Kalász Márton

Digitalizált művek

A Szerző művei listán hozzáférhető a szerző összes, a DIA adatbázisában elérhető önálló alkotása (regény, novella, vers stb.).

A Szerző kötetei lista a szerző könyveinek új szövegkiadását tartalmazza.

Tematikus keresés

Keresés a művekben

Keresés szűrése

Életrajz

(Somberek, 1934. szeptember 8. – Budapest, 2021. december 30.)
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító. 2019-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1934. szeptember 8-án született Krisztmann Márton néven a Baranya megyei Sombereken. Tízéves koráig csak németül beszélt. 1953-tól Kalász néven publikál, két évvel később hivatalosan is felvette írói nevét – ebben az évben jelenik meg első verseskötete (Hajnali szekerek). 1960-tól az Európa Könyvkiadó, 1967-től az Új Írás munkatársa. A nyolcvanas években a Vigilia és a Jelenkor szerkesztője. Három évig a Vörösmarty Társaság (1988–91), hat évig a Magyar Írószövetség (2001–2007) elnöke. Egész életét végigkíséri német gyökereihez való ragaszkodása: fordított és lektorált német szövegeket, többször járt Berlinben ösztöndíjasként, dolgozott a berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársaként (1971–74) és a stuttgarti Magyar Kulturális- és Tájékoztatási Központ igazgatójaként (1990–94). Közel két évtizeden át tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen.

 

Fontosabb díjak, elismerések

1971 – József Attila-díj
1983 – Európa Könyvkiadó nívódíja
1984 – Európa Könyvkiadó nívódíja
1985 – Radnóti-díj (Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, Győr)
1987 – IBBY-díj (a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Szekciójának nívódíja)
1991 – IRAT-nívódíj (az Írók Szakszervezete - IRAT Alapítvány díja)
1996 – Weöres Sándor-díj
1996 – Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1996 – Artisjus Irodalmi Nagydíj
2001 – Arany János-díj (a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa díja)
2002 – Deák Dénes-díj
2006 – Prima-díj
2007 – Stephanus-díj (a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány díja)
2008 – Szépirodalmi Figyelő-díj
2012 – Balassi Bálint-emlékkard
2012 – Győri Könyvszalon alkotói díja
2013 – Kossuth-díj
2014 – Magyar Örökség-díj (a Magyar Örökség és Európa Egyesület díja)
2016 – Nemzet Művésze-díj

Bibliográfia

Önálló kötetek

Hajnali szekerek. Versek. Pécs. 1955. Dunántúli Magvető Kiadó, 72 p.

Ünnep előtt. Versek. Budapest. 1961. Szépirodalmi, 101 p.

Rapszódiáink évada. Versek. Budapest. 1963. Magvető, 88 p.

Változatok a reményre. Versek. Budapest. 1967. Magvető, 84 p.

Viola d'amour. Versek. Budapest. 1969. Magvető, 113 p.

Éjféli körmenet. Válogatott versek. Budapest. 1970. Magvető, 166 p.

Fejér megyei képeskönyv. (fotó: Gelencsér Ferenc.) Próza. Székesfehérvár. 1975. Fejér megyei Tanács, 72 p.

Hírek Árgyélusnak. Versek. Budapest. 1975. Szépirodalmi, 66 p.

Megszámított vigasz. Válogatott versek. Budapest. 1976. Szépirodalmi, 275 p.

Szállás. Versek. Budapest. 1978. Szépirodalmi, 119 p.

Nyílt versek. (Ill.: Pálfalvi János.) Versfüzet. Békéscsaba. 1978. Megyei Könyvtár, 22 p.

Az imádkozó sáska. Versek. Budapest. 1980. Magvető, 77 p.

Hozzánk a hóbagoly. Versek. Budapest. 1983. Magvető, 75 p.

Morgató. Gyermekregény. Budapest. 1986. Móra, 136 p.

Téli bárány. Regény. Budapest. 1986. Magvető, 272 p. = Budapest. 2004. Magyar Napló - Írott Szó Alapítvány, 376 p.  = Budapest. 2006. Magyar Napló - Írott Szó Alapítvány, 376 p.

Ki olvas éjszaka verset?. Versek. Budapest. 1987. Magvető, 82 p.

Az utolsó érintés. Versek. Budapest. 1989. Magvető, 102 p.

Rejtek. Versek. Budapest. 1990. Maecenas, 63 p.

Tört mi. Versek. Budapest. 1993. Orpheusz, 88 p.

Próba. (Vál. és szerk.: Filippinyi Éva.) Versek. Budapest. 1994. Magyar Bibliofil Társaság, 40 p.

Sötét seb. Versek. Budapest. 1996. Kortárs, 99 p.

Tizedelőcédulák. Dokumentumpróza. Budapest. 1999. Kortárs, 195 p.

A rózsafestő. Versek. Budapest. 2000. Széphalom Könyvműhely – Új Kézirat Bt, 78 p.

A lét elrejtetlensége. Új és régi versek. Budapest. 2003. Szent István Társulat, 139 p.

Kéregminták – 10 vers. Válogatott kéziratos versek. Székesfehérvár. 2004. Vörösmarty Társaság, p.

Át a pallón. Válogatott versek. Székesfehérvár. 2004. Vörösmarty Társaság, 202 p.

Más esték, más rurália. Versek. Budapest. 2004. Orpheusz, 58 p.

Kezdő haláltánc. Versek. Budapest. 2006. Ráció, 58 p.

Atossza királynő álma. Tanulmányok, esszék, kritikák. Budapest. 2006. Kortárs, 187 p.

Látható, láthatatlan. Válogatott versek. Budapest. 2007. Szent István Társulat, 131 p.

Kalász Márton összes verse. (Szöveget gond.: Zsille Gábor.) Budapest. 2009. Magyar Napló, 670 p.

Berlin – zárt övezet. Dokumentumpróza. Budapest. 2010. Holnap, 192 p.

Írhatnám tenyeredre. 25 év verseiből. (Vál.: Filippinyi Éva.) Budapest. 2013, 192 p. (Kereskedelmi forgalomba nem került.)

Gyermek-Bábel. Novellák, versek, tárcák. Budapest. 2015. Szent István Társulat, 158 p.

Ki kap szamárkenyeret?. (Ill.: Sinkó Veron.) Gyermekregény. Budapest. 2016. Szent István Társulat, 48 p.

Annyi ábrándunk. Versek. Budapest. 2019. Arany János Alapítvány, 67 p.

Virrasztó - távol. Versek. Budapest. 2021. Magyar Napló Kiadó, 78 p.

Idegen nyelven megjelent önálló kötetek

Zeit unsrer Rhapsodien. [Rapszódiáink évada.] (Ford.: Franz Fühmann, Günter Kunert, Brigitte Struzyk.) Erlangen. 1983. Merkel, 47 p. 

Bemessener Trost. [Megszámított vigasz.] (Ford.: Paul Kárpáti.) Lipcse. 1984. Reclam, 82 p.

Winterlamm. [Téli bárány.] (Ford.: Paul Kárpáti.) Graz; Bécs; Köln. 1992. Styria, 449 p.

Dunkle Wunde. [Sötét seb.] (Ford.: Julia Schiff, Robert Schiff.) Budapest. 1999. Orpheusz, 63 p. = Heidelberg. 2002. Wunderhorn, 44 p.

Dezimierungszettel. [Tizedelőcédulák.] (Ford.: Julia Schiff, Robert Schiff.) Budapest. 2002. VUdAK, 261 p.

Der Rosenmaler. [A rózsafestő.] (Ford.: Franz Fühmann és Paul Kárpáti.) Berlin. 2004. Verlag Nessing, 35 p. 

Szakirodalom

Bartusz-Dobosi László: Kalász Márton. Kismonográfia. Budapest. 2017. MMA Kiadó, 312 p.

Halmai Tamás: Az ékszerteknős és az abbé. Kalász Márton költészetéről. Vigilia, 2020/9. 683-686 p.

 

Fotók

Borítók