Bp. VIII. és IX. Üllői út

ahol még lóvasút járt

A végtelen hosszú Üllői út, mintha határvonal lenne két kerület között: a páratlan oldal még Ferencváros, a páros Józsefvároshoz tartozik.
Itt sétáltak a fiúk végig a Füvészkertig és vissza. (Illetve Nemecsek lóvasúttal ment haza, csurom vizesen). Ezen az útvonalon szedte ki a komfortábli ablakából a gittet Kolnay, akinek a regényben orvos a papája, ugyanúgy, mint a valóságban Neumann Ferié. A Neumann család – többek között – itt is bérelt lakást (Üllői u. 31.)
 
„És a három kislegény sietve ment kifelé a végtelen Üllői úton. Most már egészen besötétedett, korán este lett. A lámpák mind égtek már az úton, s ez a szokatlan idő nyugtalanná tette a fiúkat. Ők ebéd után szoktak szórakozni. Ilyenkor ők nem jártak az utcán, hanem otthon kuksoltak a könyveik mellett. Némán mentek egymás mellett, s negyedóra alatt kiértek a Füvészkerthez…”
 
(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, részlet)
 
*
 
A regényben megjelenik a fiúárvaház (Josephinum), a Ludovika (Tiszti Akadémia) épülete és a Tisztviselőtelep is.
 
„Lemásztak a kerítésről, és nagyot lélegzettek, mikor megint az utca kövezetét érezték a lábuk alatt. Egy öregasszony baktatott arrafelé, majd más járókelők jöttek. Érezték, hogy megint a városban vannak, s itt már semmi bajuk nem történhetik. Fáradtak, éhesek voltak. A közeli árvaházban, melynek ablakai barátságosan világlottak ki a sötét estébe, vacsorára harangoztak.”
 
(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, részlet)
 

kapcsolódó linkek
Vissza a térképhez
galéria