Kardos G. György

Kardos G. György (Budapest, 1925. május 10. – Budapest, 1997. november 22.)

József Attila-díjas író, újságíró, dramaturg. A Digitális Irodalmi Akadémia 2000-ben posztumusz tagjává választotta.

*

1925. május 10-én született Budapesten.

1943-ban tett érettségi vizsgát. 1944-ben a jugoszláviai Borba, munkatáborba hurcolták. A tábor felszabadításakor csatlakozott a kapukat megnyitó jugoszláv partizánokhoz. Kalandos hónapok utána a háborúban álló Palesztinába – a mai Izrael állam területére – utazott, katona volt, az izraeli hadsereg tagja lett. 1951-ben tért vissza Magyarországra.

Fizikai munkásként – kőművesként – dolgozott. 1955–56-ban az utóbb az 1956-os forradalom egyik gócaként számontartott (tehát az ötvenes évek végén az ellenforradalom egyik bázisaként elítélt) győri Kisfaludi Színházban tevékenykedett dramaturgként. 1956 és 1958 között a Magyar Rádió a munkahely, 1958-tól 1965-ig, valamint 1972-től 1974-ig az Állami Bábszínház foglalkoztatta dramaturgként. Ebben a minőségben, továbbá konzultáló, szövegíró, darabszerkesztő munkatársként alkalomszerűen más társulatoknál is megfordult. Az 1990 előtti mintegy másfél évtizedben az Élet és Irodalom munkatársa, a legegyénibb hangú hazai közírók egyike. 1990-től a Kurírnál, 1994 után ismét az Élet és Irodalomnál működött.

1997. november 22-én hunyt el Budapesten.

Bár ifjúkorától kezdve élt benne az írói, újságírói pálya iránti vonzódás, a fenti pályaképből kitetsző külső körülmények, valamint aprólékos gondosságot és bohém halogatást elegyítő munkamódszere a kései, ám annál gyorsabb sikerű alkotói indulást jelölte ki számára. 1968-ban látott napvilágot Avraham Bogatir hét napja című regénye, palesztinai, önéletrajzi élményeinek epikai transzportálása. Ezt 1971-ben a Hová tűntek a katonák? folytatta, 1977-ben A történet vége egészítette ki trilógiává.

További munkái: Villon és a többiek (1978, rockmusical Mészöly Dezsővel); Jutalomjáték (1993, regény); Ez is én vagyok (1996, publicisztikák); Csak úgy mesélek (2000, publicisztikák).

Számos filmforgatókönyvet írt, amit Nívó-díjjal is jutalmaztak: Mese habbal; Én és a kisöcsém; Kérők; Keménykalap és krumpliorr.

Nyelvtudását – nyolc nyelven beszélt – kamatoztatta a német és az olasz televíziónál, többször dolgozott nekik.

Regényhármasában a klasszikus mintákat követő, olykor dokumentumszerűen hiteles realista ábrázolás a későmodern regénytechnikák tér- és időfelbontó elemeivel, grammatikai eljárásaival dúsul. E regények viszonylag csekély teret nyitottak páratlan humorának. Annál bővebben áradnak az abszurd és a groteszk elemek más műveiben. Iróniája, szarkazmusa, lényeglátó jelenségközelítése, a látszólagos csevegés ellenére szigorúan kimunkált, pallérozott beszédmódja hol filantrópnak, hol mizantrópnak mutatja.

Fontosabb díjak, elismerések:

1978 – József Attila-díj

1984 – Déry Tibor-jutalomdíj

1985 – a Munka Érdemrend arany fokozata

1992 – Aranytoll

1993 – Krúdy Gyula-díj

1995 – Literatúra Életműdíj

1997 – Márai Sándor-díj

Az életrajzot Tarján Tamás írta.