Alexander Clarot leányportréja - Kedvenc festményem a Petőfi állandó kiállításból

Kép

Egy éve dolgozom a Petőfi Irodalmi Múzeumban, mint közönségkapcsolati munkatárs és az érdeklődő látogatók informátora. Már az első nap felfigyeltem Alexander Clarot Biedermeier leányportré (1830 k.) című olajfestményére, amely esztétikájával, szép kidolgozottságával vonja magára a figyelmet.  Ennek okán kép az idők során a kedvenc képemmé avanzsált, a látogató „Ki vagyok én? Nem mondom meg!” – Petőfi választásai című állandó kiállításunk 2. termében találkozhat vele. Jelentősége véleményem szerint abban rejlik, hogy bemutatja milyen is volt Petőfi korának nőideálja.

A biedermeier stílus, amely romantika korának „oldalhajtásaként” jelent meg,      1815-1848 közé tehető. A bécsi kongresszus 1815-ös báljain indul vándorútjára és terjed el a közép- európai régióban, így Magyarországon is. A napóleoni háborúk után a polgárság békére, a családi élet idilljére az élet apró örömeinek a megélésére vágyik. A biedermeier ennek a vágyott és megélt kispolgári életformának a megjelenítője. A biedermeier szó ugyanakkor egyfajta ironikus és gunyoros jelző is volt, a rendszerhez mindenkor hűséges törvénytisztelő, szűklátókörű nyárspolgárt, a kispolgárt jelölte. A stílusirányzat arcképeit, életképeit a bensőségesség, egyszerűség, érzelmesség és az a fajta visszafogott érzékiség jellemzi, amely még összeegyeztethető volt a családcentrikus polgári erkölcsi felfogással. A kor leányportréira a szépség megjelenítése, ebből fakadóan az idealizáló ábrázolásmód volt jellemző.  Előfordul, hogy a fiatal lányok szimbolikus „kellékkel” pl. keszkenővel, galambbal szerepelnek a képen. Az élő galamb az ártatlanságát még őrző, az elrepült vagy a halott galamb pedig az ártatlanságát elvesztő lányt ábrázolja .

            Alexander Clarot is az egyik jeles képviselője a biedermeier portréfestészetnek. A bécsi akadémián kezdte művészeti tanulmányait, Pesten, majd Bécsben és Prágában is működött. Részt vett a pesti Műegylet kiállításain. Kisfaludy Károly, akivel valószínűleg Bécsből ismerték egymást, az Auróra című hazafias, női erényeket is megismertető almanachjának illusztrálására is felkérte Alexander Clarot volt az első Vörösmarty-illusztrációk készítője is.

Clarot festményén szereplő hölgy a kor női ideálját ábrázolja légies háttérrel, fekete bársonnyal leterített karszéken ülve. A baljával a karszékre támaszkodó hölgy a legújabb divat szerint van öltözve. Haja homlokközéptől elválasztva loknikban, összeálló fürtökben lóg le kétoldalt a füleihez illetve a vállára. A fejtetőn enyhén kiemelkedik a konty, amelyet a kor szokása szerint teknősfésű támaszt alá. A kerek, egészséges, enyhén pirospozsgás arcszín és kerekded szemek teszik bájossá a karcsú, tejfehér bőrű hölgyet. Ruhája szépen rászabott, a karjain a kiemelt, merevített redők és az aláhulló fátylak finoman ábrázoltak. A haj ékessége nemes egyszerűséggel egy rózsaszínű bimbózó rózsával egészül ki. A karcsúságot a rózsaszínű selyemszalag érzékelteti. A modell kissé előrebiccentett fejtartása is tipikusan biedermeier     sajátosság.

A Petőfi Sándor életében szerepet játszó polgári kisasszonyok, plátói szerelmek is a fentebb ismertetett öltözékben, hajviseletben pompázhattak. Tizenöt éves aszódi diáktársa, egy      evangélikus lelkész lánya, Cancriny Emília, majd 1845 tavaszán a dunavecsei tehetős közbirtokos lánya, a 14-15 éves Nagy Zsuzsika és az 1845 augusztusában-szeptemberében megismert Mednyánszky Berta is, aki pedig egy tehetős gödöllői földbirtokos leánya volt, megtestesíthették a biedermeier nőideált. Berta ihlette az 1845 őszén kiadott Szerelem gyöngyei című kötetet is. Továbbá az 1846 májusában Debrecenben megismert Prielle Kornélia színésznő is követhette e divatot. (Akinek a kezét Petőfi - egy felhevült pillanatában – még meg is kérte!)

            Petőfi számára fontosak voltak az ideálok. A férfiak tekintetében a példaképet jelentették számára, például a - „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszavakat zászlajukra tűző - francia forradalmárok (Robespierre Danton), akiknek a metszeteit a pesti Schindler-házban a falra is akasztotta. A nők tekintetében az ideálok feltűnően szép és nemes, kiváló modorú lányok voltak, őket tartotta csak méltónak magához. Ők voltak a szerelmes verseinek a múzsái. Az Alexander Clarot által lefestett ismeretlen nő végső soron ezt, a Petőfi által eszményített, nőideált testesíti meg.

 

Felhasznált irodalom: