Ember Mária

Digitalizált művek
Keresés a művekben
Életrajz
Bibliográfia
Szakirodalom
Borítók
Szakértő

Digitalizált művek

A Szerző művei listán hozzáférhető a szerző összes, a DIA adatbázisában elérhető önálló alkotása (regény, novella, vers stb.).

A Szerző kötetei lista a szerző könyveinek új szövegkiadását tartalmazza.

Tematikus keresés

Ember Mária regényei

Ember Mária prózai művei

Ember Mária esszéi

Vele készült interjúk

Róla szóló irodalom

Keresés a művekben

Életrajz

Ember Mária (Abádszalók, 1931. április 19. – Budapest, 2001. december 30.)

Író, újságíró, kritikus, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

Lexikontömörséggel

1931. április 19-én született Abádszalókon, s 2001. december 30-án halt meg Budapesten. Több szakmában – újságíróként, szerkesztőként, íróként, műfordítóként, műkritikusként és történészként – is magasan jegyezték. Élete két legfontosabb szerkesztősége a Magyar Nemzet (ahonnan történelmi kataklizmák miatt kétszer is távozni kényszerült) és az 1994-ben általa alapított Barátság. Harmincnál több önálló kötetének legismertebbje a Hajtűkanyar című regény, a legolvasottabbak viszont alighanem a két Németországba, illetve Bécsbe és Londonba kalauzoló, máig jól használható útikönyvei. Raoul Wallenbergről szóló kötetei, írásai pedig megkerülhetetlen történeti alapművek.

Bővebben, tárgyszerű elfogultsággal

„Ennek a könyvnek a tárgya nem »a« zsidó sors. Amit ez a könyv elbeszél, az magyar történelem.” Legismertebb regénye, a Hajtűkanyar mottóját Ember Mária olyannyira fontosnak tartotta, hogy ezt az aforizmatömörségű két mondatot könyvének valamennyi kiadásában a kézírásával jelentette meg. Írói ars poeticáját több oldalról és többen is félreértették, s ezért rosszul is idézték, majd a kiforgatott mondaton háborogtak: „Micsoda?! A holocaust nem egyenlő a magyar történelemmel!” Csakhát, a citált szöveg nem ezt mondja, hanem azt, hogy – didaktikusan – bizony, a magyar történelemnek szerves, leválaszthatatlan része a magyarországi holocaust is. Az író üzenetét pontosan értve az olvasó univerzális kulcsot kap az író szerteágazó, több műfajú életművéhez – és sorsához is.

Ember Mária 1931. április 19-én született Abádszalókon, ahol Elsner Mária Julianna néven anyakönyvezték. Édesapja, dr. Elsner Henrik, édesanyja Grosinger Erzsébet. Vezetéknevét az író 1951 júliusában belügyminiszteri jóváhagyással változtatta meg. A fáma szerint, amikor a Magyar Nemzet szerkesztőségébe felvették gyakornoknak, az akkori főszerkesztő, Boldizsár Iván kijelentette, hogy ilyen – értsd: zsidós – névvel nem lehet újságot írni, s ő javasolta a szerző emberségére utaló nevet. (Megjegyzendő, hogy hivatalos neve 1952. januárjától – mikor is férjhez ment – Hegedűs Andrásné Ember Mária lett.)

Az asszimilálódás útját járó Elsner-család a XX. század első évtizedeiben Felvidékről került a Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluba. Ember Mária édesapja, dr. Elsner Henrik ügyvéd még Lőcsén született 1887-ben, s a szepességi iskolavárosban, Iglón, az Evangélikus Főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, jogi diplomáját viszont már Budapesten, a Jogtudományi Egyetemen szerezte. A Magyar Ügyvédi Kamara 1926-ban fogadta tagjai közé az Abádszalókon jurátusként tevékenykedő férfiút, aki két évvel később, Törökszentmiklósról választott magának feleséget (Grosinger Jakab rőföskereskedő lányát), a nála 14 évvel ifjabb, mindenre kiterjedő polgári neveltetésben részesült Grosinger Erzsébet személyében.

A három nyelven (magyarul, németül és szlovákul) beszélő, vagyoni ügyekre specializálódott ügyvéd néhány év alatt biztos egzisztenciát teremtett családjának. Két lányát – Máriát és a négy évvel később született Juditot – az abádszalóki római katolikus elemi iskolába íratta be. Más választása nem is volt, Abádszalókon sem zsidó felekezeti, sem állami fenntartású elemi iskola nem működött. Ha lett volna, a két lány gyaníthatón ott kezdte volna meg tanulmányait, mivel az Elsner-család feje ateistának nevelte gyermekeit. Környezetéből, a falusi értelmiségiek köréből azzal is kitűnt, hogy a település központjában az egyik legszebb, noha nem hivalkodó házat építtette meg, viszont a lányoknak külön, osztrák illetőségű nevelőnője volt. A „salzburgi vénkisasszony” – aki német nyelv anyanyelvi szintű elsajátításában főszerepet játszott Ember Mária életében – az író több elbeszélésében, regényében is felbukkan.

Ennek az idillikusnak nevezhető gyermekkornak fellegzett be az 1930-as évek végére, az 1940-es évekre elejére: az asszimilálódott zsidó származású családot lassan-lassan körbefonták a kirekesztő, jogfosztó törvények: a kitűnően tanuló diáklányt csak apja maradék kapcsolatrendszerének köszönhetően vették fel a miskolci leánynevelő intézet gimnáziumába, ám ott már csak magántanuló lehetett. 1944 áprilisában a magyar csendőrök Elsner Henriket a sárvári internálótáborba hurcolták. Útja onnan – Ember Mária évtizedekkel későbbi kutatása szerint – valószínűleg az auschwitzi gázkamrába vezetett. Feleségét, anyósát a két leánygyermekkel együtt szűk egy hónappal később a kunhegyesi gettóba költöztették, majd a deportálás előtti utolsó magyarországi gyűjtőhelyre, a szolnoki cukorgyárba szállították. Itt a család tovább fogyatkozott: a zsidó vagyon után kutakodó csendőrnyomozók agyonverték Grosinger Jakabné Ungár Rezsinát.

Auschwitztól a véletlen szerencse mentette meg az életben maradottakat, a deportáló vonatot az utolsó pillanatban, a célállomást megváltoztatva Strashoff felé irányították, s 1944 júliusától anyát és két lányát a bécsi (stadlaui) Waagner–Biró Vas- és Acélművekben dolgoztatták. A hadiüzemben az édesanya takarítónőként, az idősebb lány, Mária betanított (kényszer)munkásként dolgozott a kovácsműhelyben, az esztergában és a fúrodában 1945 tavaszáig, amikor is a Vörös Hadsereg felszabadította Strasshofot. Anya és két lánya a szerencsés véletlenek összjátékaként, életre szóló élményekkel „gazdagodva” tért vissza az őket kitagadó országba. Az 1945-ben kikerülhetetlen dilemmára – hová is menjünk „haza”? – a reménykedő-praktikus anyai válasz az volt: Abádszalókra, mert különben „hogy találna meg bennünket az apátok?” A csonka Elsner-család a hazautat Budapestig gyalog tette meg, az abádszalóki, csupasz falig kifosztott házba április végén tértek vissza. Az elrablott holmik – bútorok, ágyneműk, ruhák – töredékét az anya többnyire megalázó procedúrák árán tudta csak visszaszerezni. A családfő visszaszolgáltatott zakója azonban hiába várta egykori tulajdonosát. Az első tizennégy esztendő Ember Máriának nem csak további sorsára, hanem szakmai és írói életműre is kitörölhetetlen hatással volt.

1945 nyarán összevont vizsgát tett a (még régi) gimnáziumi rendszerben a harmadik és negyedik osztályos tananyagból. Szeptemberben azonban a napi megélhetési gondok miatt az idősebb Elsner lány Pestre, a félárva és árva lányok számára szervezett Szenes Anna Leányotthonba került, kitanulta a női szabó szakmát. 1947-ben a segédlevelet is megszerezte, s ezzel párhuzamosan, a fővárosban a gimnázium hatodik osztályának anyagából is magánvizsgát tett. A hetedik és nyolcadik osztályt – leányotthoni támogatással – nyilvános rendes tanulóként végezte el, 1950-ben érettségizett, s ugyanezen év szeptemberétől a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karán – nappali tagozaton – magyar-német szakos hallgató lett. Tanulását, szűkös megélhetését előbb az Athenaeum Kiadónál elnyert lektorgyakornoki állásból fedezte, 1951-től a Magyar Nemzet munkatársi fizetéséből. Középiskolai tanári képesítést 1954-ben szerzett újságíró-magyar szakon, (a német államvizsgát csak 1957-ben, kényszerű pályaváltásakor tette le).

Amikor 1951 elején a napilap kulturális újságírója lett, hívő, ám rettentően naiv lelkesedéssel azt gondolta, amit egyik legelső cikke címének is adott, hogy „a nyílt elvi vitákért, a szabad elvi bírálatokért” érdemes írni. Cikkei, riportjai az első néhány esztendőben jószerével belesimultak a korszellembe, legfeljebb értékközpontúbb témaválasztására és írásainak nyelvileg szabatos megformálására figyelhetett fel az olvasó. No meg arra, hogy a fiatal zsurnaliszta már az első évben hirtelenjében témakört váltott. Tudósítóként ott volt a hírhedt – a kor szavát úgymond nem értő írókat, elsősorban Déry Tibort és Örkény Istvánt pellengérre állító – Felelet-vitán. Egy folyosói, Zelk Zoltántól hallott odavetett félmondat („Ez irodalmi kivégzés”) nyomán rögvest átkérte magát egy kevésbé rázósnak vélt területre, a gazdasági rovatba. Vidéki riportjai során viszont alkalomról alkalomra szembesült a hirdetett szólamok és a mindennapi élet között feszülő feloldhatatlan ellentmondásokkal. „Nagy Imre beszéde bizonyos tekintetben készen talált” – mondta Jenei Gyulának abban az életútinterjúban, amely a halála előtti hónapokban jelent meg az Eső című folyóiratban.

Minden bizonnyal a tapasztaltak meg nem írhatósága is közrejátszott első szépirodalmi kísérletezéseiben. Valós élményeit 1954-ben a szerkesztőségi éjszakai ügyeletek üresjárataiban kezdte feljegyezni – 14 év múltán ezekből formálódott első regénye, a Magamnak mesélem. Az ifjú, a húszas évei elején járó pályakezdő szemléleti fordulatát a felsőbb pártszervek úgy értékelték, hogy Ember Mária „egyre inkább a revizionisták uszályába kerül”. Miután 1952 januárjában házasságot kötött a vele egyidős tanársegéddel, Hegedűs B. Andrással, az ifjú pár sajátos tanfolyamon szerzett eszméltető, kijózanító történelmi tudást azoktól az ötvenes években internáltaktól és bebörtönzöttektől, akik baráti társaságukba visszatérve saját kálváriájukon keresztül mutatták meg a Rákosi-rendszer valódi arcát. A vérlázító históriák mozgósító erővé, valóban revizionista törekvésekké álltak össze, melynek egyik fóruma az 1955-ben – a Demokratikus Ifjúsági Szövetség égisze alatt – megalakított Petőfi Kör lett. Az utóbb, a kádári történetírásban az ellenforradalom legfőbb szellemi előkészítőjeként megbélyegzett szervezet főtitkárának, Tánczos Gábornak a helyettese Hegedűs B. András volt. Ember Máriának pedig oroszlánrésze volt abban, hogy a Petőfi Kör ülésein elhangzottakról ne csak a Budapesten terjengő szóbeszédekből értesülhessenek az olvasók. Akkortájt óriási súlya volt egy-egy becsempészett mondatnak, információnak. (1956 áprilisában például Ember Mária a szerkesztőbizottságnak címzett éleshangú feljegyzésében írásban tiltakozott az ellen, hogy a „Tito a láncos kutya”-korszakot követő magyar-jugoszláv irodalmi találkozóról írt tudósításából kicenzúrázták azt az önértékén messze túlmutató félmondatot, mely szerint „az est a magyar-jugoszláv barátság éltetésével zárult.”)

„Ellenforradalmi” bűnlajstromában előkelő helyre került az 1956 júniusában, a Magyar Nemzetben valóságos konspirációval megjelentetett cikke: A Sántha-ügy. A riport a világhírű magyar idegsebész, Sántha Kálmán négy évvel korábbi „boszorkányüldözésének” históriáját tárta a nyilvánosság elé, és teljes elégtételt követelt a rangjától, címétől, klinikai igazgatói állásától megfosztott, s legfőképp az életmentő operációitól eltiltott professzornak. Ember Mária írása a maga idejében példátlanul nagyot robbant. A több mint száz olvasói levél – köztük az irodalom élő, ám mogorva klasszikusának levélkártyája („Asszonyom, fogadja kérem a Sántha-ügybe írt cikkéért szeretetteljes, könnyes üdvözletemet. Mindenkor híve: Füst Milán.”) – a bizonyíték arra, mennyire szokatlan is volt az, hogy a párttal szemben valaki egy pártonkívüli igazságát hirdesse.

A forradalom napjaiban Ember Mária – akit a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságánál, a saját megfogalmazása szerint, mindössze küldöncként hasznosítottak – a krónikás szerepét osztotta magára. 1956-os naplójegyzetei – melyek könyvalakban, Mindent késve címmel csak a halála után, 2006-ban jutottak nyomdafestékhez – fontos, csak tőle tudható adalékok a forradalom mindennapjaihoz csakúgy, mint lapjának, a hányatott sorsú Magyar Nemzetnek a már akkor is eseménydús históriájához.

A rendszerváltás után lassan-lassan kutatható állambiztonsági és belügyi iratok azt bizonyítják, hogy a kádári megtorló gépezet tervezett egy, „az ellenforradalom kirobbantásában bűnös Magyar Nemzet” ellen indítandó pert. Ennek a példát statuáló eljárásnak az egyik vádlottja Ember Mária lett volna. Aztán változott a koncepció: az újságíróknak (is) felajánlották a bűnbocsánatot. A betiltott – a korabeli farizeus megfogalmazással: „jelenleg lapengedéllyel nem rendelkező” – napilap valamennyi munkatársának felmondtak, s ha az újságírói igazoló bizottság elé citáltak hitet tettek a Kádár János vezette bábkormány mellett, vállalták a tőlük (ismét) megkövetelt rendszerpropagandista szerepét, akár még „bűnös múltjukat” is feledtethették.

Ebből az alkuból Ember Mária nem kért, így Mária hónapokra állás nélkül maradt, s csak 1957 szeptemberében sikerült elhelyezkednie – hat hónapos terhesként – egy zuglói általános iskolában. Rövid idő múltán ő lett a családfenntartó, mivel közgazdász férjét 1958 nyarán elbocsátották munkahelyéről, a Statisztikai Hivatalból, majd letartóztatták és 1959 tavaszán két évi börtönre ítélték. (A házaspár fia, Hegedűs István 1957. decemberében született, 1988-ban végzett szociológusként lett az akkor még liberális elveket valló Fidesz alapító tagja, majd a rendszerváltást követően parlamenti képviselője. E pártból a nevezetes székház-ügyet követően távozott 1993-ban. Az ezredforduló óta a Magyarországi Európa Társaság elnöke.)

Az „ellenforradalmár”-társ megtagadásának lehetőségét Ember Máriának is felajánlották – maradt a parkolópályán, tanári fizetését műfordításokkal igyekezett kiegészíteni. Noha 1961 őszétől a Neue Zeitung című, a magyarországi németek kis példányszámú hetilapjának kulturális rovatát szerkeszthette, majd 1972-től a Pesti Műsor című programújság olvasószerkesztője volt, a sajtótól való távoltartása jószerével 1976-ig tartott, amikor is két évtized múltán – időközben írói tekintélyt szerezve – ismét a Magyar Nemzet munkatársa lehetett.

Noha novellák írásával Ember Mária már 1956 előtt is próbálkozott, azok döntő többségét az írói önkontroll kéziratba rekesztette. A sajtóból való száműzetés éveiben viszont regényírásba kezdett. Első, nem is oly bujtatottan önéletrajzi könyve 1968-ban jelent meg, Magamnak mesélem címmel, a folytatás – a Véletlenek – három évvel később. S mindeközben, többszöri nekifutással, újraírással formálódott az eredetileg Egy boldog láger című regénye, amely 1974-ben „Hajtűkanyar”-ként robbant. Az olvasói sikernek nem kis részben az volt az oka, hogy az 1949-re az egyeduralmat megszerző kommunista párt bő két évtizedre tabusította a „zsidó tematikát”. A szépirodalmat történeti dokumentumokkal szervesítő Hajtűkanyar viszont áttörte a hallgatás falát. A regény lapjain visszafogottan, ám perzselő pontossággal elevenedett meg a magyar deportálás és a német koncentrációs (munka)tábor világa. (A felkavaró regény és annak olvasói visszhangja alighanem abból a szempontból is úttörő szerepet töltött be, hogy megjelenése után egy esztendővel nyomdafestékhez jutott Kertész Imre utóbb ikonikussá lett regénye, a Sorstalanság.)

Megjelenése idején Ember Mária műve a kibeszélhetőség reményével kecsegtetett, más kérdés, hogy éppen ez terelte el a figyelmet a regény regény voltáról, arról, hogy az irodalom nyelvén szólalt meg. Bármennyire puhult is a kádári diktatúra, a hatalomnak már ez a két említett regény is sok volt. 1975 márciusában a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán – a könyvkiadóknak és a folyóiratoknak szánt útmutatásként – „legmagasabb szintű” határozat bélyegezte meg „a múlt felé fordulás feltűnő jelenségét”.

A Magyar Nemzethez olvasószerkesztőként visszatérő Ember Mária miközben egyre szorgosabb újságíróvá „vedlett vissza”, s folytatta az útikönyv-írást, szépíróként krimiparódiákkal és humoreszkekkel szórakoztatta a nagyérdeműt, ám a múlt felé fordulással sem hagyott fel. Ennek bizonysága Az aktavers és egyéb történetek című novellás könyve, no meg az 1986-ra megjelenésre vergődött Egy boldog nő című regénye, amelynek „nyersanyaga” egy hosszú életútinterjú volt egy úri középosztálybeli, a történelmi megpróbáltatásokat csupán elviselő asszonnyal, aki sorsa ellen tevőlegesen sosem lázadt.

Ezen irodalmi főhősével ellentétben az író 1979 októberében ismét szót emelt, férjével együtt aláírta azt a tiltakozást, amely a csehszlovák ellenzéki Václav Havel és a Charta ’77 több más aktivistája ellen indított per miatt született. Ma már jól ismert, hogy a 250 renitenst egyenként győzködték aláírásuk visszavonására, az erre nem hajlókra pedig ilyen-olyan retorziók vártak. Az igazoló jelentésre kötelezett Ember Mária így indokolt: „Aláírásomat olyan ügyben adtam, amely ügy mellett – és ettől féltem – lassan már szó nélkül megy el mindenki. És úgy véltem, hazánk arculatán sem »szeplő« a lelkiismereti szabadságnak eme szerény (a jövőből nézve, bizony szerény) megnyilatkozása.” Az alkotói szabadságra küldött Ember Máriát végül nem bocsátották el, csupán leváltották „bizalmi” állásából. Magánéletében is ez idő tájt is történt változás: férjével – a politikai szolidaritást és munkakapcsolatot megtartva – külön költöztek, majd elváltak.

Az újabb kényszerpályára kerülésnek hozadékai azok az érzékenyen visszajelző képzőművészeti kritikák lettek, melyeket a Magyar Nemzet olvasói közérthetőségük és olvasmányosságuk miatt kedveltek meg. S ennek a képzőművészeti kanyarnak köszönhető Herman Lipót festőművész ismeretlen színes rajzainak felfedezése, melyeket az író a Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom című „széljegyzetelt” kötetben publikált. A kivételes munkabírású Ember Mária közben folytat(hat)ta a pártközpontilag kárhoztatott múltba fordulását. Ezek pedig újabb irodalmi és történeti műveket eredményeztek. Még a rendszerváltás előtt jelent meg a 100 kép című – az auschwitzi albumból Magyarországon elsőként fotókat közlő – történelmi értelmezőkönyve és A halálvonat artistái és más történelmi interjúk című munkája.

Az 1980-as évek második felében – noha 1987-ben formailag nyugdíjba vonult – ismét mind meghatározóbb tagja lett újra kinevezett olvasószerkesztőként és cikkíróként is a második fénykorát élő, a szellemi horizontját napról napra tágító Magyar Nemzetnek. A rendszerváltást követően a lap függetlenségéért a szerkesztőség többsége még sztrájkolt is, azonban a francia Hersant-cégen keresztül az Antall-kormány döntő befolyásra tett szert, az ezt el nem fogadók, köztük Ember Mária távozásra kényszerültek.

Jó ideig úgy tűnt, hogy Ember Mária történészi, szerkesztői és újságírói énje elnyomta, de legalábbis szunnyadásra késztette a szépírót. Miközben – az alcíme szerint – Magyarország népei kölcsönös megismerkedését szolgáló havi folyóiratot indított Barátság címmel, Raoul Wallenberg-szakértővé lépett elő. 1992-ben ő rendezte meg az első nagyszabású Wallenberg kiállítást a Budavári Palotában, majd részletekbe menően tárta fel a második világháború legvégén a Szovjetunióba hurcolt és ott nyoma veszett zsidómentő svéd diplomata 1944-es magyarországi tevékenységét. Az ezredfordulón megjelent Wallenberg Budapesten című opusa máig megkerülhetetlen forrása az ezirányú kutatásoknak.

Hatvannyolc éves volt, amikor kiderült, a rákkal szemben legfeljebb időhúzásra van esélye. „Másodszor ítéltek halálra” – mondta legközelebbi barátainak, s kizárólag nekik. A kívülállók csak azt tapasztalhatták, hogy Ember Mária iszonyatos munkatempót kezdett magának diktálni. Félbehagyott tanulmányokat fejezett be és jelentetett meg, s ráállt arra az életút-interjúra, amelyet „földije”, a szintén abádszalóki születésű Jenei Gyula költő, a szolnoki Eső című folyóirat szerkesztője addig mindhiába szorgalmazott. E beszélgetés – amelyben egyetlen szó sem utalt a betegségre – az önmagával szemben rigorózusan szigorú, ám ugyanezért talán igazságtalannak is nevezhető számvetés: „Egyre többször kérdezem magamtól, hogyan gazdálkodtunk azzal a tehetséggel, ami a bölcsőnkbe volt rakva. Kicsit keserű a válasz, mert talán több és jobb telt volna tőlünk, ha a szabadság körülményei között dolgozunk.”

S mintha csak ezt akarta volna bizonyságul hagyni, élete utolsó hónapjaiban a múló idővel versenyt futva megírt két kisregényt, két, az életművet megkoronázó gyöngyszemet. A kézbe simuló könyvecskékből az elsőt, a 2000-ben fogunk még élni? címűt még nagybetegen kézbe vehette 2001 decemberében. Az El a faluból című remeklése viszont már posztumusszá késett. Csakúgy, mint a Naplónak indult című regény és az 1956-os naplójegyzeteket és feljegyzéseket közreadó kötet (Mindent késve), amelyek már a 2005-ben biztatóan indult (majd elakadt) életműkiadás darabjaiként jutottak nyomdafestékhez.

Az életrajzot Murányi Gábor írta.

Bibliográfia

Gyűjteményes kötetek

Ember Mária művei. Budapest. 2005-2007. Noran

Naplónak indult. Regény. (Utószó: Murányi Gábor.) Budapest. 2005. Noran, 127 p.

Mindent késve. 1956-os naplójegyzetek és feljegyzések. (Utószó: Murányi Gábor.) Budapest. 2006. Noran, 192 p.

Hajtűkanyar. (Utószó: Murányi Gábor.) Budapest. 2007. Noran, 448 p.

Önálló kötetek

Magamnak mesélem. Budapest. 1968. Szépirodalmi, 312 p.

Véletlenek. Budapest. 1971. Szépirodalmi, 239 p.

Hajtűkanyar. Budapest. 1974. Szépirodalmi, 386 p. = 2. kiad.: Budapest. 1977. Szépirodalmi, 517 p. (Szépirodalmi Zsebkönyvtár I-II.) = 3. kiad.: Budapest. 1994. Katalizátor Iroda. 324 p. (Holocaust könyvek.)

Rablás a Ringen. Regény. Budapest. 1978. Magvető, 114 p. (Rakéta regénytár.)

Aktavers és egyéb történetek. Elbeszélések. Budapest. 1979. Magvető, 197 p.

Nevetséges. Irodalmi paródiák. (Ill.: Kaján Tibor.) Budapest, 1979. Kozmosz, 194 p.

Kutyát küldött a tenger. Gyermekregény. Budapest. 1982. Móra, 106 p.

Bárszék az éjszakában. Regény. Budapest. 1983. Magvető, 120 p. (Rakéta regénytár.)

100 kép. Fényképalbum, történelmi magyarázattal. Budapest. 1984. Magvető, 107 p.

Viccgyűjtemény. (Ill.: Kaján Tibor.) Budapest. 1985. Minerva, 224 p. = 2. bőv. kiad.: Budapest. 1988. Minerva, 275 p.

Egy boldog nő. Szociográfiai regény. Budapest. 1986. Szépirodalmi, 234 p.

Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom. Herman Lipót rajzai – Ember Mária szövege. Budapest. 1988. Origo-Press, 78 p.

A halálvonat artistái és más történelmi interjúk. Budapest. 1989. Origo-Press, 240 p.

Politikai viccgyűjtemény. Budapest. 1989. Szerzői kiadás, 103 p.

Ránk akarták kenni. Budapest, 1992. Héttorony Kiadó, 116 p. + 24 oldal kép- és dokumentummelléklet.

Wallenberg Budapesten. [A kötet végén Murányi Gábor tanulmánya: Wallenberg-emlékművek Budapesten.] Budapest. 2000. Városháza, 212 p. (A város arcai.)

2000-ben fogunk még élni? Önéletrajzi szociográfia. Budapest. 2001. Múlt és Jövő, 186 p.

El a faluból. Önéletrajzi szociográfia. Budapest. 2002. Múlt és Jövő, 82 p.

Idegen nyelven megjelent kötetek

Német

Schleuderkurve. (Ford.: Jörg Buschmann.) Berlin. 1988. Neues Leben, 352 p.

66 Witze aus Budapest. (Ford.: Koncsek Albert, ill.: Kaján Tibor.) Budapest. 1999. Corvina, 37 p. (Minibuch 5.)

Közreműködésével megjelent kötetek

Pátkai Ervin ötven rajza. Album. [Bev. tanulm.: Ember Mária.] Békéscsaba. 1987. Békés Megyei Könyvtár. 12 p. 50 fol.

R. W. – 80 éve született Raoul Wallenberg. Kiállítási ismertető. Budapest, 1992. Filantróp Társaság Wallenberg Bizottság, 16 p.

Siratóének. Antológia. (Vál., szerk. és az előszót írta Ember Mária.) Budapest, 1994. Magánkiadás, 220 p.

„…hogy a budapesti Wallenberg-kiállítás emléke fennmaradjon”. Katalógus. [Az 1992-ben a budapesti Legújabb Kori Történeti Múzeumban megrendezett Wallenberg-kiállítás dokumentumainak és képanyagának felhasználásával készült kiadvány.] (Szerk.: Garai Sári, szövegét írta Ember Mária.) Budapest, 1994. [R. Wallenberg Alapítvány.] 196 p. (Wallenberg-füzetek I.)

Tánczos Gábor emlékkönyv. (Szerk.: Ember Mária, Hegedüs B. András, bev. és nekrológ: Ember Mária.) Budapest. 1997. 1956-os Intézet, 333 p. (’56.)

Útikönyvek

Berlin, az NDK fővárosa. Budapest. 1968. Panoráma, 198 p. (Panoráma külföldi útikönyvek.) = 2. bőv., jav. kiad.: 1977. 291 p. (Panoráma külföldi városkalauzok.) = 1980. = 3. bőv.., jav. kiad.: 1988. 287 p.

München. Budapest. 1971. Panoráma, 234 p. (Panoráma külföldi útikönyvek.) = 2. bőv. kiad.: 1972. 239 p.

Német Demokratikus Köztársaság. (Társszerzők: Lindner László és Somogyi Sándor.) Budapest, 1971. Panoráma, 720 p. (Útikönyvek.) = 2. átdolg. kiad.: 1973. 728 p. = 3. átdolg. kiad. 1977. 790 p. = 4. átdolg. kiad.: 1981. 783 p.

London. Budapest. 1972. Panoráma, 371 p. (Panoráma külföldi városkalauzok.) = 2. bőv. kiad.: 1976. 406 p. = 3. bőv., jav. kiad.: 1981. = 4. bőv., jav. kiad.: 1996. 437 p. = 1998. = 1999. = 2002. = 2007.

Frankfurt am Main. Budapest. 1974. Panoráma, 211 p. (Panoráma külföldi útikönyvek.)

Bécs. Budapest. 1978. Panoráma, 375 p. (Külföldi városkalauz.) = 2. jav., bőv. kiad.: 1982. 387 p. = 3. jav. kiad.: 1986. 387 p.

Bajorországi utazások. Budapest 1980. Panoráma. 320 p. (Panoráma "mini" útikönyvek.)

Nyugat-Berlin. Budapest. 1985. Panoráma, 199 p. (Panoráma külföldi városkalauzok.)

Német Szövetségi Köztársaság. (Társszerzők: Kanyó András és Huba László.) Budapest. 1980. Panoráma, 783 p. (Útikönyvek.) = 2. jav. kiad.: 1987. 743 p.

Kötetekben, folyóiratokban megjelent írások

Ki lehet-e bírni Besenyszögön? Új Hang, 1955/9. 52-53 p.

Ahogyan egymás írásait látjuk. I. [Ember Mária Szabó Lászlóról – Szabó László Ember Máriáról.] Magyar Sajtó, 1955/11. 504-505 p.

A "Sántha-ügy". Magyar Nemzet, 1956. jún. 22. 4-5 p.

Leszámolási kísérlet. [Franz Schonauer: Deutsche Literatur im Dritten Reich. Olten. 1961. Walter-Verlag.] Ismertető recenzió. Valóság, 1962/2. 90-93 p.

Nyugatnémet leltár – Egy figyelemre méltó könyv egyházi fejezete. Világosság, 1964/1. 60-62 p.

Mózes – Madách műve a Nemzeti Színházban. Világosság, 1968/3. 172-174 p.

Innitzer – rózsaszín szemüvegen át. Világosság, 1968/8-9. 573-574 p.

Műhely? Csoport? Klikk? Dokumentumkötet a Gruppe 47 húsz esztendejéről. Ami a kötetből kimaradt. Valóság, 1968/10. 69-74 p.

Ursula Trauberg büntetlen előélete. Önvallomás egy gyilkosság előzményeiről. [Ursula Trauberg: Előélet. Frankfurt. 1968. Suhrkamp Verlag.] Ismertető a kötetről. Valóság, 1969/8. 112-113 p.

Osztrák ellenállás, magyar Vörös Segély. Valóság, 1972/9. 96-100 p.

Történelmi lecke (svájci) fiúknak. Kritika, 1974/2. 14 p.

Delegáció várható, Bölcsészballada. Novellák. Forrás, 1975/12. 70-72 p.

Utójáték. Visszaemlékezés. In: Mementó Magyarország 1944. Budapest. 1975. Kossuth, 325-328. p.

Mások modorában. (Esterházy Péter: Reggel, Hernádi Gyula: Sirokkó a kémcsőben, Mándy Iván: Zsámboky, a teknős, Orbán Ottó: Cantate de minoribus mocassinibus, Pilinszky János: Kristály-magam.) Élet és Irodalom, 1977. dec. 31. 12 p.

Megfontolások. In.: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1977. Budapest. 1977. Magyarok Világszövetsége, 195-197 p.

Mások modorában. (Lázár Ervin: Úgy fél kilenckor, hajnaltájt, Abody Béla: Amikor D. T. a lábzsámolyon ült, Szabó Magda: A Neanderley-ház asszonya, Vas István: Is csak.) Élet és Irodalom, 1978. dec. 30. 11 p.

Mutatványos a piacon. In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1978. Budapest. 1978. Magyarok Világszövetsége, 244-246 p.

…nem fog a rozsda? In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1979. Budapest. 1979. Magyarok Világszövetsége, 236-238 p.

Ismeretségek. In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1980. Budapest. 1979. Magyarok Világszövetsége, 294-296 p.

Körültekintés. In: Évkönyv, 1979-1980. (Szerk.: Scheiber Sándor). Budapest. 1980. Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 144 p.

Szentendrei románc. In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1981. Budapest. 1980. Magyarok Világszövetsége, 289-291 p.

Két történet a honvágyról. (Valahol Kanadában, Új-Zélandon vagy Celebeszen – Unos-unva.) In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1982. Budapest. 1981. Magyarok Világszövetsége, 171-173 p.

Párhuzamos emlékezés. I. [Tescher Andor és Andorné visszaemlékezése.] Budapest, 1981/3. 12-14 p.

Párhuzamos emlékezés. II. [Tescher Andor és Andorné visszaemlékezése.] Budapest, 1981/5. 16-19 p.

Hortobágy, „szociális tábor”, 1952–53. Forrás, 1981/6. 9-23 p.

Mágikus formák. In: …és játék – Tér, sport, művészet, tudomány, logika. [Nemzetközi játékmagazin.] (Szerk.: Rubik Ernő.) 1982/1. 26-29 p.

Hét hiányzó év. [Interjú Kovács Mártával.] Valóság, 1982/5. 88-100 p.

Schéner és a színház. [Schéner Mihály.] Új Auróra, 1983/2. 40-43 p.

Kuttna Mari halálára. Élet és Irodalom, 1983. ápr. 1. 8 p.

Nász Velencében. In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1983. Budapest. 1983. Magyarok Világszövetsége, 336 p.

Címtévesztés. In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1984. Budapest. 1984. Magyarok Világszövetsége, 352 p.

Duett – duellum. In: A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1985. Budapest. 1984. Magyarok Világszövetsége, 352 p.

Kamasz még az este. Telek-ügyben. Elbeszélések. Forrás, 1984/5. 5-8 p.

Egy úr Eichmann stábjából I-VII. [Theodor Dannecker.] Cikksorozat.

Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. máj. 13. 4 p.
Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. máj. 20. 4 p.
Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. máj 27. 4 p.
Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. jún. 3. 4 p.
Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. jún. 10. 4 p.
Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. jún. 17. 4 p.
Egy úr Eichmann stábjából. Magyar Nemzet, 1984. jún. 24. 4 p.

Cigány képzőművészek: Péli Tamás pannója. Bemutatom Péli Ildikót. Szentandrássy István kiállítása elé. In: „Egyszer karolj át egy fát!” Cigányalmanach. (Szerk.: Murányi Gábor.) Budapest. 1986. TIT, 108-123 p.

„Az önarcképem a szentendrei gyűjteményem”. Beszélgetés a mesterrel 85. születésnapján. In.: Tisztelet a mesternek. Születésnapi levelek Barcsay Jenőhöz. (Szerk.: Keresztury Dezső.) Szentendre. 1987. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága–Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, 29-32 p.

Pátkai Ervin emlékére. [Részlet a "Pátkai Ervin emlékére" c. készülő könyvből.] Új Auróra, 1987/3. 39-43 p.

Barcsay Jenőre emlékezve. Magyar Nemzet, 1988. ápr. 5. 7 p.

Elévül-e a tartozás? Találkozások Lengyel Józseffel. Magyar Nemzet, 1988. dec. 24. 16 p.

Egy kép alá. Rosszkedvű kisfiú lehetséges töprengései úton a gázkamra felé. Vers. In: Múlt és Jövő. Zsidó kulturális antológia. (Szerk.: Kőbányai János.) Budapest. 1988. Szimultán Rt., 17-18 p.

Szerteágazó emlékek. Losonczy Gézáról. In: Magyar Nemzet – 50 év. Jubileumi emlékkönyv 1938-1988. (Szerk.: Martin József.) Budapest. 1989. Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 197-204 p.

A cinkos vállat von. [Fábry Pál.] Magyar Nemzet, 1989. aug. 29. 7 p.

A tanár úr álmai. Mérei Ferenc születésének 80. évfordulója. Élet és Irodalom, 1989. dec. 1. 6 p.

„A Wallenberg-gyilkosság tárgyában.” Cikksorozat.

Budapest 1952-53. »A szovjet titkosrendőrség a Wallenberg gyilkosság tárgyában kirakatpert készített elő.« Magyar Nemzet, 1990. máj. 26. 11 p.
„… alá akarták íratni vele azt az őrültséget, hogy ő ölte meg Wallenberget.” Beszélgetés Dr. Benedek Lászlóról unokahúgával, Mrs. Judit Wolffal. Magyar Nemzet, 1990. jún. 2. 10 p.
A hercegprímás és a főrabbi. Adalékok egy még fel nem tárt peranyaghoz. Magyar Nemzet, 1990. jún. 11. 6 p.
„…beismerő vallomást kényszerítettek ki tőlem…” Adalékok egy még fel nem tárt peranyaghoz. Magyar Nemzet, 1990. júl. 14. 11 p.
Az arany meg a rabbi. Adalékok egy még fel nem tárt per anyagához. Magyar Nemzet, 1990. júl. 21. 11 p.
A felülvizsgálati katonai bírósági tárgyalás története. Adalékok egy még fel nem tárt per anyagához. Magyar Nemzet, 1990. júl. 28. 11 p.

Csak két éve… Magyar Nemzet, 1990. jún. 16. 11 p.

Béni és Noémi – Száz éve születtek a Ferenczy ikrek. Magyar Nemzet, 1990. jún. 18. 6 p.

Önálló világot teremtett. [Román György kiállítása.] Magyar Nemzet, 1990. jún. 28. 6 p.

A föld és az arany – Ecuadori kincsek a Szépművészeti Múzeumban. Magyar Nemzet, 1990. júl. 4. 4 p.

Varrott képek mestere – Szekeres Erzsébet tárlata Gödöllőn. Magyar Nemzet, 1990. júl. 12. 6 p.

Kozmikus látomások festője volt – Bolmányi Ferenc temetésére. Magyar Nemzet, 1990. júl. 20. 4 p.

Nem szép história. Egy Szép Ernő-kézirat elé. [A gentry, a báró, meg a gróf.] Forrásközlés. Magyar Nemzet, 1990. dec. 23. 13 p.

Kis tükrünk: a pedagógia. In.: Félmúlt. Magyarország felfedezése. Budapest. 1990. Szépirodalmi, 217-249 p.

A gettók népe. Joshua Sobol Gettó című színművéhez. Múlt és Jövő, 1990/2. 72-79 p.

„Mintha nyilasok csinálták volna...” Beszélgetés Szalai Pállal. Múlt és Jövő, 1990/4. 58-66 p.

Megpróbálva leásni a gyökerekig. [Vélemények az antiszemitizmusról.] Kritika, 1990/4. 10-11 p.

A holocaust a magyar prózairodalomban. Magyar Nemzet, 1990. szept. 8. 11 p.

A kecskefejőnő és a sakk. Ős-szamizdat az ötvenes évekből. Forrásközlés. Magyar Nemzet, 1991. márc. 18. 10 p.

Bőhm Aranka aktája. (1944). Tanulmány és dokumentum. Múlt és Jövő, 1991/3. 39-43 p.

Emlékezés egy mondatra. [Válasz a szerkesztőség körkérdésére: Mit jelent kereszténynek lenni itt és most?] Vigilia, 1991/4. 264-265 p.

Elég volt már ’56-ból? Beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal. [A TIB közgyűlése előtt.] Magyar Nemzet, 1991. máj. 30. 8 p.

Saláta Kálmán szökése. Csak tavaly mondtam el a gyerekeknek. [Interjú dr. Szabó Györggyel.] Magyar Nemzet, 1991. júl. 15. 6 p.

A „Dónát” [Donáth Ferenc.] Magyar Nemzet, 1991. júl. 26. 10 p.

Járt-e Wallenberg Horthynál? Kommentár, 1992/1. 14-17 p.

Harasztiék. Beszélő, 1999/2. 103-107 p.

Egy előkoncepció tündöklése és bukása. In: A Múlt és Jövő melléklete Raoul Wallenberg 80. születésnapja tiszteletére. Múlt és Jövő, 1992/2. 20 p.

Szőnyi Péter emlékére. Beszélgetés Diener Péterrel. Múlt és Jövő, 1992/4. 74-77 p.

Egy ismeretlen Wallenberg-portré története. Köztársaság, 1992. máj. 29. 82-83 p.

Wallenberg zárkatársai. Cikksorozat.

Megszólal tizennyolc tanú. Köztársaság, 1992. dec. 11. 86-88 p.
Szorgalmas „telefonáló” volt… Köztársaság, 1992. dec. 18. 106-107 p.
Közéjük volt bezárva… Köztársaság, 1992. dec. 29. 87-89 p.

Pedig csak egy árva hegedű szól. Horváth Lajos zenéje és személye. Interjú. Múlt és Jövő, 1993/1. 91-93 p.

Szavak leckéje. Elbeszélés. Múlt és Jövő, 1993/3. 36-37 p.

״Életem nagy művéből semmi sem lett...” Ignotus Pál: Fogságban (1949-1956) Kritika. Múlt és Jövő, 1993/3. 112-114 p.

Az orvos látóhatára. In: Visszfényben. Vélemények, bírálatok, recenziók Levendel László könyveiről. Budapest. 1993. Főnix Alapítvány, 51-53 p.

Mindent késve. Naplójegyzetek 1956. okt. 24-31. Beszélő, 1993. okt. 23. (Melléklet.)

Minden térítés nélkül… [Előadás Tatabányán, 1994. április 10.] In: Holocaust emlékkönyv. Budapest. 1975. Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség, 116-132. p.

Bevezető. [Társszerző-szerkesztő Hegedűs B. András.] In: A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján. Iparművészvita – Orvosvita. Budapest. 1994. 1956-os Intézet, 7-12 p. (A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján VII.)

Wallenberg elrablása. In: Budapesti Negyed. (Zsidók Budapesten.) Budapest. 1995/2. Budapest Főváros Levéltára, 181-207 p.

Szépen szól a „bakanóta”? Élet és Irodalom, 1995. szept. 8. 5 p.

Besurranó. Novella. Élet és Irodalom, 1995. dec. 8. 21 p.

Emlékidézésen Déry Tibornál. Barátság, 1996/5. 1462-1464 p.

Az értelmiség felelősségéről. In: Az (magyar) értelmiség hivatása. Az Antall József Baráti Kör Évkönyvei 4. Tanulmányok, elemzések, levelek, vallomások. Budapest. 1997. Mundus, 214-216 p.

Vonzások és választások. Esszé. Múlt és Jövő, 1998/4. 70-72 p.

A rómaiaktól Weimarig. [Nahum T. Gidal: Die Juden in Deutschland von der Römerzeit bis zur Weimarer Republik. Gütersloh. 1988. Berteismann Lexikon Verlag GmbH.] Recenzió. Múlt és Jövő. 1998/4. (Frankfurt ’98.) 128-132 p.

Bécsből jelenti a svéd követ Stockholmnak… In: Évkönyv VI. Budapest. 1998. 1956-os Intézet, 193-212 p.

Örök bolygók. Fejtő Ferenc két könyvéről. [Heine. Budapest. 1998. Múlt és Jövő Kiadó; A zsidó és az Úristen. Budapest. 1997. Logos Kiadó.] Múlt és Jövő. 1999/1. 93-95 p.

Könyvek a Sántha-ügyről. (Huszár Tibor: A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon.) Könyvhét, 1999. febr. 25. 6 p.

Harasztiék. Beszélő, 1999/2. 103-107 p.

Dóráné, a furcsa öreg dáma. Élet és Irodalom, 1999. márc. 12. 7 p.

Dóráné és a furcsa tények. [Válasz Budai László levelére.] Élet és Irodalom, 1999. ápr. 16. (Visszhang.)

Hangfoszlányok a gyermekkorból. Eső, 1999/3. 6-7 p.

Félelem és tiltakozás. Ámos-kiállítás a szolnoki galériában. Múlt és Jövő, 1999/3. 89-91 p.

Nem félünk a Gólemtől? [Thury Levente a Vigadó Galériában rendezett Gólem toalett jelek című kiállításáról.) Múlt és Jövő, 1999/4. 92-94 p.

Feljött a Hold a Tiszára. Eső, 2000/2. 21-23 p.

Kontra-ikon. Eső, 2000/3. 74-77 p.

Egy lány a Lóbordáról. Eső, 2000/4. 12-14 p.

Ide is gyütt az ablakra csendőr... In.: Cigány Néprajzi Tanulmányok 9. Budapest. 2000. Magyar Néprajzi Társaság, 23-29 p.

Hihetetlen, de nem elképzelhetetlen. [Wallenberg Szlovákiában?] Népszava, 2001. jan. 6. 2 p. (Szép szó melléklet.)

A kis magyar „focialista forradalom”. Eső, 2001/1. 40-45 p.

Régi sirámok. Eső, 2001/2. 20-24 p.

A ház. Beszélő, 2001/11. 79-91 p.

Három befejezhetetlen történet. Önéletrajzi esszé. [2000-ben fogunk még élni?] Múlt és Jövő, 2001/3. 54-58 p.

Álomhatáron. Novella. Eső, 2001/3-4. 35-44 p.

Gyulavári ballada. In: 1956. Magyar írók novellái. Budapest. 2006. Noran Kiadó 2004 Kft., 443-453 p.

Kő kövön, ha marad... A balatonfüredi romtemplom. In: „Oh Füred, drága Helikon..." II. Balatonfüred. 2011. Balatonfüred Városért Közalapítvány, 200-202 p.

Műfordítások

Egon Erwin Kisch: Prágai Pitaval (A verseket ford.: Finály Olga.) Budapest–Pozsony. 1958. Bibliotheca–Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 312 p.

Arnold Zweig: A parancs, Allah, Ezerkilencszáztizenöt november tizenegy. = In: A. Z.: A parancs. Válogatott novellák. Budapest. 1960. Magyar Helikon, 86-104 p., 105-122 p. = 2. kiad.: In: A. Z.: Békehozó Helbret. Elbeszélések. Bukarest. 1991. Kriterion, 50-59 p., 60-68 p. (Horizont Könyvek.)

Arnold Zweig: Ezerkilencszáztizenöt november tizenegy. = In: A. Z.: A parancs. Válogatott novellák. Budapest. 1960. Magyar Helikon, 137-168 p.

Louis Fürnberg: Két találkozás. [Mozart-novella – Látogatás Weimarban.] Kisregény, elbeszélés. Budapest. 1960. Magyar Helikon, 146 p. = 2. kiad.: In: L. F.: A betlehemi hangos éjszaka. Válogatott elbeszélések. Budapest. 1979. Európa, 37-76 p., 77-143 p.

Ludwig Renn: A nemesség alkonya. Regényes életrajz. Budapest, 1960. Magvető, 444 p.

Wieland Herzfelde: Örökzöld avagy egy vidám árva gyerek csodálatos kalandjai és viszontagságai. Ifjúsági regény. Budapest, 1962. Európa, 220 p.

Paul Pörtner: Bárki úr. = In: Vigyázz, szakadék! Modern német drámák. Budapest. 1966. Európa, 423-477 p.

Paul Pörtner: Összerakósdi. Bűnügyi társasjáték. Budapest. 1966. Népművelési Propaganda Iroda, 60 p. (Színjátszók kiskönyvtára 72.)

Günter Kunert: Loibl-szoros, Központi pályaudvar, Megérkezés egy fővárosba, Özönvíz, Cirkuszügy, Rovinjban járva, Rövidtávú klasszikusok, Óriáskerék, A magasvasúton, Drága halottunkat a legnagyobb csendben temetjük, Az úszó, A rosszkor jött Androméda, Házhoz szállítás, Anélkül, hogy mérleget vonnék, Önarckép, ellenfényben. = In: G. K.: Kicsi, zöld emberkék. Elbeszélések, karcolatok. (Vál. és utószó: Ember Mária.) Budapest. 1969. Európa, 13-14 p., 20-22 p., 27-29 p., 33-34 p., 50-51 p., 66-67 p., 70-71 p., 75 p., 81-86 p., 124-135 p., 163-170 p., 171-176 p., 185-184 p., 176-185 p., 195-198 p.: (Modern könyvtár.)

Anna Seghers: Találkozás, útközben. = In: A. S.: Regék Artemiszről. Válogatott elbeszélések. Budapest. 1975. Európa, 218-246 p. (Európa zsebkönyvek 136.)

Stephan Hermlin: Yorck hadnagy. = In: S. H.: Cornélius-híd. Válogatott elbeszélések. Budapest. 1977. Európa, 5-24 p. = 2. kiad.: In: A nádszál. Német antifasiszta antológia. Elbeszélések. Budapest. 1980. Európa, 287-312 p. (A győzelem könyvtára.)

Stephan Hermlin: Kassberg, Cornelius-híd, Az argonauták. = In: S. H.: Cornélius-híd. Válogatott elbeszélések. Budapest. 1977. Európa 133-138 p., 139-145 p., 146-171 p. (Európa Zsebkönyvek.) = 2. kiad.: Budapest–Bukarest. 1988. Európa–Kriterion. 5-26 p., 137-142 p., 143-150 p., 150-172 p. (Lektúra.)

Franz Fühmann: Indián dal, Nagyanyám kiűzetése, A teremtés, Mindent egybevetve: pozitív semmiség, Történet, tükörben. = In: F. F.: Három meztelen férfi és más elbeszélések. Budapest. 1978. Európa, 5-18 p., 19-60 p., 81-104 p., 105-127 p., 143-165 p.

Fred Wander: A hetedik kútfő. Novellák. Budapest. 1981. Európa, 158 p.

Alfred Andersch: Az első órában. = In: King Kong gyermekei. Mai német elbeszélők. Budapest. 1983. Szépirodalmi, 296 p. (Olcsó könyvtár 887.)

Gabriele Wohmann: Mindent a galériáért. = In: King Kong gyermekei. Mai német elbeszélők. Budapest. 1983. Szépirodalmi, 296 p. (Olcsó könyvtár 887.)

Bernhard, Thomas: Egy okkal több – Közelítési kísérlet. Önéletrajzi regény. Budapest. 1993. Ab Ovo, 170 p.

Interjúk

Zsadányi Oszkár: Párbeszéd Ember Máriával, a vidéki deportálásról írott regényéről. [Hajtűkanyar.] Új Élet, 1974. aug. 1.

Ocsovai Gábor: Élcek és félszek. A politikai vicc természetrajza. [Beszélgetés Ember Máriával.] 168 óra, 1989. jan. 14.

Kabdebó Lóránt: Emelje fel a két ujját, aki… (1992. márc 30.) In: Párbeszélgetés. Írók, költők a Károlyi-palotában. Budapest. 2000. PIM-Kortárs Irodalmi Központ-Dinasztia Kiadó. 7-19 p. (X beszélget Y-nal, 1992. márc. 30. 18 óra.)

Ocsovai Gábor: A Jó pásztortól a tömeggyilkosig. Birodalmi élőhalott. [Beszélgetés Ember Máriával Wallenbergről.] 168 óra, 1992. nov. 21.

Dési János: Wallenberg-kiállítás Budapesten. [Interjú.] Magyar Hírlap, 1992. febr. 1.

Vándor Ágnes: Beszélgetés Ember Máriával [Részlet.] Ellenben. 92. máj.

Lukácsy András: „Megírni, amiről már csak mi tudunk…” Ember Mária siratóéneke. Magyar Hírlap, 1994. aug. 31.

Válaszok Kabdebó Lórántnak (Havas Judit bevezetőjével.) Irodalomismeret 1996/ 3-4.

Marton Mária: Barátságos beszélgetés Ember Mária íróval. Magyarország, 1997. okt. 19.

Írófaggató. Nádra Valéria megkérdezte Ember Máriát. Könyvhét. 1999. február 25.

Murányi Gábor: Az ember nem utasíthatja vissza a saját rehabilitációját. Interjútorzók Ember Máriával. Beszélő, 2001/1. 35-51 p.

Jenei Gyula: Életmű a történelem árnyékában. Beszélgetés Ember Máriával. Eső, 2001/3-4. 44-52. p. = ua. In: J. Gy.: Ívek és törések. Íróportrék. Szolnok, 2011. Max Kontír ’99 Bt., 61-75 p. (Eső Könyvek.)

A bibliográfiát összeállította Murányi Gábor.

Szakirodalom

Fontosabb kritikák, recenziók

N. Sándor László: Ember Mária: Magamnak mesélem. Magyar Hírlap, 1968. aug. 9.

Kőszeg Ferenc: Sorsfordulók. (Magamnak mesélem.) [Közös kritika Mensáros Zoltán A böjti szél című regényével.]

Lengyel Magda: Konstruált véletlenek. Élet és Irodalom, 1971. aug. 21.

Földes Anna: Számadás. (Ember Mária: Hajtűkanyar.) Élet és Irodalom, 1974. szept. 7.

Hajdu Ráfis Gábor: Az embertelenség ellen. Népszabadság, 1974. szept. 17.

Budai Katalin: Ember Mária: Hajtűkanyar. Magyar Hírlap, 1974. dec. 14.

Havas Ervin: Ember Mária: Hajtűkanyar. Kritika, 1975/2.

Szekér Endre: Ember Mária: Hajtűkanyar. Forrás, 1975/3.

Sanders Iván: Tétova vonzalmak. Zsidó témák a kortársi magyar irodalomban. Új Látóhatár, 1975/5.

Száraz György: Egy előítélet nyomában. Valóság, 1975/8.

Várnai Pál (Carleton University): Mária Ember: Hajtűkanyar. Book Abroad, 1975/8.

m. z. [Moór Zoltán]: Ember Mária: Hajtűkanyar. A Hét tükre [Izraeli hetilap.], 1976. febr. 24.

A. E. [Abádi Ervin]: Hajtűkanyar. Ember Mária vészkorszak naplója megjelent Budapesten 1975-ben. A Hét tükre [Izraeli hetilap.] 1976. márc. 17.

A. E. [Abádi Ervin]: Hajtűkanyar. Ember Mária vészkorszak naplója megjelent Budapesten 1975-ben. [Részletek a Hajtűkanyar című regényből.] A Hét tükre [Izraeli hetilap.], 1976. márc. 17.

Földes Anna: Gyermekszemmel egy történelmi sorsfordulóról. (Akik emlékeznek: Bertha Bulcsú, Mezei András és Ember Mária.) In.: F. A.: Próza jelen időben. Budapest 1976. Gondolat, 277-296 p.

Eva Haldiman: „Nicht jüdisches Schicksal – ungarische Geschichte”. [„Nem zsidó sors – Magyarország története”]. Neue Zürcher Zeitung. 1977. márc. 19. Magyarul, in: Cikkek a Nemzetközi Sajtóból. (Ford.: Köller Ágnes.) [CNS.] 1977. ápr. 22.

(Zsadányi) [Zsadányi Oszkár]: Mementó – 600 ezer zsidó mártír emlékére. Új Élet, 1977. nov. 15.

Csatár Imre: Hajtűkanyar. Ember Mária regénye. Magyar Nemzet, 1978. jan. 20.

Dusicza Ferenc: Ember Mária két könyvéről. (Hajtűkanyar – Aktavers és egyéb történetek). Theológiai Szemle, 1979/6.

Berkes Erzsébet: Kell a jó ponyva! [Közös kritika Beke Kata: Istennek furcsa ízlése van, Ember Mária Rablás a Ringen, Hernádi Gyula Az elnökasszony és Kiss Ervin Káin és Ábel című kötetekkel.] Élet és Irodalom, 1979. jan. 13.

Gyenes Pál: Az irigység tárgya. Ember Mária: Aktavers és egyéb történetek. Élet és Irodalom, 1979. szept. 22. 10 p.

Molnár László Gábor: Az instruktor és a többiek. Előadóest Ember Mária műveiből. A jövő mérnöke, 1982. márc. 26.

Magyar Judit: Kutya, lélekábrázolással. Élet és Irodalom, 1982. dec. 10.

Mayer Tamás Egon: Könnyedén, komoran. Ember Mária: Bárszék az éjszakában. Élet és Irodalom, 1983. szept. 16.

Murányi Gábor: Ember Mária: 100 kép. Könyvvilág, 1984/12.

Kovács Sándor Iván: Könyvszemle. Népszabadság, 1985. jan. 15.

L. L. [Leskó László]: A képolvasó. Album csillagokkal. Somogyi Néplap, 1985. jan. 17.

Csatár Imre: Útközben. Képek. Magyar Nemzet, 1985. jan. 26.

Kristó Nagy István: 100 kép. Ember Mária műve. Magyar Nemzet, 1985. febr. 8. 8 p. = ua. in: K. N. I.: Az ám, Hazám. (Száz kép és egy emlék.) Budapest. 2008. Trikolor. 67-69 p.

Zelei Miklós: Szörnyű képeskönyv. Magyar Hírlap, 1985. febr. 20.

Szécsi József: „Lényege az irracionalitás”. [Ember Mária: 100 kép.] Új Élet, 1985. máj. 1.

Lupták György: Soha többé! „Elmondok egy történetet”. Evangélikus Élet, 1985. jún. 9.

Koch Valéria: Ember Mária: 100 kép. Vigília, 1985/12.

Berkes Erzsébet, Életmondók. [Egy boldog nő – Közös kritika Csalog Zsolt Parasztregény című kötetével.] Élet és Irodalom 1986. máj. 2.

Kabdebó Lóránt: Egy boldog nő. Ember Mária regénye. Magyar Nemzet, 1986. jún. 9.

Murányi Gábor: Hol a boldogság? [Egy boldog nő.] Könyvvilág, 1986/7. 13 p.

Gáspár György: Ember Mária: Egy boldog nő. Kritika, 1986/12.

Kristó Nagy István: Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom. Herman Lipót rajzai, Ember Mária szövegével. Magyar Nemzet, 1988. dec. 21. 8 p.

Wagner István: Rajzok – Európából. (Nemcsak) „zsidóban a fájdalom. [Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom.] Magyar Hírlap, 1989. jan. 9.

[Murányi Gábor] (murányi): Jiddis szólások képeskönyve. [Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom.] Könyvvilág, 1989/2.

Murányi Gábor: Az életben maradás történetei. [A halálvonat artistái és más történelmi interjúk.] Könyvvilág, 1989/9.

Földes Anna: A halálvonat artistái. Magyar Nemzet, 1990. jan. 8.

Götz Eszter: Add tovább. [Ránk akarták kenni.] Élet és Irodalom, 1992. nov. 13.

Békés Pál: „Apu, szegény, magyar hazafi volt”. Ember Mária: Ránk akarták kenni. Mozgó Világ, 1992/10.

Murányi Gábor: „Irreál” történelmi krimi. Ember Mária: Ránk akarták kenni. Magyar Sajtó, 1992. nov. 30.

Murányi Gábor: Rekviem bekezdésekből. Ember Mária: Siratóének. Magyar Sajtó, 1992. nov. 30.

R. O.: A mítosz mellékszála. Ember Mária Ránk akarták kenni című kötetének ismertetése. Szombat, 1993. márc. 1.

Bori Erzsébet: Hajtűkanyar. Beszélő, 1994. jún. 23.

Götz Eszter: Emlékek könyve. [Siratóének.] Élet és Irodalom, 1992. nov. 13.

Földes Anna: Siratóének prózában. Magyar Hírlap, 1994. okt. 22.

Karsai László: „…hogy a budapesti Wallenberg-kiállítás emléke fennmaradjon”. Századok, 1995/3.

Erez, Cvi: „Magyar Schindler”? [Szalai Pál; Ember Mária ez irányú munkáiról.] Új Kelet, 1999. jún. 4.

Kellei György: Ember Mária hajtűkanyarjai. Veszprémi Napló, 1998. aug. 22. = ua. in: K. Gy.: Kegyelmi állapotban. Művészportrék. Veszprém. 1999. Szerzői kiadás – Veszprém megyei Könyvtár, 25-27. p.

Nyerges András: Egy igazi Pimpernel. [Wallenberg Budapesten.] 168 óra, 2000. okt. 26.

N. K. J. [N. Kósa Judit]: Wallenberg budapesti fél éve. [Wallenberg Budapesten.] Népszabadság, 2000. nov. 13.

Gervai András: Wallenberg és Eichmann. Budapesten. [Wallenberg Budapesten.] Könyvhét, 2001/3.

N. Sándor László: Wallenberg Budapesten. A rejtély megoldása és megoldatlansága. [Wallenberg Budapesten.] Remény, 2001/3.

Szekér Endre: A kibeszélés, a megírás fontossága. [El a faluból.] Eső, 2001. tavasz.

Valachi Anna: Vihar után hurrikán. [2000-ben fogunk még élni?] Népszava, 2001. dec. 16.

Kőbányai János: Ember Mária „nagy utazásai”. [2000-ben fogunk még élni?] Népszabadság, 2001. dec. 17.

Ember Mária és Kőbányai János utolsó levélváltása. [Ember Mária „nagy utazásai”.] Múlt és Jövő, 2001/4.

Turcsányi Sándor: „Mert tör fel az emlék”. [2000-ben fogunk még élni?] Magyar Narancs, 2001. dec. 20.

Nyerges András: Ember Mária: 2000-ben fogunk még élni? Könyvhét, 2002. jan. 10.

Murányi Gábor: Meghalt Ember Mária. Népszabadság, 2002. jan. 2.

Karsai László: Ember Mária a magyar holokauszt történésze. Élet és Irodalom, 2002. jan.11.

Pomogáts Béla: Ember Mária. Élet és Irodalom, 2002. jan. 11.

Várnai Pál: Az életmű személyes hangú záradéka. Ember Mária (1931-2001). Szombat, 2002. febr. 1.

Kálmán C. György: Az emlékező belső beszéde. [2000-ben fogunk még élni?] Élet és Irodalom, 2002. febr. 13.

Mayer Éva: Nehéz búcsú Ember Máriától. Barátság, 2002. febr. 15.

Murányi Gábor: A más helyett való beszéd. Ember Mária sírjánál. Eső, 2002. ápr.

Frideczky Frigyes: A kataklizma és lenyomata. Ember Mária: 2000-ben fogunk még élni? – El a faluból. Ezredvég, 2002/12.

Földes Anna: Ember Mária emlékei. In memoriam Ember Mária. Eső, 2003/1.

Pomogáts Béla: Számadás a történelemről. In memoriam Ember Mária. Eső, 2003/1.

Kovács Miklós: „Messzeringó gyermekkorom világa”. Késői találkozás Ember Máriával. Abádszalók. é. n. [2003.] Abádszalók Nagyközég Önkormányzat,72 p.

Murányi Gábor: Abádszalók díszpolgára: Ember Mária. Harmadik levél. Barátság, 2003. nov. 15.

Nádra Valéria: A betű mámorában élt. Beszélgetés Ember Máriáról. [Beszélgetőtárs: Murányi Gábor.] Egyenlítő, 2006/1.

Murányi Gábor: Olvasói üzenetek a „hírlapíró kartársnőnek”. Kordokumentumok Ember Mária 1956-os levelesládájából [A Sántha-ügy.] In: (Magyar) Nemzet és Európa. Tanulmányok a 70 éves Martin József tiszteletére. Eger. 2014. Liceum, 312. p.

Ember Mária–Kőbányai János: Halhatatlan beszélgetés. Utolsó e-mail váltások Ember Máriával. Múlt és Jövő, 2009/1. 23-34 p.

A szakirodalmat összeállította Murányi Gábor.

Borítók

Magamnak mesélem (1968)

A DIA-n látható fényképek közlési jogát tulajdonosaik kizárólag a honlap számára bocsátották rendelkezésre. A fotók nem a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonát képezik, így azokat nem tudjuk a kutatók és érdeklődők rendelkezésére bocsátani.