Ketten a hídon

Jött valaki szemben a virradatnak,
találkozott egy napkeltének hátat
fordító, fényből közelgő alakkal,
fölmérték egymást, rögtön továbbálltak,
a vén sportszatyros talán uszodába,
a kialvatlan fiú meg Budára
tartott a Margit hídon, annyi volt csak,
alul erős örvényt kavart a pillér,
így kélt magában hánytorgó hasonlat
arra, mi fölül valójában történt,
én voltam a fiú, s mert fölismertem
fiatalságom rémét az öregben,
fölujjongtam, legalább vegye észre,
micsoda mámor izzik iszonyomban,
megöltem volna múltamért cserébe,
de inkább élethosszra megbosszultam
minden bűnét, ahogy szemébe vágtam
diadalmasan buja éjszakámat.