Daday Loránd

Digitalizált művek

A Szerző művei listán hozzáférhető a szerző összes, a DIA adatbázisában elérhető önálló alkotása (regény, novella, vers stb.).

A Szerző kötetei lista a szerző könyveinek új szövegkiadását tartalmazza.

Tematikus keresés

Keresés a művekben

Keresés szűrése

Életrajz

Daday Loránd (Beszterce, 1893. november 6. – Dés, 1954. július 23.)

Író. A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

*

Apja dr. Daday Ferencz ügyész, anyja Minichreiter Jozefa. Három fivére volt. Az elemi iskolát Désen végezte, gimnáziumi tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban folyatta, ahol 1913-ban érettségizett. 1913–1917 között a Kolozsvári Református Teológia és párhuzamosan a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója volt. Az első világháborúban 1917-től katonaszolgálatot teljesített, Olaszországban hadifogságba esett, ahonnan 1920-ban szabadult. 1920 szeptemberében lelkészképesítő vizsgát tett. Rövid ideig az Erdélyi Református Egyházkerület radákszinnyei parókiáján volt segédlelkész.

1920–1924 között a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait Budapesten, ahol 1924-ben filozófiából doktori oklevelet szerzett. Közben a Református Egyetemes Konvent titkári funkcióját töltötte be. Az 1920-as évek elején, saját nevén cikket, tanulmányokat és karcolatot közölt a Napkeletben és a Pásztortűzben.

 

1925-ben hazatért Erdélybe, mivel a Szamos menti Semesnye községben nagybátyjától kisebb birtokot örökölt. A gazdálkodással járó gondok miatt egy időre elszakadt az irodalomtól. Az impériumváltás nyomán berendezkedő balkáni hatalom, a regáti tisztviselők erőszakos manipulációi azonban írásra ösztökélték.

Székely Mózes álnéven 1930-ban Budapesten kiadott első, Zátony című regénye nemcsak irodalmi, hanem politikai körökben is nagy vihart kavart. Következő, szintén Székely Mózes néven kiadott regénye, az 1935-ös Csütörtök és a Zátony francia nyelven történt megjelenése miatt sajtóhajsza indult ellene, majd „írásban elkövetett felséggyalázás” vádjával hat hónapi börtönre ítélte a katonai törvényszék. Annak ellenére is, hogy perében a PEN Club román tagozatának képviselője, Victor Eftimiu is a védelmére kelt, akárcsak a parasztpárti volt román miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voievod. Büntetését a brassói és a dési fegyházban töltötte le. A dési börtönben kapcsolatba került kommunista elítéltekkel, és kiszabadulva a baloldali Korunk folyóirathoz közeledett, ahol 1936-ban Derzsi Mihály névvel néhány novellája is megjelent.

1939 tavaszán a Vasgárda fenyegetéseinek nyomán családjával Désre költözött, semesnyei birtokait onnan irányította. Dési házában szellemi központot épített ki, vendégei közé tartozott a képzőművész Huber István és Mohy Sándor, de Mécs László, Móricz Zsigmond, sőt Észak-Erdély kormánybiztosa, gróf Bethlen Béla is. Szoros barátság fűzte Gaál Gáborhoz, a Korunk főszerkesztőjéhez, aki 1944-ben Désen folytatta tartalékos tiszti képzését, és közösen írt dráma létrehozásával szórakoztak. Ez a kapcsolat döntően befolyásolta Daday pályájának későbbi alakulását.

A második bécsi döntést követően a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előbb Szolnok-Doboka vármegye elemi iskoláinak tanfelügyelőjévé nevezte ki, majd a vármegye népoktatási kerületének vezetésével bízta meg. Így alkalma volt védelmet nyújtani az üldözött zsidóknak és a kényszer-áthelyezésre kárhoztatott román tanítóknak. Ezért felkerült a magyar csendőrség megbízhatatlanokat tartalmazó listájára.

A második világháború végén rövid időre Dés polgármesterévé választották. Elérte, hogy a szovjet csapatok megkíméljék az olajfinomítót és a várost. Valódi demokratikus berendezkedés, nyelvi és vallási egyenlőség megteremtésén fáradozott. 1945-től a Magyar Népi Szövetség kultúrfelelőse, a Román–Magyar Testvéri Kör megalapítója volt. A felhívásban megfogalmazta az együttélés alapelveit: „Egyenlő jog és azonos kötelesség: ez ma a közös haza parancsa. Ki-ki őrizze meg nemzeti tulajdonságait és faji jellegét, a nyelvet és a kultúrát.”

A Gaál Gábor által szerkesztett Utunknak kezdettől fogva munkatársai közé tartozott, itt Kovács Bálint név alatt jelentek meg a karcolatai és novellái.

1946 szeptemberétől 1954-ben bekövetkezett haláláig a dési vegyes gimnázium magyar–német–latin tanára és önkéntes könyvtárosa volt. 1946. november–1947. március között hamis vádak alapján öt hónapi szabadságvesztést szenvedett el. Ez része lehetett a vélt horthysta erőket felelősségre vonó romániai gyakorlatnak. 1952. augusztus 21.–december 15. között újabb vizsgálati fogságba került a kolozsvári fegyházban, máig ismeretlen vádak alapján. Ennek feltehetően „az osztályharc élesedése” címszó alatt a kommunista párton belüli tisztogatáshoz lehetett köze, mely során Luka László (Vasile Luca) volt pénzügyminisztert „jobboldali elhajlás” vádjával halálra ítélték, Kurkó Gyárfást, Balogh Edgárt, Méliusz Józsefet bebörtönözték, és egyre intenzívebbé vált a hajsza Gaál Gábor ellen is.

1954-ben jelent meg, két év fektetés után, Kovács Bálint álnéven Malomszeg című novelláskötete, amelyet – a támadó kritikák miatt – betiltottak. Ez is hozzájárult az író hirtelen halálához.

Az üldözés a szerzői utóéletet is beárnyékolta. Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Egy szó Erdélyről) című, 1982-es, a magyarellenes doktrína egyik alapművének tekinthető pamfletjének megjelenését követő vitában Daday Lorándot azonosította Dücső Csabával, a második világháború idején harcra buzdító propagandaírások szerzőjével. Alaptalan vádját átvette a román nacionalista sajtó. (Dr. Lakatos László kinyomozta: az inkriminált írások szerzője, Dücső Csaba valós személy, nem azonos a megvádolt alkotóval.) Ennek ellenére az író születésének centenáriuma alkalmából, 1993-ban a Daday dési lakóházát megjelölő emléktábla elhelyezését a város polgármestere letiltotta. Öt év múlva, 1998-ban a román sajtó újabb boszorkányüldözésbe kezdett, újra felemlegetve az összes hamis vádat, de 2000-ben is népirtással vádolta egy képviselő az írót a parlamentben. Az alkotó művei máig sincsenek román nyelvre lefordítva.

 

Írói pályája

Daday Loránd 1920-as években megjelent tanulmányai erős szociális érzékenységéről árulkodnak, például A kereszténység és a társadalmi kérdés című, ám a művészi valóságábrázolás lehetőségei a Művészetpolitikánkban (Napkelet 1921) vagy a nemzetiségi ellentétek feloldásának dilemmái is foglalkoztatták: Korszerűtlen megjegyzések a román–magyar közeledéshez (Aurora, 1923). Mindezek a problémakörök visszatérnek a későbbi munkáiban.

A Székely Mózes néven kiadott Zátony című regény (1930) azt a folyamatot mutatja be, hogy hogyan törnek az első világháború után berendezkedő új hatalom képviselői az erdélyi magyarság szellemi és anyagi tönkretételére, de azt is ábrázolja, hogyan forgatják ki a helyi, román parasztokat is a frissen megszerzett birtokukból. A szöveg narratológiai érdekessége, hogy az eseményeket Wotan, az első világháborúban megvakult százados kutyája meséli el médiumként közvetítve a jelenlétében zajló eseményeket. Ez a nézőpont indokolja a helyszínleírások rövidségét, a jellemzések hiányát, teszi szaggatottá és drámaivá a jeleneteket. Az avantgárd montázstechnikája is nyomot hagyott a szövegszerkezeten. A második regényben így utal a szerző az első nagypróza műfaji besorolhatatlanságára: „nem tudom eldönteni, hogy mit olvasok. Költészetet? Valóságot? Regényt? Korrajzot? Vádlevelet, vagy irredenta okmánytárt? Külön-külön egyik sem. Valami furcsa keverék az egész, részleteiben hol több, hol kevesebb az említetteknél. Gyűjtőlencséje a háború utáni magyar sorsnak. […] Egy elveszett nép betűkbe kottázott halálordítása.” (Csütörtök, Kráter, 2009, 308.) Gaál Gábor, a Korunk folyóirat főszerkesztője felajánlotta segítségét a regény megjelentetéséhez, és levelében a következőképpen értékelte: „Én elméletileg sohasem sajnáltam azt a magyar osztályt, amelynek a képviselője az Ön regényében Ádám, – az Ön írását olvasva azonban minden érzésem Ádám mellé és Ádám világa, környezete és fájdalma mellé áll.”

Az 1933-ban bemutatott A térkép című színdarabja koncentráltan, nagy feszültségteremtő erővel, egyetlen szűk közösség, egy etnikailag vegyes család és egy magyar falu életében bekövetkező tragikus események tükrében mutatja be az embertelen hatalmi manipuláció (a prefektus és a titkosrendőrség által kitervelt provokáció) végzetes hatását.

Következő, szintén Székely Mózes néven kiadott regényében, az 1935-ös Csütörtökben tágabb a perspektíva: az erdélyi románság egyik képviselője a főhős. A nagy egyesülésért fegyverrel is harcoló fiatal férfi fokozatosan ábrándul ki az álom megvalósítása nyomán létrejött valóságból, végül a kisebbségi sorba jutottak védelmezőjévé válik. Itt tételesen is elhangzik az Albinnal beszélgető főszerkesztő szájából: „ebben az országban pedig a magyar és román sors még a történet előtti időben összekapcsolódott” (Csütörtök, Kráter, 2009, 308.). A regény záró lapjai, a grivicai vasúti műhelyben zajló munkássztrájk vérbe fojtásának képsorával az egyetemessé váló hatalmi brutalitást jelenítik meg.

1944-ben írta meg a Kié az ország? című színdarabját, amely meglehetősen kritikus az újra berendezkedő magyarországi hatalom képviselőivel szemben, ugyanakkor az ortodox egyháznak az erőszakos asszimilációban betöltött szerepére is rávilágít. A darab optimista befejezése azt sugallja: csak a szeretet és megértés a megbékélés járható útja. A dráma ősbemutatójára csupán 2014-ben került sor.

Az Utunk hasábjain napvilágot látott és a posztumusz kötetbe válogatott elbeszélések és karcolatok fő jellegzetessége a meleg emberszeretetet, formailag pedig a drámai feszültségű jelenetek komponálása. Azonban ezekben érhető tetten leginkább a proletkultos sematizmus elvárásaihoz történő kényszerű alkalmazkodás (Bivalrét, Florinel, Malomszeg).

1952-ben készült el Daday önéletrajzi regényének első változata, amely halála után, 1970-ben jelent meg A lápon át című kötetben. Az irodalompolitikai elvárások kényszerű beépítésére akkor figyelhetünk fel, ha ezt a szöveget összehasonlítjuk a Kráter kiadó gondozásában, Egy régi udvarház árnyékában címmel megjelentetett, eredeti változattal. A töredékes regény újítása, hogy a narrátor megkettőződik: egyikük Gál Feri, a harcos forradalmár, aki minduntalan figyelmezteti barátját, a szerzői alteregót, a földbirtokossá lett Péchy Zalánt, az örökösi minőségében hirtelen jómódba csöppenő írót, az általa vallott emberbaráti eszméknek és szociális helyzetének ellentmondásaira.

A Kráter Kiadó 2007–2009 között megjelentette a Daday-életmű nagyobb részét, a két a színdarabot és nagyregényt, valamint az önéletrajzi regényt. Azonban írói újraértékelése még várat magára.

„Bűnöm csak az lehet, hogy hiányzik a történelmi távlat, ami igazolna engem és írásaimat. A felmentést majd csak az idő fogja számomra meghozni.”

 

Az életrajzot Tapodi Zsuzsa írta.

 

 

Bibliográfia

Életműsorozat

Daday életműsorozat. Pomáz. 2007-2009. Kráter

Székely Mózes: Egy régi udvarház árnyékában; A térkép. Pomáz. 2007. Kráter, 311 p.

Székely Mózes: Zátony; Kié az ország? Pomáz. 2008. Kráter, 504 p.

Székely Mózes: Csütörtök. Pomáz. 2009. Kráter, 359 p.

Önálló kötetek

Székely Mózes: Zátony. Regény. Budapest. 1930. Genius, 416 p. = Budapest. 1931. Genius, 416 p. = Budapest. 1941. MEFHOSZ, 416 p. = Budapest. 1942. MEFHOSZ, 416 p. = Youngstown, O. 1980. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 416 p. = Budapest. 2002. Gede, 325 p. (Jobboldali regénytár.)

Székely Mózes: Csütörtök. Regény. Budapest. 1935. Révai, 372 p. = Budapest. 1935. Magyar Kulturális Egyesületek Szövetsége, 372 p. = Budapest. 1935. SZEFHE, 372 p. (SZEFHE könyvek.) = Budapest. 1937. Révai, 372 p. (Magyar Nemzeti Könyvnap.) = Budapest. 1942. MEFHOSZ, 372 p. = Budapest. 1990. Háttér, 372 p.

Székely Mózes: Erdélyi nevelő-feladatok körvonalakban. Regény. Dés. 1941. Turul, 16 p.

Székely Mózes: Kié az ország? Hazai színjáték három felvonásban. Dráma. Budapest. 1944. MEFHOSZ, 181 p.

Kovács Bálint: Malomszeg. Novellák. Bukarest. 1954. Áll. Irod. és Műv. Kiadó, 128 p. (Kincses könyvtár.)

Daday Loránd: A lápon át. Novellák. (Szerk. és bev.: Dávid Gyula. ). Bukarest. 1970. Kriterion Kiadó, 365 p.

Művei idegen nyelven

Moise Székely: L'écueil. [Zátony.]. (Ford.: Victor Régnier.). Párizs. 1935. Revue Mondiale, 319 p.

 

Borítók