A függöny fehér foltján még lebeg
a könnyű füst, heve még itt lehet;
s e virághattyúk a porcelánban karcsúk, habzók,
kibontva teljesen, az illat mint a lasszó,
a színek, árnyak osonnak, bekerítnek,
– megannyi jel: te vagy! Hajamig elmerítnek,
nyomokban ég, virágzik a délután utánad
s nem lelve rád: üresség önti el, száraz
fénybe lábad.

...