Áprily Lajos

Digitalizált művek

A Szerző művei lista tételesen, ábécérendben felsorolja a szerző összes, a DIA adatbázisában elérhető önálló alkotását (valamennyi műfajban, a regénytől a versig). A művek címe mögött eredeti megjelenésük helye és évszáma olvasható.

A Szerző kötetei nézet az eredeti könyvmegjelenés szerint csoportosítja a feldolgozott és új, digitalizált változatban közzétett műveket.

Tematikus keresés

Keresés a művekben

Keresés szűrése

Életrajz

Áprily Lajos 1887. november 14-én született Brassóban szász polgári családban, az apja nevével megegyező Jékely János Lajos néven, apja kései, második házasságából (a János keresztnevet soha nem használta, költői nevét, az Áprilyt 1918-ban vette fel.) Felmenői között ötvösöket, zenészeket, könyvkötőket, tanítókat találunk. Egy évvel később Parajdra költözött a család; magyarul, németül és románul egyaránt folyékonyan beszélő édesapja az ottani német tulajdonú gyufagyárban kapott könyvelői állást. Parajdi gyermekkorának természetélményei egész életére és költészetére jelentős hatást gyakoroltak. Szülei, Jékely János Lajos és a pilseni német családból származó Ziegler Berta egymás közt a német nyelvet használták, kisgyermekkorában még ő maga is németes akcentussal beszélt magyarul. A székely faluban felnövő Áprily a nyarakat édesanyjával továbbra is Brassóban töltötte. „Ez a párhuzamos parajdi és brassói érzésvilág, a két szempontnak gyakori váltakozása, a magyar falusi világnak német álláspontról, a német felfogásnak a magyar álláspontról történt megítélése (...) korán kriticizmusra nevelt, s már eleve megakadályozta bennem a szűk látókörre nevelő elfogultság kialakulását.” – idézi Vita Zsigmond Áprily 1918-as, kiadatlan önéletírását.

1899-ben a gyufagyár megszűnése miatt Kolozsvárra költözött a család, ahol Áprily a református kollégium diákja lett. 1904-ben apja elvesztette állását, majd egy sikertelen vállalkozás minden félretett pénzét elvitte. A fiatal Áprily német nyelvórákat tartva igyekezett támogatni nehéz helyzetbe került szüleit. A kollégiumban kitűnt jó szavalókészségével, vonzotta a színészi pálya is, de végül magyar-német szakra iratkozott be 1905-ben. Ekkor jelent meg a kolozsvári Egyetemi Lapokban erős Reviczky-hatásokat mutató Emlékszik, még névtelenül – ez az első nyomtatásban megjelent verse.

Egyetemi tanulmányait 1909-ben fejezte be. Ekkor közölte Emberek című versét az Erdélyi Lapok, immár saját neve alatt (Jékely Lajos). Egy tanárától kapott negatív kritika, mely újabb verseinek túlzottan modern hangját kifogásolta, hosszú időre elvette kedvét a publikálástól. Bár folyamatosan és egyre érettebb, egyre inkább saját hangon írt, verseit egy évtizeden keresztül csak felesége olvasta.

1909-ben kezdett tanítani Nagyenyeden, a nagymúltú Bethlen Kollégiumban, s ettől kezdve 1926-ig Nagyenyedhez kötődött a család élete. 1911 karácsonyán kötött házasságot Schéfer Idával, akit még kolozsvári diákévei alatt ismert meg. Gyermekei, Zoltán (1913), Endre (1914) és Márta (1920) is itt születtek. A magyar és német mellett 1920-tól franciát is tanított, önképzőkört vezetett, irodalomtörténeti előadásokat tartott, diákjainak és tanártársainak rendszeresen kirándulásokat szervezett. Az első világháborút is Enyeden vészelte át a család, a megrázkódtatás nyomát őrzi a háborúban elhunyt tanítványai és tanártársai emlékére írt Nevek című ciklusa, mely csak évekkel később, első verseskötetében jelent meg.

Kései költői indulása ugyancsak az enyedi évekhez köthető. A már régóta író, de szemérmességből hosszú évekig nem publikáló Áprily a Szentimrei Jenő által 1918-ban indított Új Erdély című lapban jelentette meg három versét, de családneve helyett felvett költői nevén. „Az Áprily név valóságos családnév [...]. E család egyik sarja iskolatársam volt Székelyudvarhelyt, s egy verseny alkalmával ifjúsági bajnok lett. Úgy néztem rá, mint hajdan a görögök az olimpiai győztesekre. Fel is vettem a nevét.”

1919-ben a kolozsvári Erdélyi Szemléhez küldte be verseit, ugyancsak álnéven. Kilétét barátai előtt is csak lassan fedte fel, miután verseit osztatlan elismeréssel fogadták Kolozsváron. Ekkor kezdődött barátsága Reményik Sándorral, aki ugyancsak az Erdélyi Szemlében közölte az akkor még ismeretlen költő tiszteletére írt, A torna végén című versét, melyet Áprily azonos című válaszverse követett. 1921 elején napvilágot látott Áprily első kötete is, a Falusi elégia. A kötetet pozitívan fogadta az irodalmi sajtó (“gazdagok vagyunk, van Áprilynk” – írta Molter Károly), és Áprily hamarosan az erdélyi magyar költészet kiemelkedő alakja, idővel egyik meghatározó irodalomszervezője lett. 1923-ban már második, Esti párbeszéd című kötete is megjelent. Ugyanebben az évben a Bethlen Kollégium támogatásával Dijonban francianyelv-tanári diplomát szerzett, 1924-ben pedig két első kötetének anyaga Budapesten is megjelent, Versek címmel.

Áprily 1926-ban az erdélyi magyar irodalmi élet szervezésében betöltött egyre jelentősebb szerepének eleget téve családjával Kolozsvárra költözött. A kolozsvári református kollégiumban vállalt tanári munkát, mellette pedig Kuncz Aladár felkérésére az Ellenzék című napilap irodalmi mellékletét szerkesztette. 1926-ban Kemény János marosvécsi kastélyában részt vett a helikoni íróközösség megalakításában, 1928-tól pedig a folyóiratuknak, az Erdélyi Helikonnak a szerkesztője lett. Ő fogalmazta meg az első lapszám beköszöntőjét is, az erdélyi hagyományok és az európaiság szintézisének fontosságát hangsúlyozva („erdélyisége világfigyelő tető, nem szemhatárszűkítő provincializmus”). A kolozsvári évek alatt a család a Hója oldalában, a Szamos partján építtetett kis nyaralót, ahol gyakori vendégeik voltak a korszak irodalmának legfontosabb szereplői (Reményik Sándor, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Bánffy Miklós). Tanári és szerkesztőségi munkája mellett a versírásra alig jutott ideje, az 1926-os Rasmussen hajóján című kötete után 1929-ben csak kevés új verset tartalmazó Vers vagy te is című antológia és Idahegyi pásztorok című drámája jelent meg.

1929-ben Áprily gyermekei jövője érdekében úgy döntött, Budapestre költözik. Kivándorlása megdöbbentette pályatársait: „Elmégy... [...] Erdélyben körbefut a döbbenet” – írta Reményik. Először a Lónyay utcai református gimnáziumban kapott tanári állást, majd 1934-től 1943-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig a Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet igazgatója lett. Szerkesztői munkáját is folytatta: 1930-tól Ravasz Lászlóval együtt szerkesztette a Protestáns Szemlét. 1935-ben fél éves észak- és nyugat-európai pedagógiai tanulmányutat tett, melynek tapasztalatait Úti jegyzetek ­– Egy pedagógiai vándorlás megfigyelései címmel adta közre. A ’30-as évek végén egy kirándulás alkalmával találta meg azt a Visegrád melletti hegyoldalt, melynek természeti környezete annyira emlékezteti Erdélyre, hogy úgy döntött, telket vásárol és házat építtet ott.

A második bécsi döntés követően fia, Jékely Zoltán visszaköltözött Kolozsvárra. Hamarosan a lánya, Márta is követte, és maga Áprily is komolyan fontolgatta a visszaköltözést. 1942–43 telét Áprily is Kolozsváron tartózkodott feleségével, a ’40-es évek elejének nyarait pedig Parajdon, gyermekkora falujában töltötte. 1943 nyarára vált valóra régi álma, telket vásárolt és boronaházat építtet a Parajd melletti hegyoldalban. A visszaköltözés terve végül nem valósulhatott meg. Az 1944 júniusi amerikai bombázás és az augusztusi román kapituláció után az erdélyi helyzet egyre kilátástalanabbá vált, a család visszatelepült és Magyarországon maradt fele hosszú időre elszigetelődött egymástól.

1943-ban – amikor arra kényszerült volna, hogy zsidó származású tanulókat ne vehessen fel iskolájába – nyugdíjba vonult a Baár–Madasból, és Visegrád–Szentgyörgypusztára, a ma róla elnevezett völgybe költözött. Itt vészelte át a háború utolsó éveit feleségével, lányával és unokájával. Élete legnagyobb megrázkódtatása 1946-ban érte: 3 éves unokája, Mikecs Anna vérhasban meghalt. Ettől kezdve egyre nagyobb visszavonultságban élt Szentgyörgypusztán, a harmincas években megjelent két verseskötete után (Az aranymosó balladája,1934, A láthatatlan írás, 1939) közel húsz évig nem jelent meg kötete, előbb magánéleti, majd politikai okokból. Az ötvenes években csak műfordításaival volt jelen az irodalmi életben, németből, angolból, latinból, franciából, románból, oroszból egyaránt fordított. 1957-ben jelentek meg Ábel füstje címmel válogatott és új versei, majd a 1964-ben a műfordítói munkásságát bemutató Az aranyszarvas, 1965-ben az új verseit közlő Jelentés a völgyből, és még ebben az évben közreadta állattörténeteit Fecskék, őzek, farkasok címmel. Költeményeinek addig legteljesebb válogatása, A kor falára 1967-ben, nem sokkal halála előtt jelent meg. 1967 augusztus 6-án, a hárshegyi szanatóriumban hunyt el, a visegrádi temetőben nyugszik.

                                                                                   *

Áprily születési évét tekintve kortársa, késői költői indulása miatt azonban inkább tanítványa a Nyugat első nemzedékének. Költészetének impresszionista-szimbolista vonásai, formakultúrája az első nemzedék lírájához kötik, ugyanakkor a szimbolizmus verseszményét meghaladó háború utáni európai líra vonulatához is kapcsolódik (elidegenedés, intellektualizmus, a líra objektiválódása). Pályakezdése egybeesik a trianoni döntés és Erdély Romániához csatolásának évével is, költői pályája az első években tehát párhuzamosan halad a kisebbségivé vált magyar irodalom identitáskeresésével, intézményrendszerének kialakulásával és a transzilvanizmus eszmeiségének kibontakozásával. Költészete (és a korabeli erdélyi magyar irodalom) szempontjából azonban ez a történelmi helyzet minden tragikumával együtt inkább felhajtóerőt, lendületet ad.

A késői indulás hozadéka az is, hogy első kötetében már érett költői hangján szólal meg. Pályakezdő köteteinek anyaga egységesnek tekinthető, a Falusi elégiában (melynek versei tulajdonképpen a megjelenés előtt már évekkel készen álltak) és Esti párbeszéd című második kötetében későbbi jelentős témáinak és költészete fő jellegzetességeinek legnagyobb része már megtalálható (természetszimbolika és a görög mitológia fontossága, halálfélelem és -vágy, elégikus-melankolikus alaphang, humanizmus, erőteljes zeneiség, tökéletesre csiszolt, klasszikus versformák, zárt kompozíció). Az első kötet impresszionista nyitóverse, az Ajánlás egyfajta előrevetített esszenciáját adja Áprily költészetének a hervadó őszi természet erőteljesen színezett képeivel és halálszimbolikájával, jambikus lüktetésű zeneiségével, de ebben a kötetben jelenik meg az Irisórai szarvas is, az identitásvesztést és szabadságkeresést szimbolizáló, borjak közt felnövő szarvas ábrázolása, melyről maga Áprily ezt mondta jóval később: „az irisórai szarvasban életem szimbólumát írtam meg”. Az Esti párbeszédben jelenik meg az azóta is töretlenül népszerű, zeneisége miatt szavalók által különösen kedvelt Március, valamint a Kós Károlynak ajánlott, a transzilvanista eszmék lírai megfogalmazásának, a transzilvanizmus programversének tartott, emblematikus Tetőn című vers.

Kolozsvári éveiben tanári és szerkesztői munkája mellett kevesebb ideje jut versírásra. Harmadik kötetében erőteljesebbé válik az elidegenedés, a magány hangja, címadó verse (Rasmussen hajóján) a magányos, reménytelen élet szimbóluma. A kötet ars poetikus záróverse, a Vallomás, a szemérmes, zárkózott költő egyik legnyíltabb önjellemzése ugyanakkor az emberbe vetett hite mellett foglal állást. Ezzel rokon gondolatok köré épül 1929-es egyfelvonásos verses drámája, az Idahegyi pásztorok, amely görög mondai környezetbe ágyazva ad hangot humanista meggyőződésének.

Az 1929-es Magyarországra település ugyan életében jelentős fordulatot hoz, verseinek témavilágában, motívumaiban, nyelvhasználatában ugyanakkor nem okoz gyökeres változást, így költészetét továbbra is erdélyiként kezeli a kritika. Az aranymosó balladája című 1934-es kötetének Rönk a Tiszán ciklusa tartalmazza Magyarországon írt mintegy 30 új versét, melyek jórészt régi emlékekből, a szülőföld iránti nosztalgiából táplálkoznak, „Erdély a délibábban” – írja róluk Reményik. A kötet legjelentősebb darabja, A kor falára (mely utolsó, életében megjelent válogatott kötetének címadó verse lesz) a költészetében korábban is megjelenő rabság-motívumokat kiteljesítve életműve egyik kulcsversének tekinthető. Kevés verset ír a harmincas évek második felében is, az 1939-es A láthatatlan írás csak mindegy 40 verset tartalmaz, melyekben a korábbi Áprily-lírához képest elsősorban a honvágy jelenti az új hangot.

A második világháború éveiben költészete elsősorban a személyes fájdalmak, veszteségek számbavétele, amely a veje halálát sirató Taganrog ciklusban, majd az unokája, Mikecs Anna halála miatti megrázkódtatásból született Annának hívták ciklus 40 versében teljesedik ki és hoz új poétikai minőséget. Szintén a háború éveiben találja meg azt az új kifejezésmódot, amely majd öregkori lírájának is elsődleges hangja lesz: a négysorosokat. A Francis Jammes nyomán kikísérletezett új megszólalásmód nála nem aforizma, nem tanulságokat, hanem a lírai én benyomásait ragadja meg hihetetlen tömörséggel, érzelmi izzással és erőteljes zeneiséggel, és egyszerű (leggyakrabban természeti) motívumok segítségével utal örök emberi helyzetekre. Ezek a versek azonban csak 1957-ben jelennek meg az Ábel füstje című kötetben. Ez a kötet – amely megjelenését követően azonnal elfogy a könyvesboltokban –, ismét Áprilyra irányítja a közönség és a kritika figyelmét.

1965-ben a Jelentés a völgyből című kötet új verseivel áll a közönség elé, melyben legkedveltebb időskori műformájából, a négysorosokból valódi lírai naplót állít össze. A kötet hangvételét a halál közelségének és elkerülhetetlenségének tudata és a „jó halál” reménye, a megbékélés határozza meg, verseit a magyar irodalom egyik legszebb öregkori lírájának, Áprily „őszikéinek” tekinthetjük.

Jelentős műfordítói pályája ugyancsak a hivatalos pályakezdése előtt indult, már 1912-ben lefordította Gerhard Hauptmann mesedrámáját, az Elmerült harangot, a későbbi években pedig a világirodalom számos remekművét tolmácsolta. A műfordítást „a szerénységre nevelés iskolájának” tekintette, hivatásnak tartotta. Fordításában ismerhette meg a magyar közönség számtalan versfordítása mellett többek közt Puskin Anyeginjét, Turgenyev több regényét, Ibsen Peer Gyntjét, Shakespeare Julius Caesarját. Fél évszázad műfordítói terméséből összeállított Az aranyszarvas című kötete 1964-ben jelent meg.

Bár költői iskolát nem teremtett és poétikai értelemben nincsenek tanítványai, Áprily költészetének megannyi szimbóluma a mai napig jelen van a magyar irodalomban. „Áprily az a költő, akinek szektája van” – mondta róla Baár-Madas-beli tanítványa, Nemes Nagy Ágnes. Formailag és zeneileg tökéletes kompozícióival, természetlírájának erőteljes képeivel, mély humanizmusával máig meg tudja szólítani olvasóit.

Fontosabb díjak, elismerések:

1954 – József Attila-díj

1962 – a Munka Érdemrend arany fokozata

 

Az életrajzot Péterfy Sarolt írta.

 

Bibliográfia

Önálló kötetek

Falusi elégia. Versek. Minerva. Cluj-Kolozsvár. 1921.

Esti párbeszéd. Versek. Szerzői kiadás. Dicsőszentmárton. 1923.

Versek. Athenaeum. Bp. 1924.

Rasmussen hajóján. Voggenreiter. Berlin. 1926.

Vers vagy te is. Antológia és új versek. Erdélyi Szépmíves Céh. Cluj-Kolozsvár. 1926.

Idahegyi pásztorok. Dráma. Minerva Ny.. Kolozsvár. 1929.

Az aranymosó balladája. Kecskeméti Nyomda. Kecskemét. 1934.

Rönk a Tiszán. Versek. 1934.

Úti jegyzetek. Egy pedagógiai vándorlás megfigyelései. Úti beszámoló. 1934.

A láthatatlan írás. Versek. Minerva Nyomda. Kolozsvár. 1939.

Ábel füstje. Válogatott versek. Drámák. Szépirodalmi. Bp. 1957.

Az aranyszarvas. Műfordítások. 1964.

Fecskék, őzek, farkasok. Történetek. 1965.

Jelentés a völgyből. Versek. 1965.

Fegyvertelen vadász. Móra. Bp. 1966.

A kor falára. Válogatott versek. Szépirodalmi. Bp. 1967.

Áprily Lajos legszebb versei. Ifjúsági. Bukarest. 1969.

Akarsz-e fényt? Versek. – A bíboros. Dráma. Szépirodalmi. Bp. 1969.

Álom a vár alatt. Kriterion. Bukarest. 1972.

Meddig él a csend? Válogatott versek. Kriterion. Bukarest. 1973.

Megnőtt a csend. Összegyűjtött versek. Szépirodalmi. Bp. 1973.

Őszi muzsika. Versek és műfordítások. Dacia. Kolozsvár-Napoca. 1976.

Áprily Lajos válogatott versei. Móra. Bp. 1977. Kozmosz Könyvek.

Válogatott versek 1945–1967. Magvető–Szépirodalmi. Bp. 1978.

A hűségesek. Móra. Bp. 1980.

Álom egy könyvtárról. Szépirodalmi. Bp. 1981.

Áprily Lajos összegyűjtött versei és drámái. Magvető. Bp. 1985.

Vers vagy te is. Szépirodalmi. Bp. 1987.

Álom a vár alatt. Két verses elbeszélés. Móra. Bp. 1987.

Áprily Lajos összes versei és drámái. Szépirodalmi. Bp. 1990.

Áprily Lajos összes versei. Szépirodalmi. Bp. 1993.

Igazmesék állatokról. Természetnovellák gyerekeknek és felnőtteknek. Kortárs. Bp.. 1994.

Áprily Lajos válogatott versei. Unikornis. Bp. 1996.

Halálpatak. Kriterion. Bukarest–Kolozsvár. 1997.

Áprily Lajos legszebb versei. Móra. Bp. 1999.

Apa és fiú. Áprily Lajos és Jékely Zoltán erdélyi versei. Közdok. Bp. 2004.

Lám Béla levelezése. Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal és Reményik Sándorral. Stúdium. Kolozsvár. 2005.

Áprily Lajos összes költeményei. Osiris. Bp. 2006.

Az erdőn túl. Versek. Stúdium. Kolozsvár. 2007.

Fegyvertelen vadász dala. Igazmesék és versek állatokról. Mentor. Marosvásárhely. 2007.

Áprily Lajos versei. Sziget. Bp. 2008.

Transzilván hősköltemény. Pallas-Akadémia. Csíkszereda. 2011.

Visegrádi képek. Áprily Iskoláért Alapítvány. Visegrád. 2012.

Rokon álmok álmodója. Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése, 1920–1941. PIM–Polis. Bp.–Kolozsvár. 2014.

A rakoncátlan kisgida. Áprily Lajos és Jékely Zoltán mesegyűjtései. Holnap. Bp. 2014.