A könnymutatványosok legendája (részlet)

Máskülönben egy vajúdó nőben nincsen históriás kényszer. Annyit akar elsikoltani, hogy a boldogság is nagyon fáj előbb. A vajúdó nő általában nem sír, száraz a szeme. S ha balaszentmiklósi Borbála vajúdása kivételnek tekintendő, ez is csak a szabályt módosítja. Úgy vajúdik hét napon és hét éjszakán át a némber, hogy sír is közben. Hol fekete kő pereg, hideg vér habzik, hol meg datolyaméz csöpög a szeméből, és tükröcskéket is sír, meg jégdarabkákat is sír, pedig tudvalevő, hogy a vajúdó asszonyok szeme rendesen száraz, mert akkora fájdalomba kerül egy új ember érkezte. A vajúdással nekünk nincsen már dolgunk.
 De a köldökzsinór! Arra viszont sokat gondolunk. Hogy azt mindig kidobálják. Vagyis nem egészen így van ez. A mássát, vagyis a placentát a magzatvízzel együtt a trágyadombba ássák ezen a környéken, ha van falu, s vannak porták, ahol emberek élnek. Errefelé a köldökzsinórnak torongy vagy bárzsing a neve. A szülőanyák vékony szalaggal átkötik, és hét éves korában a gyerek kezébe adják. Így, ha mégsem az emésztő mélyébe vetik, de éppen csak a szemétdomb oldalába, fekália és rothadó zöldséglevél közé, másnap már örülni kellene, hogy mozdul, és meg-megremeg a férgek kéretlen játékától.
 Különben Boldogasszony, sevát avagy szafar havában se sokkal jobb. Hull a hó, megfagy, ami fagyhat, ám az egész országot beborító jég mégis akárki formája alatt megroppanhat. Gyermekek játszanak a lélek partján, kezüket a lukakba engedik, s addig guggolnak, míg a víz csuklójuk körül vékony jéggallért nem növeszt. Néha szekér áll mellettük a part fagyott, meredek lejtőjén. Szakadt ponyvája mögül lélegzés hallatszik. Hideg vért, parazsat, havat, lángot és időt könnyezik, aki mást nem tehet. Vajon megfagy-e a lélek, mint ahogy az anadalúziai rabbik mondják, ha eszükbe jut az egyik, a harminchat igaz közül? Vajon a szemtükör vize befagy-e? Mi az, ami megtörténik, s mi az, ami a káprázat játszi fénye csupán? A fák, persze, mindig jelentőségteljesebben magaslanak a cselekmény horizontjában, mint az emberi lény, aki folyvást úgy kóborol az ég alatt, mintha akadna kivételezettebb helyszín boldogságra, boldogtalanságra. Mármost ha a köldökzsinórt egy törpe nyír alsó ágára vetik, és feledik, hajnalra úgy fagy meg, mintha rajzolt nyakcsomó lenne. Szép ez a kép, s ezen a tájon más jelentéssel is bír.

Speaker: 
Darvasi László