"Száz éve rólunk szól ez a regény"

Budapest és a Pál utcai fiúk serdülőkora ugyanarra az időszakra, az 1880-as évek végére, az 1890-es évek elejére tehető. Budapest nagyvárossá alakult, a fiúk megküzdöttek a grundért, és felnőttek.

Szépapáink idejében a Vámház körúton még lóvasút szaladt, a körúton épphogy elindult a villamosforgalom. Nyári melegben gumitömlővel öntözték az úttestet. Az utcákon főleg katonákat, a pléhszámos, lószőrforgós rendőrt, utcai fügekávé és édességárust, planétást, rikkancsot lehetett látni. Diákok csak engedéllyel mutatkozhattak nyilvános helyeken. Az úri közönség a korzókon találkozott. A gyerekek kiszaladtak az utcára zenét hallgatni, ha megjött a verklis, vagy az utakon végigmasírozott a katonabanda és a Monarchia sokszínű, sokféle egyenruhájú serege.

Akkoriban a fiúk rablót és pandúrt, hosszú métát játszottak, vagy golyóztak. Kimentek a ligetbe, hogy megnézzék Garobaldi világszám mutatványait és az első indiánokat. Tisztelték az indián törvényeket, az apacs törzs védekező harca a fehér telepesek ellen Amerikában, élő történelem volt számukra. Falták Cooper Bőrharisnya történeteit.

Szövetséges csapatokat alakítottak, és minden évben összemérték erejüket a rivalizáló fiúbandák a Fatéren, akárcsak a Pál utcaiak és a Vörösingesek.

"... a [Kálvin tér] környékén három csapat létezett, akik egymás ellen háborút folytattak: 1. Molnáristák (a Molnár-utcából és környékéről regrutálódott fiúk). 2. Vámházisták ( a Vámház környékéről való csibészek). Ezek közé tartoztunk mi is. 3. Múzeumisták (a [Magyar Nemzeti] Múzeum környékéről). Ez a három félelmetes csapat uralta ezt a környéket…Egy-egy csapat 30-40 gyerekből állt. Egynéhányszor résztvettem…a harcokban, de mikor láttam, hogy ennek fele se tréfa…úgy intéztem a dolgot, hogy az én két gömböc-pajtásomat fedezéknek használtam fel, amire alkalmasak voltak, széles hátuknál fogva."

- írta a visszaemlékezésében Horváth Elemér, az egyik "vámházista", vagyis ferencvárosi polgár.

A pesti házak akkor még főleg földszintesek, vagy 1-2 emeletesek voltak nagy udvarral, gyakran eperfával. Innen szedegették a fiúk a leveleket a selyemhernyó- tenyésztéshez. A házakat deszkapalánk védte a betolakodóktól. A csarnok helyén nagy üres telek helyezkedett el méhészettel. Piac idején esernyős, kosaras kofák rakták ki az áruikat. Lacikonyhákban árulták a frissensülteket, süteményeket, kirakataiban sütötték a cigánypecsenyét, amit kívülről seregesen bámultak. A kávéházakban is pezsgett az élet. A bazárokban mindenfélét lehetett kapni, ugyanúgy, mint a mai áruházakban.

Bár a métát felváltotta a foci, a micisapkát a baseball sapka, mi szépunokák folytatjuk a Pál utcai fiúk történetét.