Csupa áttetsző

Valahol az a réges-régi nyáros,
melyet idáig őriztem magamban,
hiánya gyöngyház falán átszivárog,
s fölrakódik annyi letűnt alakban,
ahány a széles legelő hosszában
magasodott, már terelném alá a
kis tehenet, hogy árnyékba húzódva
ábrándozzak a hosszú lusta télről,
s hogy a kékvércsék kései utóda
zöldjébe száll, s valaki mégis eljön
kedveseim közül, pedig hiába,
nem vezet földi út a délibábba,
mert ott a csillám nem levélen vibrál,
a héj ezüstje elszakadt az ágtól,
csupa áttetsző gyökérvesztett kristály,
jönnének csak a nagyfejszés favágók,
valaki úgy is megadta az árát,
hogy ezt a káprázatot tarra vágják.