Egy Pál utcai fiú

A regénybeli fiúk és Molnár Ferenc gyermekkori kalandjai nagyon hasonlóak.  

A család jómódban élt, nyaranta villát béreltek a Rózsadombon, Törökbálinton vagy a Margitszigeten, hogy a gyerekek jó levegőn legyenek, s játszhassanak a kertben. Itt Feri külön szerkesztőséget vagy színházat rendezett be magának. 
 
„Önálló lapvállalataim közül kiemelkedő a Haladás című közlöny, amely 1892-ben négy példányban, kéziratban jelent meg, s amelyet csakhamar felváltott az Életképek, amelyet Törökbálinton szerkesztettem, s amely litografálva néha a húsz példányt is elérte.”
 
(Molnár Ferenc: Önéletrajz)
 
„[…] és hárman kimentünk az Állatkertbe. Texasi cowboyok lasszóval és lovasbravúrokkal mulattatták ott az embereket.
– Plózaun! – kiáltották, mielőtt megharsantak a trombiták.
– Mit jelent ez a texasi szó, hogy plózaun? – kérdeztelek.
– Te csacsi, ezek texasiaknak öltözött törökbálinti svábok – magyaráztad  –, és plózaun annyit jelent, hogy blas an, fújjad!
Másnap otthon Plózaun címmel lapot írtál: „Nyomatott az én körforgó gépemen. Kutya legyek, ha még egy ilyen lapot összeírok.”
 
(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk)
 
*
 
„[...] édes kis ólomkatonákat vettél a kapott pénzen. Vakmerő huszárokat vörös nadrágban, ágaskodó paripákon. Csatába rohanó gyalogságot, kivont kardokkal. Őrt kis házikóban, trombitást, aki pufók arccal fújta. S volt egy rokkant, a karja hiányzott, azt ráadásul kaptad.”
 
„Indiáncsatát játszottunk. Felfordított székekből várat, lőréseket csináltunk, az indiánok tollakat tűztek a hajukba, vezérük kezében a mosófazék teteje volt a pajzs. A mi fejünkön papírsapka volt, és mindegyiknek spárgával kard volt az oldalára kötve.”
 
„A Pál utca sarkán volt a grund, tele farakásokkal. A kapu mellett kis házikóban őr lakott, aki a fára vigyázott. Dohányt és gyufát vittek az őrnek, hogy beengedjen a grundra. Kis papírzászlók lengtek a farakások tetején. Csatakiáltások hallatszottak át a kerítésen, ahonnan belestem rátok…
- Elmennék markotányosnőnek, ha majd tavasszal kivonultok…”
 
(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk, részletek)
 
*
 
„Az ember az első gimnáziumban golyót, új tollat és tiszta papírt gyűjt. A másodikban és harmadikban bélyeget, a negyedikben ásványt, az ötödikben növényt, a hatodikban bogarat és lepkét. Így halad lassanként a pénz felé, amelynek gyűjtésével a nyolcadik osztálytól kezdve némely ember egészen a koporsóig foglalkozik. Annak idején én is részt vettem mindenféle gyűjtésben, s nem minden büszkeség nélkül mondom, hogy növénygyűjteményem 1891-ben egyike volt az osztály legszebb gyűjteményeinek.”
 
(Molnár Ferenc: Két krajcárért füge)
 
„[…] ásványgyűjteményed volt, bélyegeket is cseréltél. Fiúkkal mászkáltál a hegyekbe kvarcért, és fehér bundás, pelyhes kökörcsineket hoztál haza. Amíg a növényeiddel babráltál, körülötted lábatlankodtam, hogy én is segíthessek, ráültem a nehéz könyvekre, amiket egymás tetejébe raktál, hogy jobban préselődjenek a virágaid. Mostmár csak egy ásót szerettél volna. (…) Emlékszem, napokig kínoztad apát, hogy adjon negyven krajcárt növényásóra neked.”
 
„Pár nap múlva kicsi selyemhernyók mászkáltak a könyvesszekrény tetején, kikeltek a jó meleg, fűtött szobában a petékből, amiket a Rózsadombról hoztál. Szemben a grundon havasan dermedtek az eperfák. Nincs eperlevél. De átszöktünk a grundra, eperfa ágat fogunk tépni, a levét papírra kenjük, abból majd csak eléldegélnek a kis hernyók. De vigyázni kell nagyon, mert ha meglát az őr, megver, kidob. És még nagyobb a baj, ha itthon is észreveszik.”
 
(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk, részletek)
 
*
 
„Mi is játszottunk színházat a kertben. A játszótéren székeket hordtunk össze, színpadot építettünk, betakartuk régi függönyökkel, és te találtad ki mindig, hogy mit játsszunk. Még verset is írtál egyszer. A fegyenc volt a címe:
 
Kis kocsika robog  végig a főváros utcáin,
Bizony, bizony a kis kocsi nem oly nagyon híres,
Mint aki benne ül, azaz a volt kisbéres.
Nem kisbéres az, hanem a Savanyu Józsi,
Szomorú tekintetet vet ő most bizony ki.
Bárcsak ne tett volna ő ilyen sok bűntettet,
Nem kísérték volna őt be mint fegyencet.
Megbánod tettedet Savanyu Józsikám,
Hanem bizony késő, nagyon későn van ám.
Gondolatokba most hiába merülsz,
Biz’ tán még akasztófára is kerülsz.
(1886)
 
A közönség tapsolt, sírtak a nevetéstől.
Később, mint mindig, színházat akartál játszani. Én mint színészné a mama hosszú szoknyáját vettem magamra, mert első nagy színpadi „művedet”, a Kék barlang című látványos drámát adtuk elő. A Kék barlang tartalma az volt, hogy – apánk orvos lévén – házi gyógyszertárunkban eltörött egy sötétkék orvosságos üveg, és annak egy darabja mögé égő gyertyát tettél, és így kék fényt voltál képes a színpadunkon előállítani. Közben mi, mármint a dráma alakjai: - Huj, huj, most jövök én – kiáltásokkal ugráltunk a kék fényben. Sokkal többet nem is mondtunk, mert akkor még nem helyeztél súlyt a dialógusra. Az előadás végén összeverekedtünk, és ez nem tetszett a nagymamának. Befogta a fülét és dühösködött.”
 
(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk)
 
 
 
 
 

galéria