A kezdetektől publikált a Nyugatban, 1908-ban jelent meg első novellája, a Hét krajcár. Az évtizedek folyamán mintegy hatvan elbeszélést, tárcát, kilenc jelentős regényt, csaknem húsz színművet és felvonásrészletet, igen sok kritikát, könyvismertetést közölt itt. A Nyugat Könyvkiadó több művét is kiadta. Adyhoz barátság fűzte, felfogásuk sokban azonos volt: a társadalom hibáinak, elmaradottságának, „ugar”-képének megrajzolására törekedtek.

Osvát halála után, 1929. december 1-től Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot. A két eltérő alkatú és szemléletű embernek más-más elképzelése volt a folyóiratról. Megosztoztak a lapon: Móriczé lett a prózai rovat, Babitsé a líra és a kritika. Móricz a folyóiratot igyekezett a „nemzeti koncentráció” orgánumává tenni, megszervezte a Nyugat-barátokKörét, könyvsorozatot tervezett, járta az országot. Végül anyagi és személyes okokból 1933. február 7-én lemondott Nyugat-részvényeiről Babits javára, ezután nem adott több írást a Nyugatnak. A folyóirat mindvégig figyelemmel követte alkotói munkásságát, az utolsó számában Schöpflin Aladár írt Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényéről. 1939 decemberétől a Kelet Népe főszerkesztője lett.

1924. március 1-én jelent meg a Móricz-szám. Több szerzői estje is volt, ötvenedik születésnapján, 1929-ben Ignotus és Schöpflin köszöntötte.

Móricz Zsigmond egyedül fölér egy forradalmi szabad csapattal. A legeseményesebb életű, legtöbbet szenvedett, legkeserűbb, legbölcsebb, legmagyarabb magyarságnak szívbéli látója, vérbeli írója.

 

Ady Endre

 

 

A tapasztalatoknak olyan bősége gyűlt össze benne, mint senkiben, akivel én irodalomban és irodalmon kívül találkoztam; s az emlékezete épp oly csodálatos volt, mint a megjelenítő erő, amellyel magyar sorsoknak és alakoknak százait, talán ezreit elénk tudta idézni, akár írt, akár csak beszélgetett.

 

Szabó Lőrinc

 

 

Én még ahány szerkesztőt láttam, az mind a szobájából vagy kávéházból csinálta a lapját. Móricz volt az egyetlen, aki az országot vette a nyakába ... Üzletből lecke és erőpróba lett a számára ez az országjárás. Ez volt az ő falukutatása. Először mint a Kisfaludy Társaság gyűjtője, másodszor mint a Nyugat szerkesztője, harmadszor a Kelet Népével…

A lap arra való, hogy az ember feldobjon valamit, aminek mindenki utána kap. Nagy tolongás, mozgás támad, mint gyerekek közt a feldobott labda vagy alma körül... Szerkesztőként ő mindig ezt a labdát kereste…

Móricz  Zsigmond sosem volt egészen ez vagy az. Ő nem tudott az egész tömegével, lelkesedni, vagy utolsó cseppig elkeseredni. Amit ő mondott vagy mutatott, az mindig csak töredéke volt annak, ami egészében volt. De épp ez tette olyan megrendítővé nyugtalanságát. Ez a nyugtalanság be volt zárva a testébe; nem volt neve, nem volt elmélete. De annál igazibb nyugtalanság volt.

 

Németh László

 

 

Apám úgy mondta, ez alatt az idő alatt elolvasott ezerhétszáz regényt és négyezer novellát. Ha ez tréfás túlzás is, biztosan a fellelhető legjobb írásokat közölte – melyeknek nagy része ma is érték. Nem is szólva arról, mennyit írt ő maga bele, s az kinek, mennyit ér!

 

Móricz Virág