Molnár Ferenc újévi üzenete az Amerika hangja műsorában, 1951-ben

Hölgyeim és Uraim!
Az Amerika hangja, mint tavaly, az idén is megtisztelt azzal, hogy íróasztalom köré gyűjtötte íróit, mérnökeit és gépeit, hogy rövid újévi köszöntőmet Önöknek továbbítsam. Mint a tavalyi köszöntő, az idei sem lesz világpolitikai szónoklat. Rajtam kívül is vannak mindenféle nemzetbeli írók, akiket annyira érdekel maga a homo sapiens, az emberi lény úgy, ahogy Isten megteremtette, hogy talán helytelenül, elmulasztanak regényekkel és színdarabokkal beleavatkozni a tömegek közéletének problémáiba, már csak azért is, mert manapság a világon éppen elég szakértő működik ezen a téren, ha ugyan nem sokkal több, mint kellene. Így hát megint csak beszéljünk intim hangon. Ne adjunk világtörténelmi tanulmányt, hanem magánbeszélgetést. Mégpedig egy magánbeszélgetést, amely a minap folyt le, és amelynek szárnya éppen ez a mai rövid újévi köszöntő volt. Egy kollégámat, aki nem él olyan zárkózott életet, mint mi néhányan, megkérdeztem, hogy mit gondol, az ő véleménye szerint miről szóljon az idei újévi köszöntő, amely, ilyen óriási távolságokon át, repül egyik világból a másikba, óriási távolságokon át, mert, ugye tudjuk, a mérföldek ezrei a világok közt 1939 óta, bizony, milliókká növekedtek. A kollégám olyan hamar felelt a kérdésemre, hogy most már restellni kezdem, hogy kérdés nélkül nem jöttem rá a megoldásra. Ezt mondta: “A köszöntő legyen egy könnyes mosoly.” — Ez az, Hölgyeim és Uraim, ez az a minimum, a legkevesebb, amit vissza kell kapnunk a boldogabb idők elvesztett hangos nevetéseiből, és ez az a maximum, a legtöbb, ameddig manapság elmehetünk azon az úton, amely a sírástól a nevetéshez vezet: “könnyes mosoly”. Tulajdonképp látni kellene ezt egy emberi arcon, nem szavakkal körülírni. De mert valóban ez az, amit szilveszter este a tengeren túlra kell küldeni, kénytelenek vagyunk szavakkal a levegő villamos hullámaira bízni az értelmét. Mi a “könnyes mosoly”? A legdrágább gyémántokkal kirakott kezdete, legkezdete az emberi ajkak vidámra rajzolódásának. A mosoly az emberi arc napfelkelte. De az a mosoly, amire mi gondolunk, ma még nem ragyog a napfelkelte teljes fényével, mert esőcsöppek fátyolozzák el. Mit jelent ebben a mai üzenetben ez a szó, hogy “könny”? Jelenti az emberiség közelmúltját és jelenét. Mit jelent a “mosoly”? Jelenti a jövő reménységének derengését, amely bármilyen halvány, de derengés. Bármennyire könnyes is ez a mosoly még most, mégis előfutárja a mi szomorú arcunk eljövendő igazi napfelkeltének, a teljes fényben ragyogónak. Ez a néhány szilveszter esti szó némelyek szemében a civilizált emberiségbe vetett határtalan bizalomnak fog feltűnni, vagy hogy latinul beszéljünk, szentimentális optimizmusnak. Nem bánom, mert meg vagyok győződve, hogy éppen ez az, amit az elmúlt év komor tanulságai és az eljövendő év békés reményeket keltő ígéretei alapján ma este, a hullámok hátán, tengeren túlra kell küldeni. És hogy végül egy szép magyar költemény szavait idézzem: “Szív küldi szívnek szívesen”. Amihez, úgy érzem, hozzá kell tenni — és ezt soha, soha el nem felejteni —, hogy ezek a szavak abból az országból indulnak el, amely itt lakó mindnyájunknak önzetlenül, sőt áldozatok árán egy második, új életet, szabadságot, polgárjogot és kenyeret adott és ad a világtörténelmi nagy menekülések éveiben. Reményteljes boldog, új évet mindnyájuknak.

 

Műfaj:  próza
Szerzői jog:  © Petőfi Irodalmi Múzeum 
Egyéb:  Darvas Lili ajándéka

Speaker: 
Molnár Ferenc