„a törés a szavakban van” – Holokauszt-emlékezet és irodalom

Időpont
Látogatható: 2014. november 26–2015. május 31-ig
A Magyar Holokauszt Emlékév keretében megrendezett kiállítás célja kettős: nyomatékot adni a szembenézés megkerülhetetlenségének, ugyanakkor megmutatni, hogy az emberöltőnyi idő, amely ma elválaszt a Holokauszt traumájától, fogódzókat is kínál a feldolgozáshoz
Nem egyszerűen magukra a szövegekre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amelyekben a magyar irodalom e trauma megidézésének hiteles formáit hozta létre. Azt is fontosnak tartjuk jelezni, hogy a Holokausztot átélők, illetve a rákövetkező generációk esetében a múlttal való szembesülés tétje, körülményei és módjai egyaránt változtak, s hogy e folyamat a jelenben is tart.
 
A kiállítás több, egyformán létjogosult megközelítésmódhoz is adalékokkal szolgál, egyfelől a dokumentum- valamint önéletrajzi irodalom, másrészt a fikció, illetve a kortárs médiaművészet területéről hozott példákkal. A felhasznált szövegek nemcsak tartalmuk révén, hanem látványelemként is olyan kiállítási tér létrejöttét szolgálják, amely alkalmas arra, hogy emlékezethelyként működjék.
 
A kiállítás kurátora: Török Dalma irodalmi muzeológus , PIM
Szakmai konzulens: Szűcs Teri
Látványterv: Jerger Krisztina művészettörténész
Grafikai, tipográfia: Gerhes Gábor képzőművész 
 
Videómunkák: Barnaföldi Anna, Horváth R. Gideon, Maria Lima Victor, Mécs Miklós, Tillmann Hanna, Zilahi Anna – Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia Tanszék
Koordinátor: Rigó Mária, Sólyom András