Events, 2021

  • September

    2021. September 28. 18.00

    Bajor Gizi Színészmúzeum

    Az ösztöndíj célja, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét. A 2020-ban elkészült drámák közül a kuratóriumi testület javaslata alapján három művet választottunk ki, amely darabokat felolvasószínházi keretek közt szeretnénk megismertetni a közönséggel és a színházi szakmával.

    Elsőként a vajdasági szerző, Lénárd Róbert 3222 Florence című művét mutatjuk be. Az est során vendégünk lesz a szerző...

    Budapest, Stromfeld Aurél út 16, 1124
  • 2021. September 29. 17.30 to 18.30

    1944 végén megkezdődött Budapest ostroma, korábban elképzelhetetlen állapotokat hozva a fővárosba. Mit tesznek ilyen helyzetben az írók? Hogyan élik túl a velük és a körülöttük történt borzalmakat? Hogyan reflektálnak rá? Megírják-e ezeknek a napoknak a krónikáit? A Rózsadombra vezető sétánkon írói emlékezések, naplók, versek vezetnek bennünket az események nyomában.

    Találkozási pont: Vérhalom...

  • 2021. September 29. 18.00

    Hogyan ábrázolja karaktereit Kosztolányi? Mit lehet elmondani egy-egy szereplőről foglalkozásuk alapján? Az író Alakok c. kötete, erre keresi a választ, miközben felsorakoztat néhány, az Édes Annából már ismerős figurát: a cselédet, az úriasszonyt, az írót.

    A tárlatvezetés alkalmából a kiállítás kiegészül Molnár-C. Pál grafikáival, amelyek az Alakok első kiadásához készültek. Műhelytitkokról,...

  • 2021. September 29. 18.00

    Iancu Laura költő szubjektív tárlatvezetése Pilinszky költészetében.

    Inacu Laura Magyarfalun született, az MTA Néprajztudományi Intézetének munkatársa, kutatói tevékenységének fókuszában a moldvai magyarság vallásosságának vizsgálata és identitásának kérdései állnak.

    Költői munkásságának nagyon fontos forrása Pilinszky János: "Költészete szabadított fel a béklyók alól. Azon béklyók alól, amelyek...

  • 2021. September 29. 18.00

    A magyar indiánozás nyomába eredő kiállításban Hegymegi Kiss Áron Nyílhegy” kalauzolja az érdeklődőket Baktay Ervin indián világában Wirth Imrével, a tárlat kurátorával.

    Baktay 1931-ben alapította a dunai indiánok Törzsét, melynek 1955-ig főnöke, de legalábbis aktív tagja maradt. Hegymegi Kiss Áron gyerekként együtt indiánozott Heverő Bölénnyel (Baktay indián neve). 

    Belépő: 1000 Ft

    A PIM Esti...

  • 2021. September 30. 17.00

    Jut az ember két világhoz... – Esszék és tanulmányok József Attiláról

    Olvasatok I–III. – Magyar írókról, költőkről, versekről középiskolásoknak

    A beszélgetés résztvevői: Szörényi László, Tverdota György, Csörsz Rumen István irodalomtörténészek és Fábián László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium magyar szakos tanára

    A Magyar Kultúra Kiadó és a PIM közös rendezvénye.

    A belépés ingyenes!

    A...

  • 2021. September 30. 17.00 to 18.30

    FIGYELEM! A séta betegség miatt elmarad, hamarosan jelentkezünk az új időponttal kapcsolatos részletekkel.

    A PIM és a Kassák Múzeum közös szervezésében

    Az egykori pesti városmagtól Kassák korának külvárosa felé tartó sétánk közben társul fogadjuk Petőfi és Kassák szövegeit, melyek segítségével nem csak a két költő jól (illetve kevésbé jól) ismert művei kerülnek új megvilágításba, hanem olyan...

  • October

    2021. October 1. 18.00

    Bajor Gizi Színészmúzeum

    A zenei világnap alkalmából kamarazenei sorozatunk rendhagyó műsorral jelentkezik. Októberben fővárosi zeneiskolák növendékei és zeneakadémiai hallgatók muzsikálnak a Bajor-villában. A változatos zenei formációk, a különböző zenei korszakok és stílusok egy igazán színes és sokféle zenei műfajt bemutató koncertet ígérnek.

    Belépő: 1000 Ft

    Az esemény a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében kerül...

    Budapest, Stromfeld Aurél út 16, 1124
  • 2021. October 2. 10.00

    Bajor Gizi Színészmúzeum

    Sorozatunk elsősorban óvodás korú gyerekek és szüleik számára kínál kellemes perceket egy-egy szombat délelőtt, mely során a mesék és a muzsika világában barangolunk, továbbá sokféle ötlettel segítjük a kézműveskedni vágyókat.

    Közreműködik: Kecskés Karina színész, drámapedagógus és Fehérváry Lilla előadóművész

    Belépő: 1000 Ft

    Az esemény a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében kerül megrendezésre.

    Budapest, Stromfeld Aurél út 16, 1124
  • 2021. October 3. 11.00

    Mesemúzeum

    A Klárisok zenekar a hazai népzenei-világzenei paletta egyik legnépszerűbb, (nemcsak) gyermekeknek szóló zenét játszó formációja. Korzenszky Klára gyermekpszichológus, énekes, valamint a kiterjedt népzenei ismereteikre és széles körű hangszeres tudásukra támaszkodó zenésztársai mesekoncertjein a sok évszázados népi bölcsességek, mesék, mondókák és népdalok harmonikusan fonódnak össze a...

    Budapest, Döbrentei utca 15, 1013