Múzeumok Éjszakája

2018.06.23. 18 órától hajnaliig

Időpont
-

A Múzeumok Éjszakáján a Károlyi-palota az a hely, ahol érdemes eltévedni a múlt labirintusában, hiszen a kijáratoknál nem az álomból ébredés csalódottsága, hanem az emlékek elevensége és szertelensége kíséri a látogatókat. Például a Balaton, „régi nyarakon”, langyos sörrel (azért azt nem), lángossal (a forró bódé mögött esetleg írók konspirálnak családegyesítésről retro fürdőruhában), és a vízparton bolyongó Bagaméri elátkozott vaníliafagylaltjával. Csönd az nem lesz (este 10-ig természetesen), a retro tánczenétől a silent discóig minden elképzelhető. Sajó László és alkalmi társulata például szentivánéji színdarabot fog előadni. Aki a dizájncenter stand up-ja után a Vágod? című irodalmi kvízjátékban mérettetné meg magát Vágó Istvánnal, vagy asztalt táncoltatna a lassan kihunyó csillárok alatt, miután a Garázsvásárban megvette azt a mütyürt a kispolszkis lengyel piacról, amire régen vágyott, az éjszaka csendjében felolvasásra és harmonikaszóra fújhatja szalmaszálon a színes szappanbuborékokat a másnap örömére.

 

Programok a kertben:

18:00 Dizájncenter különkiadás – balatoni tárgykultúra a szocializmus éveiben Fábry Sándorral

 

19:00 Ivan & the Parazol koncert

 

21:00 „Átlátszó víz legyen..." – Cseh Tamás-est. Közreműködik: Joós Tamás és Hegyi Norbert

Talán Cseh Tamás sem gondolta volna, hogy az általa énekelt dalok a saját korosztályán kívül is mennyi mindenkit megszólítanak majd. Joós Tamás és Hegyi Norbert azokból a dalokból formált emlékműsort, melyek egyre mélyebben rögzülnek az egymást követő nemzedékek emlékezetébe, és nemesülnek az idő múlásával népdalértékűvé.

 

22:00–24:00 Családegyesítés a Balatonnál.

Felolvasások Bereményi Géza, Garaczi László, Háy János, Nagy Gabriella szövegeiből. Közreműködik: Fazakas Júlia, Jaskó Bálint, Papp János és Tasnádi Bence.

Valamikor a Balaton nemcsak nekünk magyaroknak volt a legkedveltebb nyaralóhelyünk, hanem a szocialista országokból is sokan jöttek ide. Itt találkozhattak egymással a kettéválasztott Németország keleti és nyugati feléből érkező családok. A kempingekben egymás mellett parkolt a trabi és az audi, a Zimmer Feri pedig egy korszak szállóigéjévé vált.



A Múzeumok Éjszakájára balatoni stranddá változik a PIM kertje: a stégen horgászni lehet, a nádasban hattyúk és angolnák laknak, a bódékban lángost, palacsintát és sört árulnak, vízibiciklit meg a kölcsönzőben talál az ember. Vagy mégsem?



22:00 Silent disco – az 1950es, ’60-as, ’70-es évek slágereire

 

24:00, 01:00 és 02:00 Éjszakai merülés a Károlyi-kertben.

Zenei utazás vízen és fényeken keresztül a tengerfenékig. A Ledpuppets formáció egy vízalatti világot kelt életre, a bábszínház, az élő zenés performansz és a látványszínház elemeit felhasználva.

Bábművészek: Makra VIktória és Papp Zoltán. Bábok: Dávid Remsey. Zene: Dj Panda.

A regisztráció az időpontokra megtelt, köszönjük a lelkes érdeklődést!

 

 



Programok a termekben:



19:00–21:00 Vágod? – irodalmi kvízjáték Vágó Istvánnal

 

22:00 A HÜLYESÉG KALAPÁCSA avagy Nem mind Arany, ami rémlik (Tévesztések vígjátéka) Irodalmi paródiák – vers, dráma prózában, dalban.

(át)Írta: Sajó László (Orrondi). Előadják a szerző és barátai: Asbóth Tamás (Dudás), Horváth Árpád (Ösztövér), Nagy Zsolt K. (Gyalu) és Sipos Ferenc (Vackor)

 

24:00 Szellemek órája – éjféli szeánsz. Felolvasószínházi előadás.

Írta: Fráter Zoltán, rendező: Seres Tamás. Szereplők: Takács Kati, Trokán Anna, Lukáts Andor, Nyári Oszkár

 

24:00 Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer?

Rendhagyó és borzongató vezetés az Önarckép álarcokban című tárlatban Arany János szövegei nyomán

Megszólal a halott férj, zenél a máglyára küldött bárdköltő, mások számára láthatatlan bűnjeleket mos egy asszony. Arany János több szövegében is találkozunk földöntúli jelenésekkel, a transzcendens

élményével. Vannak, akiknek a testére, létezésünk felületére mint egy vászonra vetülnek a belső vívódások, anyagukon kirajzolódik a gondolat, hogy a nehezen kimondhatóval való találkozás kéziratává váljanak. Életen és szövegen túlról érkeznek ma közénk egyes szereplők, beszélni kezdenek a néma tárgyak, miközben a költői képzelet erdejében kószálunk. Egy éjszakai kiállítás falai között közösen gondolkodhatunk el azon, hogy túl zenén, túl síp-dobon milyen hangot kap Arany Jánosnál a túlvilágról érkező.

A különleges, éjszakai vezetés alkalmával a vállalkozók közösen adnak hangot a néma tárgyaknak, a szövegbe zárt létezőknek.

Előzetes regisztráció szükséges! max 30 fő

A regisztráció az időpontokra megtelt, köszönjük a lelkes érdeklődést!

 



Extra tárlatvezetések extra vendégekkel:

18:00 - Juhász Anna irodalmár a Szabó Magda-kiállításban

20:00 - Praznovszky Mihály irodalomtörténész a Balatoni nyár kiállításban

21:00 - Gyimesi Júlia pszichológus a Spiritizmus kiállításban

22:00 a 35vers project résztvevői az Arany-kiállításban

23:00 - Háy János író a Balatoni nyár kiállításban

 



Egész estés kalandok

Garázsvásár – lebontott kiállításaink dekorációiból idén is kedvedre hazavihetsz párat, alkudni és licitálni ér!

Szamizdat Üzenj a múltba!

Keresd meg a kertben elrejtett palack-postákat, hogy kiszabadíthasd a ’70-es, ’80-as évek művészeinek üzenetét, amit a ma emberének címeztek!

Üssük el az időt – retro játékok kint és bent

Ha soha nem hallottál a Postás játékról, vagy igen, de mindig érdekelt, hogy túl a szelvények és bélyegek nézegetésén és cserélgetésén vajon, mi is lehet tulajdonképpeni célja, ha a Rubik Bűvös négyzet nagyobb kihívást jelentett, mint a híres Rubik kocka, ha a gazdálkodj okosanban felismered, melyik a Rakéta porszívó és tudod, melyik társasban maradsz ki a dobásból azért, mert nem adtad át ülőhelyed a buszon, várunk társasjáték asztalainkhoz és közösségi időutazásra. Lesz  még: lengőteke, horgászás, gumimatracfújás, lábtengó, malom, sakk és gazdálkodj okosan!

Retro recycling divat Táska-készítő workshop

Ha valaha tapintottál már trapper farmer anyagot vagy a VÖR bármelyik évjáratú konfekció kabátját beleborzonghattál, hogy magát az elnyűhetetlenséget tapintottad.

Adj új életet és értelmet ezeknek az elpusztíthatatlan kelméknek és szabd ki belőlük az új kedvenc táskádat, mi segítünk Neked megvarrni!

A legfárasztóbb reklámverseny

Végy egy tetszőleges balatoni retróképet és írj hozzá egy igazi agysorvasztót! Ne aggódj, nem lehet elrontani, minél rosszabb, annál jobb, ráadásul félresikerült reklámszövegek garmadája van beleégetve agyunk elfelejtett rétegeibe. Emlékszel?

Nagyautó vagy kisautó után fut az utánfutó.

Trapperban élni jó jó jó.

Ha bárhol bárkit kenni kell!

Én vagyok a skála kópé. Reklámom a skála kópé.

Hé öreg, csak előttem égsz ha égsz.

Tudod a szó elszáll, de az írás marad, ha van a közeledben egy papírdarab.

Tej. Nem lehet megunni.

Szóval: nem lehet megunni, ezt soha soha nem lehet megunni!

 

Az Önarckép álarcokban - Arany János-emlékkiállítás éjfél és hajnali 1 óra között nem látogatható, mert a kiállításban előzetes regisztrációhoz kötött program zajlik. A regisztráció erre a programra betelt!

 

Támogassa a munkánkat azzal, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban veszi meg a Múzeumok Éjszakája programjaira érvényes karszalagot.



Jegyek május 25-től vásárolhatók a PIM pénztárában és a jegymester.hu oldalon.



Felnőtt: 1700 Ft

Diák (6-18 év között): 800 Ft