Haláli buli
Ifjúságom tövisei
Igaztalan éltem éltem, tizenhárom éve,
Sok mindent csináltam, mit másnak nem kéne.
Ellopni az autót, kirabolni a bankot,
Széttúrni a város kertjét és a parkot.
Csináltam még sok más butaságot, amit bánok,
Megjavultam, immáron több mindent látok.
Jó és rossz kavarog bennem oly sok éve,
Mire harminc lettem, bölcsebb vagyok végre.
A múlt láncszemei
2002. szeptember 08. vasárnap
Alfons napnyugta után a sikátorokat rótta. Egyszer csak egy férfival találta szemben magát, aki kést tartott a bal kezében. Erősen bámulta a jólöltözött fiú táskáját. Alfons megállt és higgadt tekintettel mélyen a szemébe nézett az idegennek. A nagyjából középkorú, szakadt ruhás alak futva megindult felé. Mikor a férfi elég közel ért, a gyerek irányába lendítette a tőrt, de a 11 éves kisfiú ninjákat meghazudtoló gyorsasággal emelte fel a táskáját, majd mihelyt belefúródott a bicska dobta el messzire. Hihetetlen erővel rúgott a magas ember lába közé, mikor az fájdalmában előrehajolt, térdét erőteljesen az arcába nyomta. Végül ellökte a tagot. Elkezdte a földönfekvőt rugdosni, csakhogy ezt már nem önvédelemből tette. Élvezte, hogy bánthatja, az összes dühét kiélhette rajta. Talán abból adódott az a sok harag, gyűlölet, hogy azt érezte, szülei nem törődnek vele, nem szeretik. Pedig minden jót megadtak neki. Miután elég indulatot vezetett le, magához vette a fegyvert és a táskát, majd elégedetten elindult haza. Támadóját otthagyta vérben fekve. Örült a zsebkésnek, apja nem vett neki. Ezért is haragudott szüleire.
2002. szeptember 09. hétfő
Másnap bevitte az iskolába a kést és elhencegett vele. Elmesélte, mi történt az éjjel. Alfons iskolájába többnyire jó magaviseletű diákok jártak, de mint mindenhol, itt is voltak kivételek. A nyolcadik évfolyamban voltak srácok, akik már nem először ismétlik azt az osztályt. Ezek a fiúk összeálltak bandába, és úgy randalírozgattak. Az egész általános iskolában hírhedtek voltak, páran féltek is tőlük. Ahogy aznap mentek a folyosón, meghallották Alfons történetét. A bandavezér odament az ötödikes fiúhoz, és megkérdezte tőle:
-Igaz-e ez a mese, amit az előbb mondtál?
A gyerek kicsit meglepődött, mikor meglátta, ki kérdezi, de kihúzta magát és büszkén felelte:
-Minden úgy volt, ahogy mondtam.
-És hol a bizonyíték?
Alfons elővette a zsebéből a kést, és a srác felé mutatott vele:
-Ezt a bicskát vettem el attól a gyökértől, aki az este ki akart rabolni.
A bandavezér kivette a kezéből az éles tárgyat, forgatta a kezében, és azt mondta:
-Hmm… Én Dominik vagyok, ez itt Márk, Félix és Viktor.
-Hallottam már rólatok, ti tettétek tönkre a diri kocsiját.
-Igen, mi voltunk.
-Esett az eső és nem tudott hazamenni, annyit röhögtem rajta.
-Mi is, ezért csináltuk. Mi a neved gizdagyerek?
-Alfons, Péri Alfons.
-Nem akarsz bandatag lenni?
-De.
2002. november 04. hétfő
A banda elkészítette arról a tervet, hogy hogyan rabolják ki az iskola széfét. Elrejtőztek a tornaterem öltözőjében, és megvárták, amíg a takarító a főkaput is bezárja és hazamegy. Bementek az igazgatói irodába. Viktor kifigyelte, amikor az igazgató kinyitotta a széfet, de ha nem is tanulta volna be a kombinációt, akkor sem esett volna nehezére feltörni, ugyanis rengetegszer csinált már ilyet, és nagy mestere a szakmának. Kivették belőle azt a 800 000 forintot, amit a díszudvar felújítására szánt az vezetőség. Visszazárták a széfajtót, és elindultak ahhoz az ablakhoz, aminek eltörték a zárját, hogy ne lehessen bezárni, és ki tudjanak rajta menni az akció után, de a takarítónak valahogy mégis sikerült bezárnia azt az ablakot. Más módszert (megoldást) kellett találniuk a kijutásra. Alfons hozott egy széket a tanteremből és azzal kitörte az egyik mellékhelyiség ablakát. Azt is elvitték magukkal zsákmány gyanánt. Gondolták, majd egy gyereknek állnia kell a tanítás alatt, és az milyen vicces lesz. A szerzeményt elrejtették egy másik széfben a titkos helyükön, egy elhagyatott raktárban a város szélén. Megbeszélték, hogy a pénzből mindenki egyenlően fog majd részesülni. Egy darabig még ott voltak abban a rozsdás ajtajú raktárban, aminek a falát fehérre festették, de már inkább feketére hasonlított annak a sok cigarettának a füstjétől, amit elszívtak bent. A padló tele volt sörösüvegekkel, és a viszkisüveg szilánkjaival, amiket nemrég dobáltak el. Van benn egy tv meg egy asztal pár székkel, és egy kanapé. Itt töltötték idejük nagy részét, amikor épp nem otthon voltak, vagy az iskolából lógtak. Alfons emiatt minden este későn ért haza és szüleinek csak annyit mondott, ha egyáltalán szóba állt velük, hogy:
-Ákosnál tanultam a holnapi dogára.
2004. március 6. szombat
Az öt fiú már hetek óta unatkozott. Ezért egy újabb terven kezdték el törni a fejüket. Sokkal durvábbat akartak csinálni, mint amilyen az előző négy akciójuk volt. Tanulni nem szerettek, a könyveket feleslegesnek tartották, a könyvtárba járókat pedig lúzernek. Elhatározták, hogy felgyújtják a városi könyvtárat.
Viktor napok óta figyelte a könyvtárosokat, akik reggel hétkor nyitották a könyvtárat. Megfigyelte a riasztó kódját. Szombat éjjel 11 óra felé elmentek a könyvtárhoz. Márk feltörte az ajtó zárat, hiszen ő ennek volt a mestere. Bementek. Viktor beírta a számkombinációt a riasztóba, de az nem kapcsolt ki. Ezért leszedte a kijelzőt és elvágott egy kábelt, hogy kiiktassa a riasztót. Behozták a cuccokat, amiket a művelethez szereztek be és becsukták maguk után az ajtót, hogy ha valaki esetleg arra jár, ne tűnjön fel nekik a betörés. Pedig nem volt ez egy olyan város, ahol sötétedés után sokan járkálnának az utcán, de hátha… Beljebb mentek az épületben, végig mentek egy szűk folyosón, elhaladtak az irodák és mosdók mellett, míg végül beértek abba a tágas terembe, ahol a könyvek sorakoztak magas, hosszú polcokon ábécé sorba rendezve. Asztalok álltak egymás mellett, ahová az emberek le tudtak ülni olvasni. Volt ott még egy pult is, ahol a könyvtáros szokott lenni. Nála lehetett kivenni a könyveket és befizetni a késedelmi díjat. Elkezdték felborogatni a polcokat, kitépdesték a könyvekből a lapokat. Mindegyiküknél volt egy kanna benzin. Azt szétlocsolták az egész teremben úgy, hogy egy négyzetcentiméter se maradjon ki. Alfons kihúzott egy csíkot a bejárati ajtóig is, ahol bejöttek, hogy biztonságosan ki tudjanak majd jutni az égő épületből. Félix még utoljára kivette a kasszából a késedelmidíjakat, mélyen bedugta a farzsebébe, sietve ment vissza az ajtóhoz, ahol a többiek már türelmetlenül várták. Dominik elővett egy szál cigarettát a szakadt ingzsebéből, egy öngyújtót a nadrágzsebéből és rágyújtott. Egyet-kettőt szívott belőle, majd mikor Félix is megérkezett, lepöckölte a csikket a benzincsík kezdetére. Az azonnal belobbant. A tűz rohamosan haladt a főterem felé, de ekkor már a fiúk nem voltak ott. Szép lassan sétáltak el a helyszíntől és mikor már úgy érezték, elég messze vannak, kihívták a tűzoltókat, majd nevetve nézték végig a pánikot.
2005. június 02. csütörtök-08. szerda
Egyik nap Alfons békésen sétált az iskola folyosóján. Nagy csend uralkodott azokon a szűk folyosókon. Egyszer csak valami dübörgő hangra lett figyelmes. Kis idő múltán meglátott egy alsóbb évfolyamos gyereket, aki nagy lendülettel közeledett felé. Őt nem érdekelte ez a dolog, ezért csak ment tovább. Egyik pillanatban még a szekrényeken virító grafitiket nézegette, a másik pillanatban meg már a földön találta magát, mellette feküdt a kisfiú, aki az imént még szembe futott vele. Az alsós elnézést kért, amiért fellökte, de rögtön felpattant és rohant tovább, mert már rég becsengettek, és ő nem volt a teremben. A fellökött srác nem tudott továbblépni ezen, fortyogott mérgében és elkezdte tervezni a bosszút. Következő héten, szerdán a kisfiú későn indult haza zenekari próbáról. Sötét volt már. Alfons az egész hetet azzal töltötte, hogy kilesse, hogy a fiú milyen útvonalon megy haza. Az egyik kivilágítatlan utcában várta. Mikor a fiú elég közel ért hozzá, kiugrott a srác elé a sikátorból, ahol rejtőzött, és nekiszegezte a bicskáját, amit a maga támadójától szerzett meg még 2002-ben. A gyerek szörnyen megijedt. Térden rúgta a támadóját, és nekiiramodott egy másik hazavezető utat keresni. Alfons fájdalmában nem bírt utána futni. Gondolta magában, hogy egy fiú, aki hárfán játszik, hogyazistenbe tud ekkorát rúgni. Nem volt már ott több keresni valója, így sarkon fordult és bicegve ő is távozott.
2006. július 19. szerda
Alfons barátai már két napja be voltak állva. A városban van egy díler, tőle vették az anyagot. Neki nem adtak a haverok, így hát vennie kellett magának, de rájött, hogy ez nagyon drága mulatság, és neki nem volt ennyi pénze. Az apjától meg nem akart kérni, mert meg kellett volna mondania, mire kell, ezért a bandatagoktól kért kölcsön fejenként 125 000 forintot. Ebből már futotta a drogon kívül sok minden másra is. Betépett a többiekkel. Az aznap estét egy kocsmában töltötték, ahol sört és rántotthúst fogyasztottak. Alfons úgy evett, mint egy disznó, és még annál is rosszabbul, az ottlévők ezt szóvá is tették. Alapból sem tűrte, hogy lekezelően beszéljenek vele, de ebben a tudatmódosított állapotban, még annyira se tudta magát visszafogni, és mint egy vadállat rontott neki a többi vendégnek, de szerencsére a kidobó emberek még időben eltávolították az épületből, mielőtt bárkiben is kárt tehetett volna. Persze a számlát előtte még kifizettették vele. A banda többi tagja, akik jobban bírták az anyagot, mint Alfons , hiszen ők már több éve éltek vele, kijöttek utána a kocsmából közben azt ordítozva, hogy:
-Vaddisznó! Te beteg őrült vaddisznó!
Önkívületében megtetszett neki ez az elnevezés és eldöntötte, hogy magára tetováltatja. Még aznap éjjel felkereste a város legdrágább tetováló szalonját, ott rögtön elkérték tőle a maradék tizenötezret, ő meg kapott cserébe egy örökre szóló emléket.
2007. július 19. csütörtök
Már kerek egy éve történt, hogy Alfons a tetoválást csináltatta. Az adósságát akarta törleszteni, de a feladatokat, amiket pénzért elvállalt, a lustasága miatt nem tudta teljesíteni. Az apjától meg nem akart kérni, pedig tömve volt pénzzel. Ezért pitiáner zsebtolvajként szedte össze az összeget. Aznap kapott egy SMS-t Dominiktól: „21:30 a besenyo uti raktarnal hozd a stexet”. Még öt óra volt a találkozóig, ezért szép nyugodtan leült a fehér bőrkanapéra videójátékozni. Kilenc körül elindult a főhadiszállásukra. Lassan sétált, zsebre dugott kézzel, markában a pénzzel, foltos, kék ingje lebbent a szélben. Még így is egy kicsivel előbb ért oda, várnia kellett a többiekre. Nemsokkal később ők is megérkeztek. Kinyitották a rozsdás kaput, bementek a raktárba, majd visszazárták az ajtót. Dominik szólt először hozzá:
-Nohát, Alfi hol van az az egy milla?
-Egy milla?? Én csak a felét hoztam.-nyújtotta át a pénzt Alfons.
-Ember, egy éve adtuk a lét, és ennyi idő alatt sem tudtad összekaparni?-vonta kérdőre felemelt hangon Félix.
-Mért duplázódott meg?!
-Megmondtuk, hogy kamatot számolunk fel. Te meg belementél, és azt is hozzátetted, hogy egy éven belül visszaadod!-vágta hozzá Viktor.
-Haver, úgy be voltam állva… arra se emlékeztem, mért van egy vaddisznó az alkaromon.
-Az a te bajod, nyomorék.-szólt az egyikük.
-A szavamat adom, hogy megadom az egészet, csak adjatok még egy kis időt!
-Szart se ér a szavad!-mondta Márk.
-Adjatok pár hónapot!
-Na, azt megnézem!-mondta Márk, Félix, te mit szólsz ehhez?
-Én is kíváncsi lennék rá, hogy ez a kis köcsög hogy hozza ezt össze?
Mind a ketten torkuk szakadtából röhögtek Alfonson, de ekkor Dominik közbeszólt:
-Uraim, mit szólnának hozzá, ha megmutatnánk drága barátunknak mi lesz azokkal, akik nem tartják be az ígéretüket?
Mindenki helyeselte a főnök ötletét, hárman egyszerre nekirontottak a vékony srácnak. Leteperték a földre, Dominik ököllel ütötte az arcát, Félix az oldalát rugdosta, Márk széttört egy széket a hátán. Így ment ez több percen keresztül. Viktor videóra vette az egészet. Mikor leszálltak róla, Dominik kijelentette:
-Fél év múlva újra találkozunk Alfons. Legyen szép éjszakád!
Újra kinyitották a rozsdabarna kaput és elmentek, otthagyták a fiút összeverve a földön.
Feltápászkodott. Az orrából, a felrepedt ajkából és szemöldökéből már tócsányi vér csöpögött, kék ingét is vörösre festette. Nagy nehezen kivánszorgott az ajtón, becsukta maga után, majd elindult keresni egy helyet, ahol meghúzhatta magát éjszakára.
2008. január 3. csütörtök
Este kilenckor Alfons kapott egy SMS-t Dominiktól: „palsikator MOST”. A 17 éves fiú rémülten ugrott fel az ágyból és villámgyorsan felöltözött. Felkapta a meglévő pénzt, és végigszáguldott ez egész házon a bejárati ajtóig. Ahogy kiment rajta, bevágta maga után, majd irányt vett a sikátor felé, ahol hat éve támadta meg az a középkorú szakadt ruhás alak. Fél éve, amikor csak a felét szedte össze a pénznek, majdnem agyonverték. Most, hogy még a felének a felét sem volt képes megszerezni, biztos volt benne, hogy valami sokkal rosszabb fogja várni. Odaért. Ismét Dominik szólította meg elsőként:
-Na, végre, hogy itt vagy már! Mi tartott ennyi ideig?
Alfons lesütött szemmel hallgatott.
-Mivan, bazdmeg, megnémultál?-szólt oda neki Márk- hol van a pénzünk?
-Itt van 200 rugó, csak ennyit tudtam összeszedni.
-Ekkora balfaszt, mint te én még nem láttam. Mi az anyámért olyan nehéz 500 rugót megszerezni fél év alatt?-szólt be neki Félix.
-Azért…
-Ez egy kétlábonjáró szerencsétlenség.-fűzte hozzá Viktor.
-Meglesz a pénz öt órán belül?-kérdezte Dominik
-Hogy a faszomba lenne meg, ha ennyi idő alatt se tudtam megszerezni?-válaszolt már indulatosan Alfons.
-Szóval nem lesz meg a pénz.-mondta Dominik.
-Nem.-szólt Alfons
-Mind tudjuk, mi jár azoknak, akik nem képesek megadni nekem, amit akarok, igaz srácok?
-Igen főnök.-mondta egyszerre Félix, Márk és Viktor-halál.
Dominik előhúzott a nadrágjából egy pisztolyt és ráfogta Alfonsra. Ebben a pillanatban megjelent Alfons mögött egy idősebb férfi:
-Fiam, tedd el azt a fegyvert. Az érőszak nem megoldás.-lihegte az ismeretlen.
-Maga meg ki a fene, és mit keres itt? Ne szóljon bele olyasmibe, ami nem tartozik magára.-mondta Márk
-A fiamért jöttem.
-Óóó, megjött apuci, hogy megvédje az ő kisfiát?-szólt gúnyosan Félix.
-Mi a francot keresel itt, fater?
-Jöttem, hogy segítsek neked.
-Nem kell a segítséged, tűnj el innen.
-Nem tudom a fiam mivel vívta ki a haragját, de kérem, biztosan van más megoldás is.-szólt az apa a fegyvert tartóhoz.
-A maga kedves kis kisfia másfél éve nem adta meg a pénzt, amivel tartozik nekem. De tessék, elviheti őt… hullazsákban.
Eldördült az első lövés. Alfons kabátujja kiszakadt. A fiú megrémült. Mozdulni sem tudott félelmében.
-Hmm… ez mellé ment. Sebaj, a következő célba talál.-mondta Dominik hidegvérrel.
Másodszor is elsült a pisztoly. A golyó Alfons szíve felé vette az irányt. A banda hallotta, hogy földre terült. Elfutottak. A sötétben nem láthatták biztosan, ki is fekszik a földön. A fiú sírva rogyott le apja mellé, aki a golyó elé vetette magát, így őt érte a sérülés.
-Apa, apa, apa! Hallasz engem! Hívok segítséget.
-Mentő szolgálat, miben segíthetek?
-Az apámat meglőtték a mellkasán! Nagyon sok a vér! Kérem, segítsen!
-Mondja meg, hol van most!
-Pálsikátor!
-Máris küldök egy mentőt. Addig fedje le a sebet és takarja be a sérültet.
Alfons letépett egy darabot a pólójából és az apja mellkasára szórította, majd megfogta a kezét.
-Miért jöttél ide?
-Láttam… milyen hevesen jöttél… el… otthonról és… aggódtam érted… láttam, hogy… valami megint nincs rendben.
-Apa, úgy sajnálom, miattam történt ez az egész.
-Ne emésztd… magad.
-Rendbe jössz apa, megígérem.
-Örülök… hogy te jól vagy… fiam…
Kis idő múlva megérkezett a mentő, betették a férfit az autóba, a fia is beszállt mellé és bevitték a kórházba.
Utána
Békés fekhelye mellett elfogott a bűntudat,
kértem tőle bocsánatot, de a válsz folyton
csak ez maradt: -Azért élek fiam, hogy jobb útra
vezesselek. Mondtam neki: Sajnálom. Mily dőre
voltam mindvégig. Bánatot hoztam fejetekre,
csak, mert lusta voltam tanulni, helyette mentem
lopni, csalni, hazudni. Keveredtem társaságba,
gaz, hazug népekhez, elvettem másoktól a szépet,
most én éltem át veszteséget. És a tűzharcot, mi
helyettem téged sebzett meg. Csaknem felnőtt vagyok?
Inkább tizenhét éves gyenge kamasz, ígérem
Apám, ezután rám mindig számíthatsz.-Jól van fiam,
vigyázz anyádra, boldogságban hagylak itt, értelmet
nyert halálban. Ezután eldöntöttem, kiderítem
az okát a helyes útról való letérésemnek,
és másnak is segítek megtalálni
a legjobb utat, min innen elmehet.
Kilenc év múltán
Úgy áll előttem a férfi, mintha pisztolyt fognának fejéhez. Barna tekintetével mered rám. Vastag szemöldökét ráncolja, pupillái összeszűkülnek. Hosszú szempillái szelet csapnak. Finom illata árad felém. Most lehajtja fejét, a földet nézi, valami eszébe jutott, de nehéz felidézni. Vörös, vállig érő haja kerek arcába hullik, kér tőlem egy hajgumit. Adok neki. Összefogja dús loboncát férfias kezével, izmai feszülnek a vérvörös ingében. Nagyon magas, de vékony, mint a nád, hosszú, fekete nadrágjának két szárán lyuk van, öve rikítósárga. A fehér Retro zokni t-je épphogy kilátszik, pedig zöld Nike cipője nem is magasszárú. Feltűri ingújját, tetoválása kilátszik alkarján, egy nagy vadkan. Kérdeztem tőle, hogy lehet az, hogy egy szociológus értelmiségi ilyen tetoválást varrat. Azt felelte erre, fiatal volt, megbánta, de már nincs vissza. Látom rajta, komolyan gondolja, hisz a lányomnak is eljött bohócot játszani a születésnapján. Segít, akin kell, azon is, aki nem kéri, megválik javától és szívesen odaadja másnak. Anyját sokszor látogatja, barátnőjével ilyenkor virágot teszek az apja sírjára. Felmerült a házasság, bár… nem áll még készen rá. 26 évesen tanít, az élet iskolájában még sok mindent tanulhat. Nem szereti, ha tudósnak hívják, jobban kedveli azt az elnevezést, hogy Alfons, aki mindig újat ad.