Bp. VIII. József krt. 68.

Feiks Jenő és családjának lakása

Molnár legjobb barátja Feiks Jenő (1878. május 17–1939. augusztus 25.) impresszionista festő, grafikus. A József körút 68. III. emelet 17-ben lakott, a Nap utca sarkán, mely a Pál utca folytatása a körút túloldalán. Itt játszottak színházasdit, maguk készítették bábjaikat s a  díszleteket. Feiks Jenő és öccse, Alfréd később nemzetközi hírű festő lettek, többek közt a berlini Secession. Képeik nemzeti gyűjteményeinkben is megtalálhatóak. Karikatúráit különös fanyar humor jellemzi.
 
„Az első nagyobb színpadi munkám a Kék barlang című látványos dráma volt, amely a kilencvenes években József körút 68., III. 17. ajtó alatt, Feiks Jenő barátom nyolc forint értékű házi színpadán került színre szép sikerrel, az általa festett papíros-bábuk kitűnő előadásában, az általam festett díszletekkel.”
 
(Molnár Ferenc: Önéletrajz, részlet)
 
*
 
„Emlékszem, hogy első premierje előtt mérhetetlenül izgatott volt. Azóta sem láttam ilyennek. A világhírű író, testi fölényemet negligálva, félrelökött és erőszakkal elfoglalta a világot jelentő deszkákat, melyek nem is az övé, hanem az enyimek voltak. Ugyanígy birtokába kerítette színészeimet is, melyek szintén az enyémek voltak, olyannyira, hogy kezemben is tartottam őket, mielőtt magához ragadta volna valamennyit. A színház, amely körül ez az izgalmas verseny dúlt, nem a Vígszínház volt. Nem a Nemzeti. Nem is a Magyar. Egész kicsi intim színpad, nem nagyobb, mint egy úti bőrönd, elfért egy kis asztalkán…
A Pál-utcai telek igaz érzelmek színhelye volt: tanú vagyok rá, hogy a fele se költői kitalálás...
Számos ilyen súlyos darab-előtti hetet töltöttem vele hosszú barátságunk folyamán. Nem tudom elfelejteni hosszú gyermekségünk idejét, azt a vad duskálást mindenben, ami játék, szerelem, művészet, tréfa.”
 
(Feiks Jenő: Molnár Ferenc premier előtt, részlet. Színházi Élet, 1924. nov. 16-22.)
 

kapcsolódó linkek
Vissza a térképhez