Ferencz Győző

Ferencz Győző  (Budapest, 1954. április 4. –)

József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító. 2019-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

„Ezen-túl vagyunk.”^[1] – zárja Ferencz Győző első verseskötetéről írt recenzióját Margócsy István egy, a szerzőtől vett idézettel. Értelmezésében e sor, akárcsak az egész könyv témája „[a] metafizikusan értelmezett, a személyiség fogalmával azonosított lélek”^[2]. Mondhatni, Ferencz Győző egész költői pályája során „a személyiség határait firtatja”^[3]. Sőt, irodalomkritikusként is ez a problémakör foglalkoztatja a kezdetektől. „A huszadik századi költészet egyik alapvető kérdése lett az identitás”^[4] – állapítja meg az amerikai vallomásos költő, John Berryman kapcsán, akiről szakdolgozatát, majd doktori értekezését írja; nagyszabású monográfiája, a Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (2005) pedig – mint azt az alcím is jelzi – az életművet az életrajzi vonatkozások összefüggésében tárgyalja. Mindeközben viszont a szerző saját biografikus énjéről alig nyomozható ki információ, nem csupán verseiből, de még az önreflexív megnyilatkozások – interjúk, tárcák stb. – szövegéből sem. Ez az évtizedek óta következetesen tartózkodó hozzáállás azt sugallja, hogy ami a személyiségből irodalmi érdeklődésre tarthat számot, az valahol az egyéni és társadalmi esetlegességeken túl keresendő. Az irodalomtörténetnek azonban hagyományosan része a költő mint életrajzi személy ismerete is, alább tehát kísérlet következik annak felvázolására, amin „túl” a poétikai értelemben izgalmas lét kezdődik.

Ferencz Győző 1954. április 4-én született Budapesten. Lágymányoson nőtt fel, szüleivel és nővérével a Bocskai úton laktak. Keresztneve többgenerációs örökség. Édesapja az – évtizedek során változó nevű – Művelődési Minisztérium munkajogászaként dolgozott, édesanyja kulturális intézményekben volt ügyintéző. Általános iskolai tanulmányait a Baranyai utcai általános iskolában kezdte, majd hatodiktól a Fehérvári úti általános iskolában folytatta az akkor induló angol tagozaton. A nyelv volt a legfőbb szempont a szintén angol tagozatos Madách Gimnázium választásakor is. Hódmezővásárhelyen töltötte ki a szokásos tizenegy hónapnyi előfelvételis sorkatonai szolgálatot. 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar–angol szakos diplomájával előbb a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban tanította mindkét tárgyat (1978–1987), majd az Európa Könyvkiadó angolszász csoportjába került szerkesztőként (1982–1993), és 1983-tól az ELTE BTK Angol Tanszék (később Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszék) adjunktusa lett. Az 1982 és 1993 közti időszakban különféle kombinációkban olykor egyidejűleg több egész és félállást is betöltött a fenti három intézményben. 1977-ben ugyanis megnősült, és a nyolcvanas években három gyereke született. Az ELTE-n 1982-ben szerzett egyetemi doktori, 1997-ben PhD fokozatot, és 2010-ben habilitált. 1998-ban docenssé, 2014-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 2005 és 2009 között tanszékvezető volt, 2014-től nyugdíjazásáig, 2020-ig pedig az Irodalomtudományi Doktori Iskola Modern Angol-Amerikai Irodalom és Kultúra doktori programját vezette.

Pályája során végig meghatározó „A hagyomány és az eredeti tehetség” viszonya – amelyre egyszersmind első publikációjában, a Mozgó Világ 1977/3-as számában megjelent két verse közül az egyikben is utal. A T. S. Eliot korszakos esszéjéből kölcsönzött cím nemcsak azt jelzi, hogy Ferencz Győző gyakorta magának az irodalomnak, illetve a kultúrának a társadalomban betöltött szerepét, működésmechanizmusait vizsgálja, hanem azt is, hogy – Eliot szellemiségéhez híven – saját munkáját eleve a történeti kontextus tudatában végzi. Több, elsősorban nem generációs alapon szerveződő, hanem az egymást követő nemzedékeket összekapcsoló szellemi műhely – iskolák, szerkesztőségek, kutatócsoportok, baráti társaságok – munkájában vett és vesz részt. A nyolcvanas években tagja volt az Angol Tanszék oktatóiból szerveződőtt és önironikusan „Parnasszus”-nak nevezett körnek. A Géher István lakásán tartott, önképzőkörszerűen működő, informális összejöveteleken Dávidházi Péter, Ferencz Győző, Kúnos László, Nádasdy Ádám, Takács Ferenc, majd később Várady Szabolcs egymás műveit vitatták meg. 1980 és 1993 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézet Verstani Munkabizottságának külső tagja, 1990 és 1993 között tudományos titkára volt. 1989 és 1991 között a Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs által indított Újhold-Évkönyvek egyik szerkesztője lett. 1991 és 2000 között a Nagyvilág című folyóirat angolszász irodalmi és versrovatát, 2005-től 2008-ig az Osiris Kiadó Diákkönyvtár-sorozatát szerkesztette. Több szakkollégium, így 1993 és 1998 között a Láthatatlan Kollégium, 1998 és 2003 közt az ELTE Bolyai Kollégiuma, majd a következő évben az Erasmus Kollégium diákjainak, illetve 2001 és 2010 között a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak tanított értekezőpróza-írást. 1998-tól 2006-ig a Magyar Rádió Kritika két hangra című irodalmi műsorának állandó külső résztvevője, 1998 és 2009 között a Népszabadság rendszeres irodalmi kritikusa volt.

1980-tól a Magyar P.E.N. Club, 1988–2004 közt a Magyar Írószövetség és 2008 óta a Szépírók Társasága tagja. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának 2004-ben lett tagja, 2009 óta ügyvezető elnöke. 2012-ben az Academia Europaea tagjává választották. Számos ösztöndíj kedvezményzettje volt, 1991-ben és 1995–1996-ban Fulbright kutatói ösztöndíjjal másfél évet töltött az Oberlin College-ban (Ohio, Egyesült Államok). Mintegy félszáz hazai és külföldi költői találkozón, illetve tudományos konferencián vett részt.

Első verseskönyve 1981-ben jelenik meg Ha nem lenne semmi nyom címmel a Móra Kiadó Kozmosz sorozatában. Tandori Dezső tömören foglalja össze véleményét recenziója első mondatában: „Ferencz Győzőnek ez az első kötete, és mindjárt nagyon jó könyve van.”^[5] Bár személyesen akkor még nem ismerik egymást, maga a kötet Tandori ajánlása nyomán jelenik meg, és a szokatlan párosításként javarészt szonettekből és prózaversekből álló gyűjtemény szerkesztője Lengyel Balázs. A második verseskönyv, az Omlásveszély (1989) kapcsán Lator László azt a „szöveg alatti ragyogás”-t emeli ki, amely jelzi, hogy a szerző „természetes közege a köznapias, a költőietlen, a prózai”, „nagyszerűen tudja a mesterséget,” és „mindent tisztességesen meg akar csinálni, nem hagyatkozik az úgynevezett ihletre”^[6]. Szintén a romantikus költőszerepnek tudatosan ellenszegülő attitűd érhető tetten a gyakori természettudományos utalásokban (pl. „Fraktál-tudat”, „A Ramsey-féle party”) és a többnyire ironikus hangvételben. A harmadik könyv, a Két ív. Versek és fordítások (1993) szokatlan gesztussal egy kötetben és egyenlő terjedelemben közöl saját, valamint angolból fordított verseket. E megközelítésben „a »műfordítás« és a »költészet« egymást feltételezi és értelmezi”^[7], hiszen „[a] könyv szerkezete a ’saját’ verseket a többszáz évnyi irodalomtörténet különböző beszédmódjaihoz rendeli, miközben a fordító válogatásával és a szövegek rendezésével ’elsajátítja’ azokat” – írja a kötetről Schein Gábor.^[8]

A kilencvenes évek végétől Ferencz Győző minden újabb verseskötete szintetizáló jellegű. A Magamtól egyre messzebb (1997) egyszerre ad válogatást a három korábbi kötet anyagából és az időközben született versekből. Az egységes logikával négy ciklusba rendezett darabok a szerző által írt borítószöveg szerint a tudat kérdését járják körül: „Valahogy így: 1. Ki vagyok? Alkalmas eszköz-e a beszéd, hogy választ kapjak? 2. Vagyok-e egyáltalán? Az vagyok-e, aminek megfogalmazom magam? Majd: 3. Mi van, ha vagyok s ha nem, leszek-e még? Hozzátéve végül: 4. Kell-e lennem?”. Az Alacsony ég alatt. Régi és új versek (2000) ismét együtt hoz régebbi és új verseket.^[9] A gyűjtemény az első két kötet anyagát kevés változtatással, azonos cikluscímek alatt közli újra – néhány gyengébbnek ítélt vers kimarad, és a Ha nem lenne semmi nyom szonettjeinél a strofikus tagolódás tipográfiailag is megjelenik –, a Két ív versei A hit túloldalán című ciklusban olvashatók, míg A Napok rése (Új versek) ciklus az 1993 után keletkezett – a Magamtól egyre messzebb lapjain, más kontextusban részben már közölt – verseket tartalmazza. A régi és új verseket mindig újabb egységekbe szervező építkezés jellemző a Szakadás (2010) című kötetre is, amelybe a szerző azokat a verseit gyűjtötte egybe, amelyeket az első három könyve után írt. A versek keletkezésének évét zárójelben feltüntető tartalomjegyzék szerint több mint másfél évtizedet felölelő korpusz tematikus alapú ciklusokba rendeződik. A címadó Szakadás ciklus szokatlanul vallomásos hangvételű prózaversei kötetben itt jelentek meg először. „Az utolsó ciklus (Betűk háta mögött) enigmatikus szabadverseiben pedig […] egy önéletrajzi folyamat sejlik fel, hogy rögvest a legradikálisabb módon titkosítsa magát, egyebek közt egy igen-igen talányos irodalmi allúziórendszer, Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán (1853) című regénye szövegével” – írja a kötetről Takács Ferenc.^[10] A legutóbbi verseskötet az eddigi teljes poétikai életmű újragondolása: a Ma reggel eltűnt a világ. Válogatott és új versek (2018) ciklusokra tagolás nélkül, egyetlen, többé-kevésbé kronologikus elrendezésű versfolyamként közli a korábbi könyvek szigorúan megrostált anyagát, kiegészítve azt mintegy húsz friss verssel. Több recenzense is kiemeli a könyv erős filozófiai jellegét. „Mivel a filozófiai motívumokból szőtt személyes narratíva ritka jelenség a kortárs magyar lírában, a fenomenológiai szemlélődéstörténet tükröződése Ferencz Győző legújabb, Ma reggel eltűnt a világ című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetében a meglepetés erejével hat és kritikai figyelmet érdemel”^[11] – írja Olty Péter. Pór Péter pedig megállapítja, hogy a költő „szövegei sohase autonóm képekkel kezdődnek, de nem is tárgyak és történések valamilyen jól megragadható általános értékének a megfogalmazásával […], hanem jelenségekkel a képi és szemiotikai, az ő megfogalmazásában inkább: a képi és nyelvtani létezés között”.^[12]

Ferencz Győző nemcsak költőként jelentős, hanem műfordítóként, szerkesztőként és irodalomtörténészként is kiemelkedő munkát végzett elsősorban a huszadik századi, illetve kortárs magyar, angol, ír és amerikai líra területén. Az MTA Verstani Munkabizottságának munkaprogramjában írta meg Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok című könyvét (1994; második, javított kiadás: 1995). Szintén a mesterségbeli tudás jelentőségét hangsúlyozza A költészet mechanikája. Verselemzések (1997), amely magyar és angol költők egy-egy kanonikus versének szoros olvasatát adja. Három további gyűjteményes tanulmánykötete: Hol a költészet mostanában? Esszék, tanulmányok (1999); Körvonalak a ködben. Tanulmányok költészetről (2014); Az alany mint tárgy. Kritikák és megemlékezések 1992–2013 (2014). Az utóbbi jelentős részben a Népszabadság kritikusaként írt recenziókból áll, melyekből kirajzolódik az évtized kortárs magyar lírájának tablója.

Ferencz Győző a Digitális Irodalmi Akadémia Kálnoky László- és Nemes Nagy Ágnes-szakértője; valamint a Jelenkor Kiadónál megjelenő Nemes Nagy Ágnes-életműsorozat sorozatszerkesztője. Számos szerkesztői-szöveggondozói munkája között kiemelten fontos az Osiris Kiadónál megjelent A magyar költészet antológiája (2003) és Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplójának kiadása (Napló 1935–1946, I–II., 2014, javított utánnyomás: 2018). Legnagyobb irodalomtörténészi vállalkozása a Radnóti-hagyaték gondozása, elsősorban a már említett Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (2005; második, javított és részben átdolgozott kiadás: 2009). „Példátlanul – példásan – alapos mű Ferencz Győző monográfiája, mindent tárgyal, ami hőse, Radnóti Miklós művészetével, közegével, gondolkodásával, élni és halni adatott korszakával kapcsolatos”^[13] – méltatta a könyvet Spiró György a Palládium-díj átadásakor mondott laudációjában.

Ferencz Győző szerkesztői és műfordítói tevékenysége szorosan összekapcsolódik. Sokat tett az angol nyelvű líra magyarországi megismertetéséért előbb az Európa Könyvkiadó keretei közt, majd a Nagyvilág szerkesztőjeként, illetve számos antológia – pl. Donne, Milton és az angol barokk költői (1989); Amerikai költők antológiája (1990) – és költői életmű-válogatás szerkesztőjeként. Műfordítóként önálló kötete John Donne-tól a Negatív szerelem című válogatás (1987), valamint Tony Harrison hosszúverse, a V (2004), egyébként angol klasszikusoktól a kortárs ír költőkig több tucat szerzőtől több száz verset fordított.

Fontosabb díjak, elismerések:

1987 – Robert Graves-díj (a Vigyázat, omlásveszély! című versért)

1989 – MTA-Soros Alapítvány díja

1990 – Déry Tibor-jutalom

1990 – Magyar Írószövetség Forintos-díj John Donne verseinek magyarra fordításáért

2000 – József Attila-díj

2001 – Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-díj

2006 – Palládium-díj a Radnóti Miklós élete és költészete című könyvért

2006 – Artisjus Irodalmi Alapítványa Irodalmi Nagydíj a Radnóti Miklós élete és költészete című könyvért

2009 – Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti Miklós Antirasszista Díj

2010 – Pro Urbe Budapest-díj

2010 – Radnóti-díj

2011 – Evropski vitez poezije / The Knight of European Poetry, az Evropski Pesnišky Turnir / European Poetical Tournament díja, Maribor, Szlovénia, az Egy kikerülhetetlen hibáról című versért

2014 – Déry Tibor-díj

2015 – A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje

2019 – Ürményi József-díj az ELTE BTK-n végzett oktatói tevékenységéért

Az életrajzot Szlukovényi Katalin írta.