág, 1988/6. = S. M: Drámák. Európa. Budapest. 2000.

Eustahy Rylski: Az ezredes. Jelenkor. Pécs. 1993.

Leszek Kołakowski: Kis előadások – nagy kérdésekről. Európa. Budapest. 1998.

Jerzy Grotowski: Színház és rituálé. Kalligram. Pozsony. 1999 = 2. kiad. 2009.

Witold Gombrowicz: Napló 1953–56. Kalligram. Pozsony. 2000.

Leszek Kołakowski: Újabb kis előadások – nagy kérdésekről. Európa. Budapest. 2000.

Leszek Kołakowski: Legújabb kis előadásaim – nagy kérdésekről. Európa. Budapest. 2002.

Művei idegen nyelven

angol

Autumn in Hertelendy Street  (Ősz a Hertelendy utcában), ford. Eszter Molnár, The New Hungarian Quarterly, no. 121, Spring 1991. 19-24 p.

Out of Oneself  (Túl, A világ végén), ford. Imre Goldstein, Twisted Spoon Press, Prague, 2005. 136 p.

cseh

Příchody  (Megérkezés), ford. Ana Okrouhlá, Host – vydavatelství, Brno, 2005. 204 p.

lengyel

Praktyka wakacyjna  (Nyári gyakorlat), ford. Józef Puciłowski, in: Mandaryn wielki kozak (Mai magyar novellák), Instytut Wydawniczy Pax, Warszawa, 1968. 269-287 p.

Kamienie i nostalgia  (Kövek és nosztalgia), ford. Jerzy Snopek, in: Z węgierskiego na nasze (Magyar költők és prózaírók), Fundacja Literatura Światowa, 1998. 80-94 p.

Gdzie indziej  (Másutt), ford. Barbara Wiechno, Literatura na Świecie, 11-12/2009.291-335 p.

Tam  (Túl), ford. Elżbieta Sobolewska, Literatura na Świecie, 11-12/2009. 336-370 p.

német

Dein ist der Garten  (Tiéd a kert), ford. Hildegard Grosche, in: Ungarische Erzähler der Gegenwart (Mai magyar elbeszélők), Hoffmann und Campe & Edition Reich, Hamburg-Luzern, 1982. 95-123 p.

Dein ist der Garten  (Tiéd a kert), ford. Hans Skirecki, in: Erkundungen II (21 magyar elbeszélő), Verlag Volk und Welt, Berlin, 1983. 125-146 p.

Baby, ford. Hans Skirecki, in: Draußen das Lamm, drinnen der Wolf (Magyar elbeszélők), Literarisches Colloquium Berlin/Berliner Künstlerprogramm des DAAD, Berlin, 1985. 205-213 p.

 

A bibliográfiát összeállította a DIA.

Szakirodalom

Önálló kötet

Cs. Fehér Katalin: Pályi András. Pozsony. 2011. Kalligram, 244 p. (Tegnap és ma - Kortárs magyar írók.)

Periodikumokban, gyűjteményes kötetekben megjelent írások

Radnóti Zsuzsa: Tigris. Fiatal író első darabja a Pécsi Nemzeti Színházban. Élet és Irodalom, 1963/42. 8. p.

Sándor Iván: Tigris. P. A. drámája a Pécsi Nemzeti Színházban. Film Színház Muzsika, 1963/42. 16. p.

Hunyadi József: Színházi levél. Képes Újság, 1963/44. 9. p.

Thiery Árpád: Tigris. A Pécsi Nemzeti Színház bemutatója. Dunántúli Napló, 1963. okt. 13. 5. p.

Fencsik Flóra: Tigris. Új magyar darab bemutatója Pécsett. Esti Hírlap, 1963. okt. 14. 2. p.

Rajk András: Új magyar színmű Győrött, Szegeden, Pécsett. Népszava, 1963. okt. 20. 7. p.

Doromby Károly: Színházi krónika. P. A.: Tigris. Vigilia, 1963. 11. 696. p.

Sós Endre: Pécsi megfigyelések. Magyar Nemzet, 1963. nov. 5. 4. p.

Sós Endre: A félrecsúszott „Tigris”. Magyar Nemzet, 1963. dec. 6. 4. p.

B. Juhász Erzsébet: Bemutatjuk Pályi Andrást. Könyvvilág, 1978/10.

Szász Imre: Két író egy kötetben. Élet és Irodalom, 1978/50. 10. p.

Czére Béla: Tiéd a kert. P. A. elbeszélései. Magyar Nemzet, 1978. dec. 24. 21. p.

Mikes Tamás: Tiéd a kert. P. A. novelláiról. Népszava, 1979. jan. 6. 6. p.

Iszlai Zoltán: Új hangok. Nagy András, Pályi András. Magyar Hírlap, 1979. jan. 7. 10. p.

Pusztay Sándor: Túlságosan szabályosan. P. A.: Tiéd a kert. Népszabadság, 1979. febr. 23. 7. p.

Sík Csaba: Tiéd a kert. P. A. novelláskönyve. Új Tükör, 1979/4.

Szántó Ágnes: Az eltűnt kapcsolatok nyomában. Életünk, 1979/5. 409. p.

Horpácsi Sándor: P. A.: Tiéd a kert. Alföld, 1979/6. 78. p.

M. Gy. [Mátyás Győző]: P. A.: Tiéd a kert. Kritika, 1979/7. 37. p.

Szávai János: Változatok a novellára. Új Írás, 1979/8. 113. p.

Balassa Péter: Lélekkertészet. P. A.: Tiéd a kert. Jelenkor, 1979/9. 861. p. = In: uő: A színeváltozás. Szépirodalmi. Budapest. 1982. 365. p.

Balassa Péter: Éltem. Két kisregény. Könyvvilág, 1988/5. 38. p.

Bogyai Katalin: Éltem. P. A. két kisregénye. Új Tükör, 1988. jún.

Rónay László: Szex és más egyebek. Magyar Hírlap, 1988. jún. 17. 9. p.

Reményi József Tamás: P. A.: Éltem. Kortárs, 1988/7. 166. p.

Nagy Sz. Péter: Két történet. Új Írás, 1988/8.127. p.

Györffy Miklós: Az eltűnt élet túlélői. Élet és Irodalom, 1988/31. 10. p. = In: uő: Új magyar prózaszemle. Jelenkor. Pécs. 1992. 151. p.

Földényi F. László: Az időtlenség örvénye. Jelenkor, 1988/10. 980. p.

Radics Viktória: A szerelem foglalata. Jelenkor, 1988/10. 983. p.

Károlyi Csaba: „A lélek nem érti önmagát”. P. A.: Éltem. Nappali Ház, 1989/1. = In: uő: Ellakni, nézelődni. Pesti Szalon. 1994. 112. p.

Hász-Fehér Katalin: Másutt és másképp. P. A.: Éltem. Híd, 1989/5. 638. p.

Guszev, Jurij: Elmaradt életek. P. A.: Éltem. Tekintet, 1989/9. 116. p.

Dérczy Péter: Ég és föld között. P. A.: Éltem. Életünk, 1989/12. 1136. p. = In: uő: Vonzás és választás. Csokonai. Debrecen. 2004. 102. p.

Gál Ferenc: P. A.: Kövek és nosztalgia. Kortárs, 1989/12. 165. p.

Angyalosi Gergely: P. A.: Éltem. Kritika, 1990/1. 46. p.

Dérczy Péter: Vonzás és választás 11. „Nem én vagyok! Nem én!” Jelenkor, 1990/4. 366. p. = In: uő: Vonzás és választás. Csokonai. Debrecen. 2004. 112. p.

Tüskés Tibor: A szex áhítata. P. A.: Kövek és nosztalgia. Élet és Irodalom, 1990/12. 10. p.

Határ Győző: P. A.: Éltem. = Irodalomtörténet. Tevan. Békéscsaba. 1991. 287. p.

Hajdú Gergely: Fekete és fehér marionett. Holmi, 1991/4. 508. p.

Korsós Bálint: P. A.: Kövek és nosztalgia. Alföld, 1991/5. 88. p.

Szekrényessy Júlia: Ex libris. P. A.: Kövek és nosztalgia. Élet és Irodalom, 1992/6. 11. p.

Bán Zoltán András: Író a színházban. P. A.: Egy ember kibújik a bőréből. Színház, 1992/7. 46. p.

Nánay István: P. A.: Egy ember kibújik a bőréből. Magyar Napló, 1992. aug. 7.

Forgách András: Egy író kibújik a kritikusból. P. A.: Egy ember kibújik a bőréből. Holmi, 1993/9. 1315. p. = In: uő: Valami Figaro-féle alak. Neoprológus–Jelenkor. Budapest–Pécs. 1993. 47. p.

Budai Katalin: Pihe a zsinórpadlásról. P. A.: Egy ember kibújik a bőréből. Jelenkor, 1994/5. 492. p.

Kovács István: Az átmeneti nemzedék. P. A.: Egy ember kibújik a bőréből. Forrás, 1994/11. 102. p.

Nádas Péter: Magyar misztikus. = P. A.: ÉltemMásutt – Túl. Utószó. Kalligram. Pozsony. 1996. 239. p.

Balassa Péter: Éltem – Másutt – Túl. P. A. három művéről. Jelenkor, 1996/5. 493. p. = In: uő: Koldustorta. Magyar Írószövetség – Belvárosi Könyvkiadó. Budapest. 1998. 42. p.

Wirth Imre: Nagymonológok. P. A.: Éltem – Másutt – Túl. Irodalmi Szemle, 1996/6. 111. p.

Károlyi Csaba: Küzdelem a Sátánnal. P. A.: Éltem – Másutt – Túl. Élet és Irodalom, 1996/36. 16. p. = In: uő: Lepkeháló. Filum. Budapest. 1998.

Bán Zoltán András: A hús trilógiája. Holmi, 1996/11. 1649. p. = In: uő: Az elme szabad állat. Magvető. Budapest. 2000. 312. p.

Bazsányi Sándor: P. A.: Éltem – Másutt – Túl. Kritika, 1996/11. 40. p.

Szirák Péter: Komoly, gyógyító figyelem. P. A.: Suszterek és szalmabáb. Népszabadság, 1998. aug. 8. 9. p.

Ungváry Rudolf: A nem színikritikus író lengyel kötődései. P. A.: Suszterek és szalmabáb. Élet és Irodalom, 1998/41. 14. p.

Nánay Fanni: Közel és távol. P. A.: Suszterek és szalmabáb. Színház, 1999/3. 45. p.

Kovács István: P. A.: Suszterek és szalmabáb. Kritika, 1999/4.

P. Müller Péter: Egy polonista a színházban és a színház után. P. A.: Suszterek és szalmabáb. Jelenkor, 1999/10. 1072. p.

Tóth László: Futamok. P. A.: Suszterek és szalmabáb. Új Forrás, 2000/3. 85. p.

Balassa Péter: „Mindegy, ez már nem az én...” Laudáció P. A. Füst Milán-díja alkalmából. Élet és Irodalom, 2001/49. 12. p.

Károlyi Csaba: „Ami történik, az vagyok én”. P. A.: Provence-i nyár. Élet és Irodalom, 2001/50. 25. p.

Manda Borbála: P. A.: Provence-i nyár. Szépirodalmi Figyelő, 2002/3.

Zoltán Gábor: Erotikus író. P. A.: Provence-i nyár. Beszélő, 2002/6. 101. p.

Dérczy Péter: Szent eledel és langyos kakaó. Élet és Irodalom, 2002/48. 5. p.

Károlyi Csaba: „Máskor, másképp, másoknak”. P. A.: Képzelet és kánon. Élet és Irodalom, 2002/48. 25. p.

Esterházy Péter: A zihálás nagy égi rendjéről. Élet és Irodalom, 2002/48. 5. p. = In: uő: A szabadság nehéz mámora. Magvető. Budapest. 2003. 392. p.

Teslár Ákos: A végső kérdések és az első pillantás poétikája. P. A.: Tiéd a kert. Kalligram, 2002/12. 8. p.

Vaderna Gábor: EgészPályis letámadás. P. A.: Éltem. Kalligram, 2002/12. 17. p.

Fehér Katalin: A határon innen és túl. P. A.: Provence-i nyár. Kalligram, 2002/12. 30. p.

Németh Zoltán: Test – Vágy – NyelvKielégülés. Vázlat P. A. kötetei kapcsán. Kalligram, 2002/12. 36. p.

Ungváry Rudolf: A titkok prózája. Kalligram, 2002/12. 70. p.

Radics Viktória: 17. levél. Arról, hogy mit tanultam meg Pályi Andrástól, egy életre szólóan. Kalligram, 2002/12. 72. p.

Fogarassy Miklós: Más út, más kor. Személyes, elemző jegyzetek P. A. Másutt-jához. Kalligram, 2002/12. 79. p.

Visky András: Levél Pályi Andrásnak. Kalligram, 2002/12. 84. p.

Fehér Katalin: „…miféle szavakkal fogalmazzam meg, ami bennem történik?” P. A. prózapoétikája. Kalligram, 2002/12. 94. p.

Horváth Györgyi: Pályi, a... Az identitáskeresés aktusai: a Pályi-életmű. = Egy tucat. Kortárs magyar írók női szemmel. József Attila Kör–Kijárat. Budapest. 2003. 53. p.

Füzi László: Az eszmény alakzatai. P. A.: Képzelet és kánon. Könyvpiac, 2003/1–2. 19. p.

Visky András: Színház és Idő. Korunk, 2003/2. = In: uő: A különbözőség vidékein. Vigilia. Budapest. 2007. 20. p.

Keserű József: Pilinszkytől Mészölyig (és vissza). P. A.: Képzelet és kánon. Kalligram, 2003/6. 81. p.

Németh Zoltán: Szakralitás, színház, Pilinszky, becsületes olvasó. P. A.: Képzelet és kánon. Kalligram, 2003/6. 86. p.

Benyovszky Krisztián: Szövegek szeszélye. P. A.: Képzelet és kánon. Kalligram, 2003/6. 91. p.

Csehy Zoltán: Bevezetés a paradoxográfia művészetébe. P. A.: Képzelet és kánon. Kalligram, 2003/6. 96. p.

Teslár Ákos: Az érett kor végső kíváncsisága. P. A.: Megérkezés. Élet és Irodalom, 2003/33. 25. p.

Reményi József Tamás: Fiúkép. P. A.: Megérkezés. Népszabadság, 2003. aug. 9. 11. p.

Wernitzer Julianna: Az ember, aki önmaga köve. P. A.: Képzelet és kánon. Jelenkor, 2003/10. 1050. p.

Forgách András: P. A.: Megérkezés. Kritika, 2003/12. 32. p.

Krommer Balázs: Csak a testen keresztül. P. A.: Megérkezés. Magyar Narancs, 2003/51.

Szilágyi Zsófia: Érzékivé tétel. P. A.: Megérkezés. Litera - litera.hu, 2003. december 23.

Radics Viktória: Verbum cordis. P. A.: Megérkezés. Holmi, 2004/2. 223. p.

Vaderna Gábor: A gyönyör ma született báránykái. P. A.: Megérkezés. Alföld, 2004/3. 101. p.

Tóth Ákos: Szóhalálában. P. A.: Megérkezés. Tiszatáj, 2004/4. 107. p.

Jánossy Lajos: Szól a rádió. P. A.: Múlás és maradás. Litera -  litera.hu, 2004. április 22.

Fehér Katalin: Hazaérkezés az emlékezésben. P. A.: Megérkezés. Kalligram, 2004/6. 90. p.

Vári György: A szabadulás reménytelensége. P. A.: Megérkezés. Kalligram, 2004/6. 90. p.

Fehér Katalin: Margináliák egy rádiónaplóhoz. P. A.: Múlás és maradás. Élet és Irodalom, 2004/22. 27. p.

Mile Lajos: Az abszurd és a megváltás. P. A.: Megérkezés. Kalligram, 2004/10. 108. p.

Károlyi Csaba: Atyavilág! P. A.: Megérkezés. Jelenkor, 2004/11. 1182. p.

Ménesi Gábor: P. A.: Múlás és maradás. Kritika, 2005/2.

Németh Zoltán: Erotika, nemiség és obszcenitás mint posztmodern identitásjáték. Bárka, 2006/6. 99. p.

Michalovič, Peter: Egy (férfi)test erotikái és politikái. (Beke Zsolt fordítása.) Kalligram, 2006/9–10. 156. p.

Perecz László: Képzeletjátékok. P. A.: A kerület órái. Népszabadság, 2007. febr. 10.

MG: Sylvia Plath kísértetjárása az Andrássy úton. P. A.: A kerület órái. Magyar Hírlap, 2007. febr. 15.

Kardos Enikő: Garázdálkodás – Pályi András kritika. A hét, 2007. márc. 9. p.

Radics Viktória: P. A.: A kerület órái. Kritika, 2007/4.

Rapai Ágnes: P. A.: Éltem, Másutt, Túl. Readme CC, 2007. ápr. 4. p.

László Emese: Metamorfózis az időben. P. A.: A kerület órái. Élet és Irodalom, 2007/11. 27. p.

Fehér Katalin: A nagyváros „lágy ölén”. P. A.: A kerület órái. Kalligram, 2007/12. 93. p.

Halmai Tamás: Szeretetlenek. P. A.: A kerület órái. Jelenkor, 2008/1. 93. p.

Darabos Enikő: Állati szex, szörnyű öröm – nemi (v)iszonyok az Éltemben. Kalligram, 2008/5. 92. p.

Darabos Enikő: Túl az ismétlésen. Holmi, 2008/9. 1246. p.

Tarján Tamás: P. A.: Megérkezés. = 303 magyar könyv. Gabo. Budapest. 2009.

Grendel Lajos: P. A.: Éltem. Magyar líra és epika a 20. században. Irodalmi Szemle, 2009/10. = In: uő: A modern magyar irodalom története. Kalligram. Pozsony. 2010.

Tamás Attila: Visszatekintés. Debreceni Egyetemi Kiadó. Debrecen. 2010. 87. p.

Rácz Péter: Ex libris. P. A. – Darabos Enikő: Az én határain. Élet és Irodalom, 2010/35. 19. p.

Tarján Tamás: Nem megúszni. P. A.–Darabos Enikő: Az én határain. Revizor - revizoronline.com, 2010. augusztus 22. 

László Emese: Letépni a maszkot. P. A.–Darabos Enikő: Az én határain. Élet és Irodalom, 2010/37. 20. p.

Onagy Zoltán: A bőség zavara.(Az én határain), Irodalmi Jelen Online - irodalmijelen.hu, 2010. december 1.

Cs. Fehér Katalin: Demaszkírozó, érzéki expedíció. (Az én határain), Kalligram, 2011/5.

Selyem Zsuzsa: Ha a test a téma. (Az én határain), Kalligram, 2011/5.

Radics Viktória: Színházi fények. (Színészek kereszttűzben), Új Könyvpiac, 2011/7–8.

Tarján Tamás: Keresztöltés, keresztrím. (Színészek kereszttűzben), Új Könyvpiac, 2012/1–2.

Balassa Zsófia: Negyven évad krónikása. (Színészek kereszttűzben), Jelenkor, 2012/6.

Reményi József Tamás: Vízjel. Élet és Irodalom, 2012. november 30.

Idegen nyelven megjelent írások

Györffy, Miklós: Homing. New Hungarian Quarterly, Autumn 2003.

Horák, Ondřej: Možnosti komunikace mad'arským jazykem. A. P: Pžíchody. Lidové Noviny, 12. prosince 2005.

Ratcliff, Jason Stuart: Out of Oneself by András Pályi. The Absinthe Literary Review, Summer/Autumn 2005.

Searle, Elizabeth: Tempting the Goddess. A. P.: Out of Oneself. American Book Review, November/December 2005.

Michalovič, Peter: Erotiky a politiky (mužského) tela. A., P.: Příchody. Os, 2006/1–2. 216. p. (Magyarul: Egy (férfi)test erotikái és politikái. (Beke Zsolt fordítása.) Kalligram, 2006/9–10. 156. p.

Bazsányi, Sándor: To feel the void. A. P: Out of Oneself. Hungarian Literature Online - hlo.hu, 2006. március 31.

Darabos, Enikő: On the border of language. Hungarian Literature Online - hlo.hu, 2007. június 8.

Fontosabb interjúk

Bába Krisztina: Amíg érzékeny maradsz. Magyar Napló, 1993/20. 4. p.

Károlyi Csaba: „Minden valamirevaló mű alázatból születik”. Élet és Irodalom, 1999/51–52. 10. p. = In: uő: Non finito. Palatinus. Budapest. 2003. 45. p.

Nádra Valéria: Írófaggató. Könyvhét, 2000/11. 18. p.

Pál Melinda: Érzékiség és érzékenység. Népszava, 2003. júl. 7. 6. p.

Ménesi Gábor: Miből lesz a cserebogár. Jelenkor, 2008/1. 40. p.

Jósvai Lídia: „Az irodalmi énem inkább én vagyok, mint a hétköznapi”. Kalligram, 2008/5.

Darabos Enikő: „Élveztem, hogy van”. Élet és Irodalom, 2009/28. 7. p.

Darabos Enikő: A képzelet autonómiája. Kalligram, 2009/9. 79. p.

Darabos Enikő: Az én határain. Magyar Lettre Internationale, 2009. Tél. (75.) 1. p.

Snopek, Jerzy: Po gorących śladach. Literatura na Świecie, 2009/11–12.

Mátraházi Zsuzsa: Márai-díjas az első magyar feminista író. Könyvhét, 2011/2.

Borítók